ADJON AZ ISTEN!

Tisztelt Jobbikos képviselők: Jobbikos Honatyák, Honanyák!

Jellemzően csakis és kizárólag Önök, Jobbikosok viselik gondját a csődbement, hiteltörlesztő-részleteiket fizetni képtelenné vált magyar honfitársainknak.

Dr. Gyüre Csaba képviselő úr parlamenti beszédje a figyelem felkeltésére volt csak elegendő, és ezt tetteknek kell követnie.

A Fidesznek minden fontosabb volt, mint bajba jutott honfitársank sorsa; kormányra kerülésük óta mást sem tesznek, mint tucatjával, hozzák saját maguk számára (most még) az igen előnyös törvényeket, amelyek reményeim szerint hamarosan éppen, hogy az ő számukra lesznek nagyon kedvezőtlenek. “Aki másnak vermet ás, maga esik bele!”

Erre a nagyfokú törvénykezési hajszára volt legalább négy kerek esztendejük, de az ellenzéknek olykor napokat sem biztosítanak arra, hogy egyáltalán el tudják olvasni ezeket a törvénytervezeteket.

Visszatérve a hitelesek problémájához: Szerintem ketté kellene választani a csődbe jutott adósokat a szerint, hogy saját felelőtlenségüknél fogva, vagy az alábbi cikkemben részletezett okok miatt adósodtak-e el:

Olvasónk a forint “erősödéséről” és a bankok törekvéseiről

Mi mindenre ne lenne még jó ez a velünk született JÓZAN PARASZTI ESZÜNK?

Cupán ez kell ahhoz, hogy az életünket nap mint nap megkeserítõ problémák összefüggéseit megértsük. Ehhez szeretnék segítõ kezet nyújtani mindazoknak, kik még mindig kételkednek abban, hogy a pénzvilág, s annak vezetõi, csicskái lennének minden gazdasági és társadalmi bajunk okozói. Ennek érdekében néhány szemfelnyitó kérdést teszek fel, majd ezt követõen néhány magyarázattal szolgálok bizonyságként arra, hogy a jelenleg tapasztalható káosz megértéséhez még csak középiskolai végzettségre sincs szükségünk.

Egyedül a józan paraszti ész kell minden megértéséhez, és éppen ezt a velünk született képességet kezdik el nagy gondossággal kinevelni belõlünk már-már az óvodában is. Továbbá nehezíti a megértést az alapvetõen keresztény mentalitásunk, miszerint el se tudjuk hinni, de még képzelni se azt, hogy egyes érdekkörök semmi mást nem tesznek, mint hogy a mi tönkretételünk módozatain, újabb és újabb trükkjein fáradozzanak naphosszat. Ebbe belefér minden gaztett, amit az egyetemes történelem során az emberiség ellen elkövettek. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a Cion bölcseinek jegyzõkönyvei címû könyvecskét, amit Mónus Áron fordításában szerezhetünk be a Szkítia könyvesboltokban. Hacsak azóta be nem tiltották!

Kérdéseim, melyekre immár mindenki maga is meg fogja találni a választ, a következõk:

1.) Hihetõ-e, hogy a magyar forint állandóan erõsödik az ún. kemény, nyugati valutákkal szemben?

2.) Ha igen, akkor vajon miért nem érezzük ennek „jótékony” hatásait? — pl. az élelmiszer és egyéb termékek áraiban, hiszen szinte kivétel nélkül minden termék már importból származik. Tehát valóban erõs forint esetén miért nem látjuk ennek az erõs forintunknak az árcsökkentõ hatását az importból származó termékek áraiban? — hiszen erõs forinttal több kemény valutát, és ebbõl több import terméket tudnak vásárolni az importõrök.

3.) A kemény valutákkal szemben miért erõsödik a forint még akkor is, amikor hazánkat már totál csõdbe vitték a hazaáruló kormányok, és mindeközben a gazdasági mutatók is egyre rosszabbak?

4.) Miért tukmálnak mindenkire különféle kölcsönöket a bankok?

5.) Miért szinte kizárólag devizaalapú hiteleket kínálnak a bankok – a japán yentõl a svájci frankig?

6.) Miért nem lehetett még uzsorakamatra se hitelhez jutni korábban, közvetlenül a gyakorlatilag soha be nem következett rendszerváltás után, és még jó néhány évig azt követõen sem?

7.) Ugyanakkor most — vajon miért dobálják utánunk a különféle, de csakis és kizárólag jelzáloggal biztosított kölcsönöket? Új autót pl. már nem is nagyon lehet készpénzért vásárolni.

Válaszaim:

1.) A forintot a bankok irreálisan magasan jegyzik, és ennek egyedüli oka, hogy a nemzetközi pénzvilág alaposan kidolgozott stratégiát követ hazánk lakosságának anyagi kisemmiztetése érdekében, hogy aztán olcsó áron felvásárolja mindenünket. Köztudott, hogy a megélhetéshez, lakhatáshoz, az égbeszökõ energiaárak finanszírozásához állandóan anyagi forrásokra van szükségünk. Na már most: a mesterségesen keltett munkanélküliség, mint általános probléma, nem teszi lehetõvé az elõbb említett kiadások finanszírozását, így nagyon sok forráshiánnyal küszködõ honfitársunk, vállalkozónk kölcsönfelvételre szorul. Meg is kapják a kölcsönt, feltéve, ha a bank elegendõ biztosítékot lát a folyósítandó kölcsönök visszafizetésére. Például, biztosítékként felajánljuk a családi házunkat, amit a bank az ingatlan forgalmi értékének legfeljebb csak a 60%-ban számít be. És természetesen csõd esetén ezt a csökkentett forgalmi értéket veszi figyelembe, amikor elszámol velünk.

2.) Nem érezhetjük az egyre erõsödõ forintunk árcsökkentõ hatását, mert a forint valójában nem erõsödik. Másik ok, hogy az importõrök nem jótékonysági intézmények. Továbbá: hazánkban nem érvényesül már a kínálat-kereslet törvénye sem, mert nincs szabadpiaci versenyhelyzet. Hazánkban felborult már minden gazdasági törvényszerûség, és ezt támasztja alá, hogy minél drágább pl. a benzin, annál többet autózunk.

Tehát nem reagálunk már az árak alakulására érzékenyen, mint ezt korábban tettük! Idõsebbek emlékezhetnek a néhány évtizeddel korábbi állapotokra, amikor még kilométeres sorok kígyóztak egy-egy kisebb mértékű benzinár emelésekor. Hazánkban ma már minden gazdasági tendencia mesterségesen keltett, vagy elfojtott. Totálisan manipulálnak itt mindent!

3.) A kemény valutákkal szemben azért jegyzik a forintot irreálisan magas árfolyamon, hogy minél nagyobb kedvet kapjunk a devizaalapú kölcsönök felvételéhez. Miért ódzkodnánk ettõl, amikor egyre kevesebb a várható törlesztõ részletünk?! Itt van a kutya elásva, mert ez nem sokáig lesz így!

4.) Egyúttal válasz az 5.) pontra is: A bankok azért tukmálják a különféle kölcsöneiket ránk, mert ezen az úton tudják megszerezni házainkat és mindenünket a legkönnyebben, a leghamarabb. Ha már se a föld, se a ház nem a miénk, akkor vajon mi szolgáltat még jogalapot nekünk arra, hogy itt maradhassunk a szülõföldünkön? A pénzvilág nem csak Magyarország ellen esküdött össze, de az egész világgal szemben is. Meg akarnak szerezni mindenkitõl mindent, és ezt a tendenciát legjobban hazánkban lehet nyomon követni. Amikor mindenkit kellõképpen eladósítottak, jelzálogokkal jól megterheltek már, akkor rohamosan gyengíteni fogják a forintunkat. Ez lesz az utolsó csapás ránk, eladósított magyarokra. Nem tudjuk majd fizetni a hirtelen egekig szökõ törlesztõ részleteinket, és így „joggal” árverezhetik el a fejünk felõl még a fedelet is.

Vajon miért nem lehet a devizaalapú hiteleket a felvett devizanemben, ill. valutanemben fizetnünk? Példának okáért a svájci frank alapú hitelt svájci frankban visszafizetnünk! Na vajon miért nem lehet? Mert akkor kikerülnénk a mocskos üzelmeket hajhászók gazemberek karmaiból! Hát ezért nem lehet!

6.) Azért nem lehetett sokáig semmilyen kölcsönhöz hozzájutni, még uzsorakamatra sem, mert akkor megerõsödhetett volna az akkor még csak kialakulóban lévõ, ún. polgári réteg, kik kellõ tehetséggel, rátermettséggel, ambícióval rendelkeztek. Egy erõs polgárság létrejöttében ugyanis a zsidók sohase bábáskodtak volna, hiszen akkor sohasem válunk tõlük függõ helyzetbe. Ez esetben sohase tudtak volna minket mezítelenre vetkõztetni, csontig lekopasztani. Lásd jelenlegi helyzetünket!

7.) Most viszont azért lehet úton-útfélen kölcsönhöz jutni, mert ez is a jól kimunkált, minket ellehetetlenítõ stratégia része. Mint a fentiekben kifejtettem, ezzel tesznek teljesen és végérvényesen tönkre minket. Adósságcsapdába hajtanak minket, az egyszerû állampolgárokat is!

A szükség természetesen nagy úr, és gyakran törvényt is bont. Egyes élethelyzetekben sajnos elkerülhetetlen, hogy kölcsönért folyamodjunk. Ezt azonban nagyon át kell gondolnunk, és mérlegelnünk kell minden várható nehézséget. Csakis úgy szabad kölcsönt felvenni, hogy biztosítva lássuk az utolsó törlesztõ-részlet visszafizetését is. Máskülönben totális csõdhelyzettel kell számolnunk!

Vattay Szabolcs, Budapest

Ez a cikkem, lásd a Kurucinfóban jelent meg 2008. június 5-én.

Ámbár a „sajáthibájukból” bajba jutott csoport helyzetét is jelentősen megnehezítették a bankok részéről történt egyoldalú hitelszerződés-módosítások, így nem igazán lehet megállapítani az egyének kizárólagos felelősségét, ill. felelőtlenségét. “A hazugságban az is vétkes, aki elhiszi!” — analógiájára bátran állítom, hogy az eladósodásban az is bűnös, aki eladósít. És itt is szándékosságról, előre jól kitervelt aljas népirtó tervről van szó, ami a „pusztulj magyar program” szerves alkotórésze.

A devizahitelesek esetében a bankok nem csak egyoldalúan módosítottak szerződéses feltételeket, de gyalázatos módon kirabolták a hitelesek azzal is, hogy nem csak a törlesztő részleteket emelték gyakran indokolatlanul a saját maguk által manipulált deviza árfolyamokon felüli mértékben, hanem még a tőketartozásokat is ezekhez a mesterségesen növelt árfolyamokhoz igazították. Így könnyen fordulhatott elő, hogy egyesek hiteltörlesztő-részlete megsokszorozódott. Ez, és az egyoldalú szerződés-módosítások törvénytelenek voltak.

Mivel törvénytelen állapot nem alapíthat semmiféle jogot, a bankok gátlástalan gyakorlatából eredő károkat a bankok megtéríteni kötelesek.

Szerintem amit a bankok műveltek, az főben járó bűn; ezt fej- és jószágvesztéssel kellene megtorolni. A banki vezetők esetében mérlegelésnek sem lehetne helye! Akik ebben tevőlegesen közreműködtek, azokat több évtizedig tartó kényszermunkával kellene kiiktatni társadalmunkból, hiszen ezek is mind közönséges gyilkosok!

Véleményem szerint a hatályos Ptk szerint is keményen lehetne szankcionálni a gyalázatos, népellenes rabló-hadjáratot folytató bankokat, kötelezve őket arra, hogy állítsák vissza az eredeti állapotokat, és teljes mértékben kártalanítsák áldozataikat. Sajnos sok család helyzetén már ez sem segítene igazán, mivel az öngyilkosokat nem lehet feltámasztani. A széthullott, egykor boldog családokat nem lehet újra egyesíteni! De amit kárpótlásul meg lehet tenni, azt nem szabad elmulasztani.

Felelősség azokat terhel csak, akiket a kecsegtető devizaárfolyamok be lehetett csalni a devizahitelesek csapdájába, lásd ennek fortélyait a fentebb is hivatkozott cikkemben. Ezért nekik valamilyen szinten vállalniuk kell a következmények terhét, ami akkora semmi esetre se lehet, hogy közülük bárki fedél nélkül maradjon. Emiatt senki se veszítheti el az egzisztenciáját. Ez embertelen, és egyben értelmetlen is lenne, hiszen egyetlen normális társadalomnak sem lehet célja, hogy ellehetetlenítse állampolgárait. Ilyen érdek csakis idegenből származhatnak, és tán mindenki pontosan tudja már azt is, hogy honnan!

Tekintettel a devizaárfolyamok minden kétséget kizáró manipulációjára, szerintem azt az állapotot kell alapul venni, amikor a devizaárfolyamok a legalacsonyabbak voltak; és e szerint kell minden egyes devizahitelt költségmentesen forintosíttatni. Továbbá minden banki gazemberkedésből eredő kárt a jegybanki kamatok kétszeresével plusz büntetés! — kell a bankra visszahárítani, csökkentve ennek összegével a hitelek tőketartozását , hiszen a hiteleseknek kényszerűségből kellett kvázi elő törleszteniük.

Azok, akik a bankok tisztességtelen magatartása miatt nem tudtak törleszteni, ott egészen más a helyzet, mert ezeknél vizsgálni kell több körülményt is. Azt is pl, hogy a bankok tisztességtelen gyakorlata nélkül fizetőképesek lettek volna-e. Minden egyes esetre lehetséges valamilyen megoldást találni, amennyiben van erre apparátus. Természetesen politikai akaratra van elsősorban szükség. Ám az idegen érdekek szolgálatában szorgalmasan élenjáró Fidesz kormánytól ez sajnos nem várható el.

A Jobbiknak mindenképpen ki kell dolgoznia egy törvényjavaslatot, amit persze a Fidesz kapásból le fog seperni az asztalról; de még csak napirendre sem fogják tűzni. Akkor is cselekednünk kell, mert eljön az idő, amikor az igazságnak, a jognak foganatja lesz, és akkor ennyivel is előbbre leszünk! Nem beszélve arról, hogy ezzel is alá lehet ásni a hatalombitorló Fideszes kormánynak a tekintélyét, a Jobbiktól galád módon elrabolt népszerűségét.

A választások előtt a Fidesz szerint is már 30%-on állt a Jobbik. Határozottan emlékszem arra is, hogy maguk a Fideszesek sem voltak már biztosak a választási győzelmükben. Nem véletlenül járt tehát itt a választások előtt héten az a két izraeli kémrepülő.

Tisztelt Jobbikosok!

Énét évvel ezelőtt, eléggé részletesen vetettem papírra azt a gyalázatos banki spekulációt, a minden alapot nélkülöző, tendenciózus devizaárfolyam mozgásokat, amelyekkel előre, jól kitervelt módon tették tönkre nagyon sok honfitársunkat. Azon a napon, 2008. június 5-én, amikor ez fentebb olvasott írásom a Kurucinfóban megjelent, az MNB szerint a CHF devizaárfolyama 150 Ft volt. Ma 211 Ft. Ez 40%-os drágulást jelent.

A devizaárfolyam növekedése okozta drágulásokat a bankok rendre ráteszik a tőke tartozására, és ennek alapján, a drágult devizaárfolyam szerint számítják ki az új törlesztő-részleteket, ami halmozottan okozza a bajba jutott hiteleseknek a problémát. Kb. olyan, mint amikor az adót megadóztatják! Erre is számtalan példa van a jövedéki termékek esetében.

Míg a bankok a drágulásokra azonnal reagálnak, addig az esetleges árfolyam csökkenésekre hetekig érzéketlenek maradnak.

Ennek brutális végét kell vetni, de azonnal!

SZEBB JÖVŐT!

Vattay Szabolcs

Iványi Sándor hozzászólása:

Minden szavával egyetértek Szabolcs barátomnak.

Valójában nyílt titok az emberiség-köztük a magyarság megtizedelésének terve. A Római Klub már az 1960-as, később a 70-es években ajánlásokat tett közzé a kormányok számára, amelyek a túlnépesedésre hivatkozva népességcsökkentő intézkedéseket javasoltak. Ez azonban hazugság – és csak részigazságot tartalmaz, mivel a Földi társadalom alapvető gondja nem az élelmiszerhiány, és a túlnépesedés, hanem a javak messzemenően egyenlőtlen elosztása.

Magyarország ökológiai, gazdasági felemelkedése anyagi kérdés is, nem csak morális. Hazánk a gazdag Világbank, és az EU igájában senyved, és mindkét szervezetnek jelentős összegeket fizet be:

,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nőtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk.

( http://index.hu/gazdasag/magyar/eur070628/)”

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetően – “Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat “beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org/

Az EU is évente több mint 8 000 milliárd forintot von el tőlünk.

(lásd.: http://szksz.hu/eusarc.html)

A Világbank képviselői szinte minden évben idelátogatnak a Soros egyetemre, és elmondják az egybegyűlt hazai politikai és gazdasági elit előtt, hogy :

,, Magyarországon 6 millió lakos kell, föléjük az irányításukra pedig 2 millió ,,narrow minded”. Ez nyílt népirtásra való felszólítás, amit egy szabad és független jogállamban súlyos büntetés követne, de nálunk csak egy üzletember állt fel, és nemtetszésének hangot adva távozott a zártkörű ülésről. Az angol kifejezés szűkmarkú, fukar embert jelent, ami évszázadok óta a zsidó szinonimája. Ezt a mocskos népirtó tervet valósítják meg a magyar kormányok a különféle Bokros csomagokkal, az EU és a cionista kézben lévő Világbank ajánlásaival, és szerkezetátalakítási parancsaival.

A Föld lakossága 9,1 milliárd lesz 2050-re – az ENSZ előrejelzése szerint. A mostani 6,71 milliárdról 9,1 milliárdra gyarapodunk. A 2,6 milliárd főnyi növekedés egyenlő Kína és India jelenlegi lakosságának összegével. A lakosságnövekedés a legszegényebb országokban a leggyorsabb. A Föld népessége még növekszik, de már a stabilizálódáshoz közelít.

A Római Klub már 1962 óta ajánlásokat fogalmaz meg a kormányok számára, hogy a népességüket hogyan csökkentsék, és hogy a környezetüket hogyan óvják meg.

Ezek az ajánlások azonban sorra kikerülik azokat a fajsúlyos tényeket, amelyek igazolják, hogy alapvetően nem a túlnépesedés a földi társadalom rákfenéje, hanem a javak egyenlőtlen elosztása, és a korlátlan profitmaximalizálás.

Az emberek közötti vagyoni egyenlőtlenség óriási és egyre nő: 2006-ban a föld felnőtt népességének 1 százaléka birtokolja a világ anyagi javainak a 40 százalékát.

,,Úgy látszik, Mikulás-napi meglepetésnek szánta a WIDER (World Institute for Development Economics Research) gazdasági kutatóintézet a tanulmányát, legalábbis az ünnep előestéjén tette közzé. A tudományos világnak szánt ajándék azért különleges, mert ez az első olyan összefoglaló, amely nem a folyó bevételek, hanem a vagyon nagyságát méri nemzeti statisztikák felhasználásával. _Tisztában kell lennünk azzal, mit is értünk gazdagságon_ – értelmezték munkájuk kiindulópontját a Londonban és New Yorkban ugyanazon a napon bemutatott tanulmány szerzői. Míg köznapi értelemben a gazdagság hallatán a jövedelemre gondolunk, a közgazdaságtanban szokásos használatban pedig valamennyi családi erőforrást – így a munkaképes korú tagokat is – számba veszik, a WIDER másként határozta meg érdeklődése tárgyát. Vagyon az ingatlan, a pénztőke – szögezték le a kutatók -, amelyből le kell vonni a felvett kölcsönöket.

A világ több mint 200 országának és területének adatait feldolgozó és elemző munka készítői szerint a földkerekség anyagi javainak 85 százalékával a népesség egytizede rendelkezik. A társadalmi igazságtalanság másik oldala, hogy a föld felnőtt lakosainak a fele mindössze a javak 1 százalékát mondhatja a magáénak. A közgazdászok igyekezete az elmúlt években arra összpontosult, hogy a jövedelmek eloszlását térképezzék fel. Arra jutottak, hogy óriási az egyenlőtlenség a világban, és semmi jel nem mutat arra, hogy ez az olló az idő múlásával záródna. A gazdagság eloszlása persze nem független a jövedelmektől: Észak-Amerika, Európa és a tehetősebb ázsiai országok polgárai mondhatják a magukénak a világ vagyoni értékeinek 90 százalékát. Észak-Amerika, ahol a világ felnőtt lakosságának 6 százaléka él, a családi vagyonok egyharmadát birtokolja. Az egy főre jutó gazdagságban viszont Japán lehagyta az USA-t: míg a szigetországban 181 ezer dollár az átlagos vagyonérték, addig az Egyesült Államokban csupán 144 ezer. A legkevesebbel a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Etiópiában kell beérniük az embereknek, itt a személyes javak, illetve megtakarítások értéke még a fejenkénti 200 dollárt sem éri el.

Magyarországon 2010-ben 400 euro körüli az átlagbér, ez pedig a nyugat-európai 3000 eurós átlagbérhez képest szégyenletesen alacsony. Ma sok százezer magyar munkanélküliként tengődik, még többen kivándoroltak a világba, miközben egy szűk, idegen érdekeket kiszolgáló Hálózat, a gazdasági-politikai elit hihetetlen mértékben meggazdagodott.

Földünk, és benne hazánk ökológiai válsága egyben társadalmi-erkölcsi válság is, amelynek megoldásához nem csak nemzetközi szintű összefogásra, hanem Istentől rendeltetett utunkhoz való visszatérésre is szükség van. Az ember nem profithajszolásra lett teremtve, hanem szolgálatra egymás, és főként a Teremtője iránt.

Kádár Gyula

Trianon az önrendelkezés súlyos megsértése

egy székely történész írása

Még ma is kényes kérdés Trianon, mert a nemzetközi jog alapján a történelmi Magyarország Felvidéknek nevezett részét, a mai Szlovákia területét 1920-ban Csehország kapta meg. Hasonlóképp Kárpátalját is, amely ma Ukrajna része. A szerb joghatóság alatti területet annak idején a Szerb―Horvát―Szlovén Királyságnak adományozták. Erdély, a Bánság és a Partium népszavazás nélkül jutott a királyi Románia uralma alá.
A nemzetiségek új hazához jutottak, a nagy békekötők hatalmi érdekszférájukat növelték, de az őslakos, az államszervező magyarság a saját szülőföldjén másodrangú állampolgárrá vált. A békediktátum jogtalansága abból fakadt, hogy az elcsatolt területek lakosságának nem biztosították a lehetőséget arra, hogy népszavazással döntsön saját sorsáról, arról, hogy melyik országban szeretne élni. 1920. január 26-án a magyar békedelegáció vezetője, gróf Apponyi Albert Párizsban a Legfelsőbb Tanács elé tárta a magyarság népszavazás iránti igényét. A „békecsinálók” nemcsak e magyar javaslatot nem vették figyelembe, de arra sem voltak hajlandók, hogy a kisebbségi sorsba kerülő magyaroknak autonómiát és széles körű nyelvhasználati jogot biztosítsanak. A béke egyértelműen diktátum volt. Nyugodt lélekkel egyetlen magyar ember sem mondhatja azt, hogy 1920. június 4-én a versailles-i kastélykertben, a Nagy-Trianon palotában békeszerződést írtak alá, mert az a magyarságra kényszerített „békeszerződés” nem megegyezés volt.
1918. december elsején Gyulafehérváron az erdélyi román politikai elit kihasználta azt a történelmi lehetőséget, hogy Magyarország a vesztesek oldalán vett részt az első világháborúban, az önrendelkezés magasztos elvére hivatkozva úgy döntött, hogy elszakítja Erdélyt, a Partiumot és a Bánság nagyobb részét Magyarországtól. E határozattal egy olyan országot csonkítottak meg, ahová elődei a 14. századtól kezdve, évszázadok folyamán ― a jobb megélhetés reményében ― telepedtek le. Úgy tűnik, a román politikai vezetést nem érdekelte az etnikai határok kialakítása, arra törekedett, hogy minél nagyobb területeket szerezzen meg. A Románia által bekebelezett magyar területeken a románok számaránya alig érte el az 53,8 százalékot. E népességarány ismeretében érthető, miért tartott a román politikai vezetés a népszavazástól. Ők tudták azt: nem minden erdélyi román adná szavazatát arra, hogy a magasabb életszínvonalat biztosító Erdélyt felcserélje az elmaradottabb bojári Romániával. Jellemző az egyik magyarországi szociáldemokrata vezető, Traian Novac álláspontja. Ő a Népszava tudósítójának többek között ezeket mondotta: ,,az öntudatos magyarországi román proletariátus addig hallani sem akar a román királysággal való egyesülésről, amíg ott legalább oly mérvű demokrácia nem létesül, mint amilyen Magyarországon már megvan.” (Népszava, 1918. december 12.)

A Szerbiához és a Szlovákiához (Csehszlovákiához) került területeken a szerbek és a szlovákok kisebbségben éltek. Átlátszó és álszent hazugság volt a „nemzeti államok” létrehozásának propagandája. Tény, hogy 1920-ban egy olyan, történelmileg kialakult országot daraboltak fel, amely földrajzi, gazdasági egységet alkotott, és kiforrott hagyományokkal, jogrendszerrel bírt. A nagyhatalmak áldásukat adták egy soknemzetiségűvé vált ország feldarabolására, de helyébe ugyancsak soknemzetiségű államokat hoztak létre. Ezek igazságtalan jellegét igazolja az, hogy hetven évvel később Csehszlovákia felbomlott, és Jugoszlávia területén ― több véres háború eredményeképp ― hét új, valóban „nemzeti állam” alakult.

A következőkben idézzük néhány jeles személyiség véleményét a trianoni diktátumról. Henri Pozzi francia újságíró a következőt mondta: „Pasics, Masarik, Benes és Bratianu, de különösen Wilson és Clemenceau olyan játékot játszottak, amely egykor a világtörténelem szégyene lesz!” Lloyd George, a békediktátum angol aláírója ezt írta: „Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk.” Lord Sydemann, az angol Lordok Házának tagja így vélekedett: „Engem mindig az döbbentett meg, hogy vajon milyen befolyás következtében részesült ilyen kegyetlen elbánásban az az egyetlen fél, amely nem volt felelős a világháborúért. Talán egykor napfényre kerül az igazság.” Cherfis francia tábornok és író Franciaország szégyenének tartotta Trianont. „Igazságtalan és képtelen intézkedéseket tartalmaz. Magyarország története századokon át dicsőséggel telve volt, s tudjuk, hogy védőbástyája volt a kereszténységnek a törökök ellen, és ezért megérdemelte volna, hogy ne csonkítsák meg.”

2005-ben Eva Maria Barki nemzetközi jogász a trianoni diktátumról a következő, ma is érvényes megállapítást tette: „Ami Trianonban történt, és ami azt követően, 85 éve történik, az az önrendelkezési jog súlyos megsértése. Önrendelkezési jog nélkül nem lehet a szabadságjogokkal és a demokratikus politikai jogokkal élni. Ide tartozik a hazához való jog… Trianonba nem lehet belenyugodni, ezt nem lehet feldolgozni: a magyarságnak nap mint nap szembe kell néznie a megalázó helyzettel, amely hosszú távon nem javul, hanem rosszabbodik… Az önrendelkezési jog kiharcolása soha nem késő. A nemzetközi jogászok, élen a román Aureliu Cristescuval, egyhangúlag azon a véleményen vannak, hogy az önrendelkezési jog minden nép számára elévülhetetlen, úgynevezett ius cogens, bármikor lehet vele élni… Nézzünk szét a világban. A spanyol kormány a mai napig visszaköveteli Gibraltárt, amelyet az Utrechti Békében 1713-ban Nagy-Britanniához csatoltak. Indoklása szerint az Utrechti Békeszerződés semmis, mert nem tárgyalások alapján jött létre, hanem kényszeren alapuló diktátum volt. Annak ellenére, hogy Spanyolország később többször elismerte az Utrechti Békediktátumot és Gibraltár Nagy-Britanniához tartozását, az ENSZ-közgyűlés határozata igazat adott Spanyolországnak, hogy joga van Gibraltár visszakövetelésére.” (Erdélyi Napló, 714. sz.)

Kádár Gyula – Háromszék

Raffay Ernő

Legalább fél tucat revíziós lehetőség volt ’89 után

Jelentősen hozzájárult a századforduló eltorzult liberalizmusa a trianoni tragédiához — nyilatkozta a Nagy Magyarország magazinnak Raffay Ernő, aki segít megérteni Magyarország helyzetét a kor viszonyai között. A történész kitért arra is, hogy szerinte milyen lehetőségeink voltak a békediktátum korrigálására a 90-es években.

1989 után a Kárpát-medencében felbomlott a trianoni diktátumot megerősítő 1947-es párizsi békeszerződés által létrehozott helyzet. A három trianoni utódállamból — békés vagy fegyveres úton — kettő darabjaira hullott. Volt területeinkkel kapcsolatban számtalan legenda terjed arról, hogy visszaszerezhettük volna a Délvidéket, Kárpátalját vagy a Felvidéket. Az Antall-kormány honvédelmi államtitkáraként a kulisszatitkokba is belelátott. Mit gondol, volt-e a mindenkori kormányoknak bármilyen mozgástere ezekben a kérdésekben?

– A történelmi folyamat, amely ’89-ben kezdődött és a 2000-es évek elejéig tartott, legalább fél tucat olyan komoly történelmi lehetőséget eredményezett, amikor akármelyik magyar kormány — tehát az Antall-, a Horn-, vagy az Orbán-kormány — valamelyike, akár a diplomácia, akár a fegyverek erejével beavatkozhatott volna — a ’90-es években ugyanis még volt magyar hadsereg. Határozottan állítom, hogy horvát szövetségben visszaszerezhettük volna a szerbek által elvett területeinket. A Horn-kormány ’94-98 közötti időszaka pedig nem elhanyagolható, hiszen a történelmi Horvátország felszabadítására elindították 1995-ben az Oluja (Vihar) fedőnevű hadműveletet. Horvát részről már 1990-ben felvetődött egy szövetség létrehozásának gondolata Magyarországgal. Óriási jelentőségű lett volna a két ország szövetsége, ezért az akkori magyar kormány felelőssége igen komolyan felvetődik.

Kétségtelen, hogy az Antall-kormány Kalasnyikov-fegyverszállítmánnyal segítette a horvátokat a szerbek elleni háborúban. Ezt a magyar kabinet évekig tagadta, s hivatalosan máig sem erősítették meg. Honvédelmi államtitkárként volt-e valamilyen szerepe a horvátok felfegyverzésében, és ha igen, mi volt a céja?

Utólag már elmondhatom, hogy az úgynevezett Kalasnyikov-ügy egyik szereplője voltam. 1990-ben Horvátországot jó minőségű fegyverekkel és sok millió lőszerrel láttuk el, így támogattuk a horvát szabadságharcot Nagy-Szerbia ellen.

Miért maradt annyiban a kezdeményezés?

A szerb–magyar határra, hat pontra elektronikai felderítő alakulatokat tett ki a honvéd vezérkar, illetve bizonyos alakulatok szóba kerültek arra az estre, ha valami történik. Annak idején beszéltem néhány vezető tábornokkal — akiknek neve maradjon egyelőre a legnagyobb titokban –, hogy mi lenne, ha Magyarország kezdeményezne egy ilyen beavatkozást. A katonai vezetők támogatták a felvetést. Antall József nekem is, és másoknak is többször mondta, valamint kormányülésen is legalább egyszer elhangzott: várjuk meg, amíg Magyarország gazdaságilag megerősödik, és azt is, hogy — ez volt Antall álláspontja, de a helyzet akkor ezt is mutatta — a szomszédos országok meggyengülnek, akkor lehet majd valamit „csinálni”. Tudomásom szerint ennél nem ment tovább a miniszterelnök.

És mi a helyzet a Felvidékkel kapcsolatban?

Elszalasztottuk a csehszlovák lehetőséget is 1992–93 fordulóján, pedig akkor még szlovák hadsereg sem volt. Emlékszem, amikor 1992 végén Pozsonyban találkoztam Vladimír Meciar miniszterelnökkel, köszönés helyett mindjárt azzal fogadott: „Nem félünk ám maguktól!” Úgy tettem, mintha nem értettem volna a megjegyzését, de a táskámban ott lapult a csehszlovák hadsereg diszlokációjáról szóló térkép, így tudtam, hiába blöfföl, még nem alakult meg az önálló szlovák hadsereg. Beszélnünk kell még a kárpátaljai részekről. Leonyid Kucsma ukrán elnök egy ismerősömmel informálisan azt közölte: ha kell Kárpátalja, hát vigyétek. Nos, ezeket a lehetőségeket egyetlenegy magyar kormány sem használta ki.

Majdnem egy évszázad távlatából úgy néz ki, mintha Magyarország ellensége lett volna az egész korabeli győztes „Nyugat” a béke elkészítésekor. Miért?

– A nagyhatalmi, illetve kishatalmi összefüggések mások. Trianonnak alapvetően két nagy okcsoportja van, a belső és a külső. 1879-ig a magyarságnak igen jó volt a híre az egész világon — az Egyesült Államokban és az európai nyugati világban is, főleg Angliában, de még Franciaországban is.

1879-ben a Magyar Királyság az Osztrák–Magyar Monarchia részeként Németország katonai szövetségesévé vált. A századfordulóig ez nem volt nagy tragédia, de ekkorra a német imperializmus rendkívüli módon megerősödött, katonailag Európa legfélelmetesebb országa lett. Ettől kezdve figyelhető meg a forrásokban, hogy Magyarországgal kapcsolatban megfordul a nyugati hatalmak egy részének (az angoloknak, a franciáknak és keleti szövetségesüknek, az oroszoknak) az álláspontja. Magyarországot ettől kezdve mint Németország szövetségesét kezelik, és Németország potenciális és tényleges ellenfeleinek célkeresztjébe kerül. Nem bennünket, magyarokat utáltak a franciák — ez óriási tévedés. Azért szedték szét Magyarországot Trianonban, mert az ősi francia–német gyűlölet kapcsán fontos volt, hogy mi német szövetségben harcoltunk a világháborúban — nem is akárhogy.

Ez a nagyhatalmi okcsoport, amelyből látszik: főleg a franciák és az oroszok vetettek szemet Magyarországra. Az oroszok a pánszlávizmus, a balkáni behatolás miatt. Franciaország az 1880-90-es évek fordulóján több milliárd aranyfrank kölcsönt adott abból a célból Oroszországnak, hogy azt a cári haderőre költsék, és Oroszország komoly ellensúly legyen – ezért elnézték a balkáni orosz pánszláv agitációt.

A Trianonhoz vezető úton vannak-e olyan állomások, történések, amelyek mindenképp erre az útra predesztinálták Magyarországot?

– A magyarországi liberalizmus a reformkorban kezdődik, vezetői olyanok, mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor vagy Vasvári Pál. A liberalizmus 1867 után felerősödik, a kormányzat is liberális politikusokból áll. Deák konzervatív-liberálisként nem vállalja ugyan a miniszterelnökséget, de rámutat Andrássy Gyulára, az egykori kossuthista liberális politikusra, és a kormánypárt is és az ellenzék is liberális lesz — a dualista 51 év 1867-1918-ig a magyar liberalizmus fénykora.

A korabeli liberalizmus átalakulásából keletkeznek majd azok az okok, amelyek miatt ez az eszmerendszer hozzájárult a trianoni békediktátum bekövetkezéséhez. A liberalizmus eszmevilágának a kapitalizmussal való összefonódására gondolok. Három tényező kovácsolódik egybe: a liberális eszmevilág, a kapitalista termelési mód és a magyarországi zsidóság. A kapitalistáknak az a jó, ha szabadon működtethetik az üzletet, mert akkor keletkezik profit, tehát ez lesz a meghatározó.

A zsidóságnak megvan nálunk a történelmi szerepe, ami alapvetően pozitív, de negatívumokkal is rendelkezik. A kapitalista bankrendszer, az öt nagy bank és 2000 kisebb, zömével zsidó kézben volt. Ugyanez a helyzet a magyarországi nagyiparral a Weiss-féle művektől a Goldberger-féle textiliparig. Önmagában ez pozitív, mivel történelmi léptékkel mérve Magyarország bankrendszerének és iparának a kialakítását jelentette. A probléma ott kezdődött, hogy Franciaországban a nagyiparos, a nagybankár római katolikus vallású volt, tehát francia. Németországban, Poroszországban evangélikus, tehát germán. Az olasz kapitalista pedig szintén római katolikus olasz ember volt. Magyarországon viszont se nem magyar, se nem keresztény, ami döntő különbség — bár ezt nem elítélőleg mondom.

Van ugyanakkor egy másik tényező is, ez a szabadkőművesség behatolása és kapcsolata a béketárgyalásokkal. A szabadkőművesek Kossuth Lajostól kezdve a legkomolyabb magyar politikusig bezárólag alacsonyabb beosztásúak voltak a rendszeren belül. A szabadkőművesség szép eszmevilága, az emberi szabadságjogok, a liberális mentalitás stb. torzulást szenvedett akkor, amikor a magyar liberalizmus is megváltozott. A két egymást torzító folyamat, mint a fogaskerekek, egymásba kapaszkodva mozdultak. A szabadkőművesség alapvetően politikai, manipulatív módszereket kezdett alkalmazni. A magyarországi páholyok 95 százaléka radikális-liberális irányba fordult el, már a századforduló körüli és főleg az 1910-es években. Például Jászi Oszkár, aki se nem magyar, se nem keresztény, hanem egy kozmopolita irányzat képviselője volt, és a liberalizmus túlhajtott radikális változatának szószólója. Tehát eszmetörténeti szempontból radikális-liberális. Ők hirdetik meg az általános és titkos választójogot, ami Tisza István szerint Magyarország területi integritására, és belső, etnikai biztonságára nézve volt veszélyes. A célkitűzésük volt például, hogy a magyarországi iskolákban a vallási-erkölcsi oktatás ne legyen kötelező. Meghirdették tehát, hogy az oktatás államosított legyen, és az egyházak ne tarthassanak fent iskolákat.

Hogyan kapcsolódik ez Trianonhoz?

– Úgy, hogy Magyarország összetartó pántjait az 1890-es évektől az I. világháború végéig meggyöngítették. A magyarság nemcsak politikailag, vallásilag, hanem eszmeileg és etnikai értelemben is szétesett. Például, amikor Tisza István az általános, titkos választójoggal kapcsolatban bejelentette, hogy ő ezt nem támogatja, akkor a Károlyi Mihály-féle radikális-liberálisok a Szociáldemokrata Párttal munkások tömegeit vitték az utcára. Ha a világháborút megelőző 8-10 év társadalmát nézem, akkor a magyar társadalmat egymás ellen marakodó csoportokra és hasonló politikai elitre lehet szétbontani.

A világháború előtti liberális erők vezetésével Jászi Oszkár és Károlyi Mihály kormánya 1918. október 31-én alakult meg, és egy gyönge, tehetetlen kormányzás vette kezdetét, amely szétszedte még a maradék kis hadsereget is, és politikai, etnikai öngyilkosságot követett el. Több kárt okoztak Magyarországnak, mint Kun Béláék, mert amikor Kunék hatalomra kerültek, Párizsban nagyjából már készen volt a békediktátum.

Károlyi kormányában három politikai párt volt jelen. Az általa vezetett Függetlenségi és 48-as párt, amely egy közepesen liberális párt, a Jászi Oszkár által vezetett, 1913-ban alakult Országos Polgári Radikális Párt, ők képviselték a radikális-liberalizmust. Jászi Oszkáron keresztül pedig a szabadkőművességhez is kötődtek. Gondolok itt a Martinovics-páholyra, és a Demokrácia-páholyra, mivel Jászi mind a kettőnek, illetve később már csak az egyiknek volt a vezetője. A Károlyi-kormány harmadik ereje a Szociáldemokrata Párt, amelyiket 1912 májusában, a „vérvörös csütörtökön” Tisza István ellen vittek.

Azt a korszakot, amelyben Magyarország most él, az I. világháborút megelőző tíz évhez tudom hasonlítani, de főleg a Károlyi-kormányzat időszakához. Akkor sem engedték a haderőt fejleszteni, sőt, visszavonták a Székely Hadosztályt is. Kísértetiesen hasonló a mai helyzet, Trianon előtti években van most Magyarország.

Az 1000 évig velünk élő más nemzetek (szerbek, románok, szlovákok, ukránok, horvátok stb.) szemében hogyan válhattunk a legnagyobb „gonosszá”? Vagy egyszerű területszerzés motiválta őket?

– A kishatalmi érdekcsoport a Monarchián belül lévő csehek, az 1881-óta létező Román Királyság, amely szövetségese volt 1883 óta az Osztrák–Magyar Monarchiának, de mindenki tudta — Tisza István olyan leveleket ír, amiből ez kiderül, hogy de iure szövetségesek, de facto ellenségek vagyunk a románokkal –, Erdélyre fájt a foguk. A harmadik a Szerb Királyság, akik mögött ott állt az orosz cárizmus — Európa legnagyobb számú hadseregével. A szerb radikális párt ezért került mindig hatalomra, és Magyarország déli területeire vetett szemet. A nagyhatalmak irányából érkező veszély mellett a kisebb országok mögé álló hatalmak már életveszélyes helyzetet eredményeztek a tízes években, és ezt csak egy ember ismerte fel igazán: Tisza István gróf.

A békeszerződést aláíró államok vezetői a ratifikálás után maguk is sokszor elismerték, hogy rémisztő, amit Magyarországgal tettek. Hogyan ismétlődhetett mégis 1947-ben, és szintén Párizs környékén Trianon kegyetlensége?

– A Trianon utáni negyed évszázadban főleg angol és olasz politikusok ismerték fel, hogy milyen nagy ostobaságot — és a magyar nép szemszögéből milyen súlyos helyzetet – alakítottak ki a Magyar Királyság szétdarabolásával. Itt Lloyd George-ra, Orlandóra és Nittire gondolok. Az olaszok még könyvben is megírták a véleményüket, Lloyd George inkább csak újságnyilatkozatokban beszélt erről. Rothermere Lord, aki szintén az angol politikai és sajtóelit tagja volt, egyenesen Magyarország mellé állt. Az ember ebből azt gondolná, hogy a II. világháború után korrigálják a tévedést –- nem ez történt. A világháborúban ugyanis francia és angol részről a Német Birodalom felemelkedését kellett elsősorban meggátolni. Amerika ugyan bedobta a kardját a szövetségesek mellett, és a Szovjetunióval is társulva vívják meg a háborút, de így engedtek a Kelet-Európára vonatkozó szovjet érdekeknek. Konkrétan annak, hogy a szovjet politikában bizonyos pánszláv dolgok tovább éljenek. Ebbe a magyar érdekek, hogy például Kolozsvár hova is tartozik, nem igazán fértek bele.

2007 nyarán jegyezte be a bíróság a Trianon Kutatóintézetet. Miért, milyen céllal jött létre?

– Négy évvel ezelőtt a görög származású Szidiropulosz Archimédesz szociológus barátommal vetettük fel, hogy több nézőpontból kellene megközelíteni ezt az alig kutatott témakört. Másik cél, hogy a Trianont megelőző évtizedek magyar politikai elitjének a hibáit is feltérképezzük. Ugyanis Trianonnak mind külső, mind belső okai egyaránt meghatározóak voltak, tehát a politikai elitnek, amelyik 1918 előtt vezette az országot, komoly felelőssége van az események alakulásában. Kutatásainkat a Trianoni Szemle folyóiratban publikáljuk, amely igen népszerűnek bizonyul, az első számot négyszer nyomtuk újra. A lap semmilyen támogatást nem kap, a sorsa az előfizetők és a vásárlók kezében van.

(Történelemportál)

Cúth János,

Minapi titkok Trianon ürügyén

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban,

hiszek Magyarország feltámadásában!

A trianoni országrablás lelkünkbe égetett sajgó sebével állunk most itt a 90 évvel ezelőtti élve-felnégyeltetésünk szomorú évfordulóján, amikor a Versailles-i Trianon-kastélyban felszögezték nemzetünket az előre megácsolt keresztre. Ez a kereszt nem faldísz, nem hitünk kérkedő szimbóluma, hanem valóságos, izzó kereszt, amely  húsunkat és lelkünket égeti, szűnni nem akaró fájdalommal. És ez érthető, mert nincs olyan magyar lélek, aki ne tudná, ne élné át naponként, szinte percenként, hogy kisemmizetté vált, országtalanná tették, idegen nemzet másodrendű állampolgárává züllesztették.

Szembesülnünk kell ezzel az iszonyatos teherrel. Mert nekünk, utódoknak is tudnunk kell, hogy amióta a Föld forog, ilyen igazságtalanság még nem történt! Elég ha csak arra utalok, hogy az I. világháború érintettjei közül egyes-egydül a magyar kormány szavazott a háború ellen, Tisza István miniszter személyében! Mégis, ezen abszolut felmentő körülmény ellenére, Magyarországot büntették meg olyan kegyetlenül, hogy ez a büntetés egyértelműen vall egy olyan nemzetgyilkos tervről, amely a kimúlásunkat szorgalmazza… Hogy ez milyen célból történik, az ma már világosan kirajzolódik.

Tudjuk, látjuk, érezzük Trianon kegyetlenségét minden sejtünkben. Nem kell hozzá különös érzékenység, mivel Trianon átka fogalmazódik meg a nyelvtépő szlovák törvényekben, ott működik a bennünket munkanélkülivé, avagy a multik rabszolgájává degradáló felvidéki körülményekben, kárörvendően vicsorog ránk az elorzott, „szlovákká” minősített ősi magyar szimbólumokban, ékesen demonstrálódik a futballmérkőzések magyarveréseiben.

Visszatekintve a ma élő felvidéki magyarság Trianon által megbélyegzett sorsán, érezni az égő hús bűzét: Nem ismerek honfitársaim közül olyat, aki ne szenvedte volna el Trianon átkát a korábbi évtizedek megalázó, drasztikus intézkedései által.: Amikor százezer magyart, az afrikai négerek rabszolgásításához hasonló módon és hasonló körülmények között hurcoltak el otthonaikból, s szállították őket minden vagyonuktól megfosztva, idegeneknek kiszolgáltatva. Ez olyan lépés volt, amely ismérve a nemzetgyilkosságnak, a genocídiumnak! Ez a gyakorlat még akkor sem szűnt meg, amikor hivatalból kellett „testvéri nemzeteknek” neveznünk megrablóinkat. Ki ne emlékezne a „szocialista testvériség” ezen alattomos időszakára, amelyről Márai Sándor a következőképpen vall: „Az újkori erőszakos rendszerek egyik legkegyetlenebb kínzóeszköze, hogy lelkesedést követelnek áldozataiktól, megparancsolják, hogy a szerencsétlen, akit mindenéből – hitéből is – kifosztottak, amíg a rendszer ravasz tüzes fogóival és csigáival sütik és kínozzák, lelkes himnuszokat üvöltsön kínzói és a kínzási módszerek dicsőítésére.”

Közben az történt, hogy az ellenségeink által szánkba rágott kényszerhimnuszoknak olykor még melódiát is kölcsönöztek, s mi, áldozatok, talán észre sem vettük, hogy olyan drasztikus korlátozások elszenvedői vagyunk, amelyek szerint évente mindössze kétszer (!) látogathattunk saját hazánkból a saját hazánkba, ha találkozni akartunk Magyarországon élő testvérünkkel, rokonainkkal, szeretteinkkel! Márpedig ez az embertelenség felsőfoka! S mindezt a gyalázatot szemrebbenés nélkül látták el kézjegyükkel az európai nagyhatalmak, éppen ők, e példátlan magyargyilkos terv végrehajtói! Ezért a síron túl se adassék számukra nyugalom!

Trianonban egy dicső nagyhatalom emelt fővel járó büszke népét paralizálták kishitű, önfeladó, jövőtlen páriákká, hogy a későbbiekben  menekültekként, üldözöttekként, motyóikban hordozzák magukkal Trianon halálos ítéletét: Halál a történelmi Magyarországra, halál földrajzi, gazdasági és történelmi kincseinkre, halál minden ősi jussunkra, kultúránkra és isteni nyelvünkre, halál büszke magyarságunkra, s az egész nemzetre!

Ilyen lesújtó, végzetes traumát nemzet még nem szenvedett el a történelem folyamán! Mi, magyarok, 90 éve szenvedjük ennek a végzetes diktátumnak a következményeit. Vannak kitűnő gondolkodóink, akik jogi, erkölcsi, emberi törvények szerinti jóvátételt követelnek a trianoni sérelmekért. Vannak koszorús költőink, akik lángbetűkkel írják az égre ártatlan nemzetünk bűnhődéseinek kesrveit, a „Nem, nem, soha!” szellemében. Ez nagyon fontos, hogy soha, nemzetünk egyetlen fia se feledkezzen meg a velünk esett gyilkos sérelmekről! Ez olyan természetes, amiként a falhoz vágott labda visszapattan onnan. Éppen ezért, az 1989-es gengszterváltás idején, az Európa életét meghatározó nagyhatalmak száz százalékig bizonyosak voltak abban, hogy amiként a Szovjetunió volt tagországai kikövetelték maguknak az önállóságot, később a műállam, Csehszlovákia is kettészakadt, vagyis a másik műállam, Jugoszlávia sorsára jutott. Ennek tudatában és saját meggyőződésük alapján, Európa nagyhatalmai fölkészültek arra, hogy Magyarország, a minden más országnál s nemzetnél jobban károsult, volt nagyhatalom is be fogja nyújtani jogos számláját, követelve Trianon revízióját, akár véráldozat árán is. Ezért aztán, hogy az illető nagyhatalmakat, nevezetesen Oroszországot és Németországot ne érje készületlenül a magyar jóvátételi igény, kellő időben összeültek, hogy egyeztessék elképzeléseiket és összehangolják a teendőket, a várható, jogos magyar követeléseknek engedve!!!.

Sajnos még honfitársaink közül is nagyon kevesen tudnak arról a felkiáltójeles eseményről, amelyre 1990 szeptemberében, Genfben került sor, egy titkos tanácskozás keretében, amely „Közép-Európa földrajzi-politikai problémái” címet viselte. A titkos tanácskozás eredményét rögzítő dokumentum szövegét vajmi kevesen ismerik, ami nem csoda, hiszen csak kiskapukon keresztül lehetett hozzájutni, a főáramú, magyarellenes hírközlés pedig valóságos zárlat alá vette azt, akárcsak napjainkban teszi minden olyan hírrel és megnyilvánulással szemben, amely a magyarság érdemeit vagy javát szolgálná…

A hitelesség kedvéért álljanak itt a dokumentum azon pontjai is, amelyek nem bennünket érintenek. Ezek némelyike időközben már megvalósult, igazolva a nagyhatalmak elszánt és komoly rendezési szándékát. Az már aztán más kérdés, hogy a „magyar” kormány miért nem követelte elszántan a rendezést.., s miért ne követelt, egyáltalán semmit?..

Íme tehát a genfi dokumentum pontokba foglalt, a lényeget tekintve teljes szövege:

1. 1. A Német Szövetségi Köztársaság kompenzálást követel a Szovjetuniótól az annektált Kelet-Poroszországért, és az Odera-Neissetől keletre húzódó területekért.
   2. Németország követeli a szovjet befolyás visszaszorítását a cseh és morva régióban… …
   3. A Szovjetunió nem fogja akadályozni Csehszlovákia felbomlását, mégpedig amiatt, hogy nem nyújt elegendő garanciát Közép-Európa politikai egyensúlyára, illetve amiatt, hogy nincs elegendő feltétele Csehszlovákia nemzeteinek államalkotó tényezőként való elismerésének… …
   4. A Szovjetunió egyetért azzal, hogy a cseh és morva régió a jövőben Németország érdekszférájába, a továbbiakban pedig Németország általi irányítás alá kerüljön…
   5. A Szovjetuniónak nincsenek ellenvetései Jugoszlávia feloszlatásával szemben,    egyetért Horvátországnak és Szlovéniának a német gazdasági érdekszférába történő bevonásával… …

Most pedig tisztelettel kérem olvasóim fokozott figyelmét! Bennünket érintő határozatok következnek:

10.    A Szovjetunió nem fogja akadályozni Kárpátalja leszakadását az ukrán             nacionalisták destabilizációs tevékenysége esetében, továbbá azt sem, hogy Kárpátalja a Magyar Köztársasághoz csatlakozzon!

11.    Tekintettel arra, hogy amennyiben Magyarország képes és hajlandó megőrizni politikai és gazdasági stabilitását a Duna menti térségben, a Szovjetunió és Németország nem fogja megakadályozni a trianoni szerződésig érvényes eredeti magyar határok visszaállítását! Németország ennek érdekében növeli a Magyarországnak nyújtandó gazdasági segítséget, hogy a magyarországi életszínvonalat a szlovákiai fölé emelje, hogy ezáltal a Magyarországhoz történő csatlakozás a szlovákok számára is vonzó legyen!

Az utóbbi két pont tükrében válik érthetővé igazán, hogy a közelmúltbeli, de a jelenlegi, magyarellenes kormánynak egyáltalán nem áll érdekében Trianon revíziója, sőt, ellenkezőleg: idegen betolakodók szálláscsinálójává vált, – leszámítva a Jobbikot – lépései és törvényhozása pedig a magyarság érdekei ellen szolgál. Ennek ellenére, amiként a genfi szerződés is igazolja, a nagyhatalmak igenis tudatában vannak annak, hogy milyen gyalázatos, magyargyilkos döntés született 90 évvel ezelőtt Trianonban. Adott esetben arra is készen állnak, hogy jóvátegyék az akkori, tarthatatlan döntésüket. Ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha a magyar kormány elébe megy a döntésnek és követeli a magyar nemzeten esett égbekiáltó sérelmek jóvátételét. Ezért a már létünket veszélyeztető sérelmeket kellő nyomatékkal kell a bűnös nagyhatalmak elé terjeszteni és napirenden tartani azokat, mivel ők szentesítették minden lelkiismeretesség nélkül azokat a hazugságokat és igazságtalanságokat, amelyek egy birodalom és többre érdemesült nemzet megcsonkítását eredményezték.

Egy dologgal tehát tisztában kell lennünk: hiábavaló az igazságnak mégoly pontos feltárása és megfogalmazása, hiába azok eget-földet rengető ereje, ha nincs olyan magyar fórum, lényegében magyar kormány, amely jogos követeléseinket kellő eréllyel és határozottsággal képviselné, s azok orvoslását megkövetelné! Így hát ennek a a feltételnek a megteremtése az elsődeleges feladat!

Cúth János

Kanada

Kenessey Csaba

A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM 90. ÉVFORDULÓJA

Tisztelt egybegyűlt emlékező magyar testvéreim!

Úgy gondolom, nincs olyan magyar, akinek szíve nem szorulna össze TRIANON hallatán. Még 90  év távlatából is a megszégyenítés, hazánk, országunk igazságtalan szétdarabolása, bántja lelkünket. Alig van olyan magyar család, amelyiknek nem lenne érintettsége a rokonságát, barátait ért eseményekkel kapcsolatosan. Még a későbbi generációk is hallhatták az idősebbek elbeszéléseiből az átélt borzalmakat. Nem volt elég a világháború okozta nehézségek, a sok csatatereken elszenvedett vérveszteség , voltak olyan hatalmak, akik valamiért minket, Magyarokat akartak „megbüntetni”….

Ennek folytán vesztettük el területünk és lakosságunk kétharmad részét. A felelőtlen és vagy unintelligens, vagy befolyásoltan rosszindulatú „politikusok”, tekintet nélkül a területi és népességi adottságokra, annak ellenére, hogy a tárgyalásokon a magyar delegátusok részletes népességi térképeket mutattak be, darabolták fel, csonkították meg országunkat. Megfosztottak nyersanyagainktól, közlekedési rendszerünket korlátozták, megalázták a szomszédos államokból kitelepített magyar testvéreinket, akik sehol sem tudtak lakni, így hosszú ideig kénytelenek voltak a vasúti marhavagonokban mindaddig élni, amíg valahol szállást nem találtak. Még nagyobb kárt okozott ez a felelőtlen politika, – amelyik hasonló módon a későbbi évtizedekben is folytatódott-, az emberi lelkekben. Összetörték, lerombolták az egységes magyarság kultúráját. Hazátlanná tettek, megaláztak olyan magyarokat, akiknek a sors a határainkon kívülre való rekesztést adta. És, talán ez volt a tettesek fő célja!

Idézet:

„Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,

Rossz csillag alatt virrasztva járók”..

Juhász Gyula

Akkor is voltak ezen békediktátumot ellenzők! Idézek:

Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924-ben: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek  lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalhatja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula… a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel. Nincsen olyan francia, olasz vagy angol, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra rákényszerítettek.”

Herbert Henry Asguit (nyolc évig volt angol miniszterelnök) 1925-ben: „Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.”

Lloyd George, angol miniszterelnök 1929 okt. 7.-én mondott beszédében: „Az egész dokumentáció, melyet a szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:

„A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.”

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:

„Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.”

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:

„Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.”

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetıje 1925. június 4-én a következıket mondta: „Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt – Hungary’s Place in the Sun) című cikkében a következőket írta:

„Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért,

hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom

Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.”

Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:

„Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

Ha mindezek ellenére mégis megtörtént a csúfos békediktátum, akkor annak mélyebb

okainak kellett lennie…

Csak egy példa. Szerbiának Franciaország felé nagy adósságai voltak. A Franciák ezért a magyar Délvidéket a Szerbeknek adták, remélve, hogy így ki fogják tudni fizetni adósságukat. Ez csak egy példa, de a 90 év távlatából, más perspektívákból is lehet ma az okokat kutatni. Az egész népet felháborította ez az arcátlan rabló hadjárat, így alakultak ki olyan szabadcsapatok, amelyek megpróbáltak, amennyire a lehetőségek adták, fegyveresen is megakadályozni az ország szétdarabolását. Gondoljunk itt a Rongyos Gárdára, egy olyan magyarságtudattól izzó csapatra, amelyik még a gyér felszerelés ellenére is hathatósan tudott sok helyen ellenállni. Azt, hogy Sopron magyar maradhatott, csak nekik köszönhetjük. A harcokban sokan estek el….. Héjjas Iván és harcosai megmutatták a magyar harci virtust.

Alapvetően a francia teorétikusok alapozták meg Trianon gondolatát

Az I. világháború előtt a hivatalos francia politikának alapvetően nem volt célja az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása. Szerintük a kettős monarchia az egyensúly szerepét töltötte be Németország és Oroszország között. Számukra egy volt igen fontos, vissza akarták szerezni Elzászt és Lotaringiát. Ennek érdekében kidolgozták az ún. XVII. Tervet, amely a minden áron való támadást tűzte ki céljául. Legfőbb céljuk Németország gazdasági hegemóniájának megtörése volt, ők akartak Európában a legnagyobb hatalom lenni. Tévedésük abban nyilvánult meg, hogy alulbecsülték a németek katonai potenciálját.

Ha tovább gondolkodunk, mi is okozhatta hazánk példátlan szétdarabolását és annak okait, nagyon elgondolkodtató következtetésekre jutunk. Mi, magyarok nem okoztunk háborút, az (első) világháború kirobbantó oka sem egyedül a trónörökös meggyilkolása volt. Már akkor kidomborodtak azon gazdasági, pénzügyi nagyhatalmak körvonalai, amelyek terveiben mi, magyarok már nem szerepeltünk. Mint az Osztrák Magyar Császárság-Királyság része nem maradt más hátra, beléptünk a háborúba.

Itt fontos megemlíteni, hogy gróf Tisza István, aki a bécsi koronatanács tagja volt, a trónörökös meggyilkolása után megpróbált mindent latba vetni annak érdekében, hogy a kitörésre váró háborút, lehetőleg elodázza. Számára világos volt, hogy a szerbek és az oroszok közötti jó viszony egy Szerbia ellen irányuló támadást következetesen Oroszország belépését eredményezi, ami már egy világháborút von maga után.

Tisza érvelései nem lettek a Koronatanácsban figyelembe véve, így tört ki az I. Világháború. Szomorú tény az is, hogy bizonyos balos érzelmű rétegek már akkor is, de mind a mai napig, gróf Tisza Istvánt teszik a világháború kitöréséért felelőssé. Ez abban mutatkozott meg, hogy a kommunista vörös terror alatt, egy részeg különítmény felkereste Tisza Istvánt és lakhelyén, hivatkozva arra, hogy ő volt a világháború kitörésének okozója, simán agyonlőtték.

Az előzőkből is kiderül, hogy alapvetıen mi magyarok nem adtunk okot a velünk való

aljas bánásmódra. Szomszédaink, mint vad ragadozók támadtak minden oldalról Hazánkra és akarták a határokat maguk erejéből oda tologatni, ahová ők szerették volna. A szerbek még Szegedet is hozzájuk csatolták volna… A csehek/szlovákok a határt a Dunakanyarig akarták kitolni. Kárpátalján a Rongyos Gárda vívott ütközeteket a reguláris cseh hadsereggel, meg a Hlinka Gárdával. Akikben izzott a győlölet és a magyarlakta területek lakossága ellen a legaljasabb cselekedetekre is képesek voltak. Még az Osztrákok is elfogadták, mint kompenzációt, az elvesztett DÉL TIROLÉRT, a ma Burgenland nevű tartományt, melynek legnagyobb része magyar lakta terület volt.

Különös figyelmet érdemel ebben a vészes világban Balassagyarmat, ahol a politikai zűrzavarban a „szocialisták” vették át a hatalmat. Vezetőjük egy mozdonyvezető volt.

A másik oldalon ott voltak a magyar hazafiak, akik a csehek benyomulása ellen szervezkedtek. Eleinte szemben álltak egymással. Amikor a szocialista vezetés is meglátta, mi a csehek célja, félre tették a vélt világnézeti különbségeket és összefogva a nemzeti csoporttal közösen kiűzték a benyomulni akaró cseh csapatokat. Lám, akkor is volt olyan lehetőség, hogy a hazaszeretet magasabb rendűvé vált a pártpolitikánál.

Itt meg kell említeni azt a ma már történelmi kutatásokon alapuló tényt, hogy a területi és demográfiai veszteségeink fő okozója az „őszirózsás forradalom” címen ismert gróf Károlyi Mihály által fémjelzett kormányzat,, a Felvidéken a magyar csapatok az országunkat elözönlő csehszlovák csapatokat úgyannyira visszaverték, hogy egésze a Szepességig tudtak elıre nyomulni. Azonban a Károlyi kormány, a csehek párizsi közben lépésére, az onnan kapott utasítások szerint, ezen magyar csapatokat visszavonta, így a cseh-szlovák csapatok elfoglalták a teljesen magyarlakta területeket.

Az is ismeretes, hogy a Krachtowil ezredes parancsnoksága alatt felállított Székely Hadosztály Erdélyben messze elırenyomulva visszaszorították a román csapatokat, azonban a Károlyi kormány megtagadta tılük a segítséget, az utánpótlás megszakadt, így fegyverzet, élelmiszer, üzemanyag, lőszer hiányában kénytelenek voltak visszavonulni, így az egyre nagyobb erővel támadó románoknak képtelen voltak tovább ellenállni.

Örök szégyenünkre az is megtörtént, hogy a románok elfoglalták Budapestet is, majd az Alföld nagy részét teljesen kifosztva vonultak vissza Romániába.

A történelem bizonyos vonatkozásban újfent ismétlődött, nemrég volt olyan magyar miniszterelnök, aki képes volt Budapesten, a román miniszterelnökkel közösen, Erdély elvesztését ünnepélyesen koccintgatva megünnepelni.

( A  volt D209-es ügynökre, Medgyessy Péterre utal a szerző. A szerkesztőtől)

Mi következik az előbb elhangzottakból?

Ma a tudományos kutatásokból kiderül (Raffay Ernő, Szidiropulosz Archimédesz), hogy Károlyi Mihály, Kún Béla, Landler Jenő és a többi félelmetes 19-es „Kommün”

vezetői „segítsége” nélkül, képesek lettünk volna területi és népességi integritásunk nagy részben való megvédésére.

A Trianonban folytatott „béketárgyalások” sok oldalról lettek befolyásolva. Hiába volt gróf Apponyi Albert több nyelven is elhangzott remek beszéde, a döntést már beszéde elhangzása elıtt meghozták. Kijelentette, hogy a békefeltételek, melyeket a győztes hatalmak elıterjesztettek, Magyarország részéről elfogadhatatlanok.

Rámutatott arra, hogy a nemzetközi igazságosságnak, amelyet annyira hangoztattak, a feltételekhez semmi köze nincsen. Idézek beszédéből:

,, A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak voltak, de közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad, és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak.”

Mi történt itt valójában?

Az érvelés semmit sem használt, a politika más eszközöket vetett be, pl. a románok a tárgyalások idejére 150 fiatal román prostituáltat hoztak el Párizsba és a tárgyaló partnerek „rendelkezésére, szórakozására” bocsátották… Az ilyen minden erkölcsi normát alulmúló eljárásmódra a magyar küldöttségnek nem volt semmi válasza. A kocka el volt vetve. A békeszerződésnek azt a célt tűzték ki, hogy az eddig fennálló nemzeti, faji, vallási és kulturális különbségekből adódó feszültségeket feloldják… Nos, mint azt a történelem mutatja, ezen kitűzött célt a politikusok sohasem tudták elérni. Jellemző, hogy a békeszerződésnek nevezett békediktátumot sem az amerikai, sem a török delegátus nem írta alá, sőt az amerikai Szenátus sem hagyta jóvá.

Mi volt ennek a valós oka?

Ha tetszik, ha nem, ezen a mai megemlékezésen, kilencven évvel az események után

ki kell tudni mondani, hogy már akkor a pénzoligarchia, mely akkor a radikális szabadkőművességben mutatkozott, volt az egész borzalom okozója. A háborúkon is ők nyerészkedtek, a háborúhoz, mint ismeretes, három dolog szükséges: pénz, pénz és a pénz..! A nemzetközi pénzmágnások ezen keresztül tudták a történelmet saját akaratuk és terveik szerint befolyásolni. Akinek a háborúhoz nem volt meg a megfelelő pénzmagja, annak hiteleket adtak – nem kis kamattal megterhelve -, így tudták az eseményeket saját elképzeléseik szerint befolyásolni. Érdekes módon, ezek a szabadkőműves hatalmasságok magukat a progresszió híveinek mondták. Innen már csak egy lépésre van a kommunizmus és a szocializmus, mint „haladó” (progresszív) elv.

Jellemző, hogy a legnagyobb ellenséget a nagy tekintélyű, kitűnő képességekkel ellátott gróf Tisza Istvánban látták, akit a vészes emlékű „Tanácsköztársaság” alatt „részeg” vörös katonákkal kivégeztettek. A vörös rémuralomnak véget vetett a román hadsereg megszállása, mely négy évig tartott. Ez alatt szisztematikusan rabolták ki országunkat, minden katonai felszerelésünket meg akarták szerezni, hogy még a

leghalványabb lehetősége se legyen egy katonai erőkkel való revízió elérésének.

Itt  meg kell említeni Harry Hill Bandholz amerikai tábornokot, aki a nemzetközi katonai misszió amerikai tagja volt. Amikor tudomására jutott, hogy a románok a Magyar Nemzeti Múzeumot ki akarják fosztani, ehhez a Nemzeti Múzeum előtt már különböző járművekkel fel is sorakoztak, kocsijával oda hajtatott, majd elővette lovaglópálcáját és ezzel a pálcával a kezében egyedül szembeszállt a román katonasággal és elzavarta őket. Ezután a Múzeum kapuját lepecsételte, amivel nyomatékosan kifejtette azon véleményét, hogy itt további fosztogatásnak nincs helye. Ezen dicső és becsületes katona emlékét örökíti meg egy a Szabadság téren felállított szobra.

Mi történt Trianon után?

A nagy nemzeti elkeseredés után hamarosan felpezsgett az élet, mindenki örült annak, hogy a háború megszűnt és a Lenin fiúk halálvonatai sem rémisztgetik az országot. A kormány okos és átgondolt politikával olyan társadalmi és politikai helyzetet teremtett, amelyben a gazdasági fejlődés rohamos emelkedésnek indult. Jellemző, hogy ebben az időben a magyar pengő azonos értékű valuta volt a svájci frankkal! Az ország fejlődött és reménykedett egy valamikori revízióban. Említésre méltó esemény, mely az egész világnak szenzációt jelentett.

A “Justice for Hungary” (Igazságot Magyarországnak) amerikai magyarok áldozatkészségéből épült repülőgép volt, amellyel Endresz György pilóta, és Magyar Sándor navigátor 1931. július 15-16-án az Atlanti-óceánt rekordidő alatt repülték át. Az esemény mind a mai napig nem él igazán a köztudatban, bár nagysága, jelentősége óriási volt.

A nagy magyar repülős álom, az óceánrepülés kezdeményezıje Magyar (Wilczek) Sándor volt.

Ezek voltak az „arany húszas évek”, melyek hamar elmúltak. Majd egy rövid évtized után, jött a 2. Világháború. A trianoni károk, melyeket az ott élő nemzettársainknak át kellett élniük, mind a mai napig láthatók. Ha az ember elutazik a Felvidékre, Erdélybe, Délvidékre vagy Kárpátaljára, ott konfrontálódik az ott élő magyar testvéreink állandóan megnehezített és minden formában megjelenı negatív megkülönböztetésekkel. Számos példát lehet erre felhozni, talán az egyik legborzalmasabbak az ottani magyar lakosság ellen elkövetett szerb atrocitások, ahol teljes falvakat irtottak ki, csak azért, mert magyarok voltak.

Ezek a balkáni erőszakkal elkövetett bőncselekmények példátlanok a magyar történelemben. Itt meg kell emlékeznünk a bécsi döntésről, amikor a katonailag újból megerősödött Németország hatására némi revíziót lehetett elérni, amelyekkel részlegesen orvosolni lehetett a Trianonban elszenvedett szétdarabolást. Így került megint magyar kézre a Felvidék, Észak-Erdély és Délvidék egy része.

Ezekről az időkről már személyes élményeim is vannak. Édesapám, mint hivatásos

katonatiszt, a Felvidék felszabadításában vett részt. Elképzelhetetlen volt az a fellángoló szeretet és ujjongás, amivel az ottani lakosság a bevonuló magyar katonákat fogadta.

A falvakban, amiken átvonultak, az emberek virágokkal a kezükben álltak az

útszélen és így üdvözölték a magyar katonákat. Édesapám gépkocsijának motorházára annyi virágot raktak, hogy időnként be kellett fordulniuk egy mellékutcába és a virágokat oda lerakták, mert nem láttak ki a szélvédőn… Az idegen elnyomás alól való megmenekülés robbanásszerűen mutatkozott meg, az emberek sírtak örömükben.

Így folyt le a „bevonulás” mindenütt, kivéve a Délvidéken voltak kisebb összeütközések szerb csetnikekkel, akik nem tudtak belenyugodni országrészünk visszafoglalásába.

Voltak helyek, ahol az átnyújtott virágcsokorban kézigránát volt elrejtve és akkor robbant, amikor a magyar tiszt átvette. Másutt a templomtoronyból nyitottak a

bevonuló katonákra géppuskatüzet.

Tisztelt barátaim!

A 2. Világháború német oldalon való részt vétele után, megint a vesztesek között találtuk magunkat. A visszatért országrészek újfent idegen ország területéhez tartoztak. Folytatódott a magyarság asszimilációja, kiirtása. Az új békeszerzıdéseket, épp úgy mint az előzőeket, figyelembe sem vették. Minden szomszédos államunk újra akarta felfedezni saját nemzetiségét, elkezdődött, vagy inkább folytatódott a magyarellenes politika. Az újból idegen fennhatóság alá került szerencsétlen nemzettársaink már nem számíthattak arra, hogy majd megint sikerülni fog a határok revízióját elérni. Kultúrájukban, nyelvhasználatukban korlátozva kellett nekik valahogyan túlélni. A túlélés pedig csak kompromisszumok tétele alapján volt lehetséges. A magyar leleményesség azonban valamilyen csoda folytán, tovább életben tartotta a magyar mentalitást, kultúrát. Csodálatos eredményeket értek el és szinte önfeláldozó munkával igyekeztek a gyerekeket is, – az idegen nyelv és kultúra ellenére -, megtartani az ősi vágányokban. Csodálatos eredményeket láthatunk mindenütt, az elcsatolt, ill. elrabolt országrészeinkben. Művészek, írók, költők, kézművesek, táncosok százai tartották a tüzet lángon, a magyar szellemiséget. A Hargitától a Csíki havasokig, Kolozsvártól Brassóig él és pezseg mind a mai napig a magyarság tudatos megélése. Ugyanez mondható a Felvidékre és Kárpátaljára is, ahol a magyar kulturális élet újjászületett, ahol a tanítók, tanárok segítségével a fiatalok továbbra is élhetik tradicionális, szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt hagyományaikat. Az identitás nagyon fontos, minden népcsoport számára. Ennek megőrzéséhez toleranciára van szükség. A tolerancia azonban egy másik kulturális kincs, amit ugyancsak nemzedékről nemzedékre ad az emberiség tovább. Sajnos ugyanez vonatkozik a győlöletre is. Ezen az alapon válik érthetővé, milyen kihatással van Trianon a mai életünkre!

Régi alapelv, ha ketten veszekednek, a harmadik nevet.

Ideje azon elgondolkodnunk, hol állunk ma a Trianon problémával?

Nézzünk körül, a szomszédos országokban, mi a helyzet? Kezdjük északi szomszédunknál, Szlovákiánál. A megbékélésnek nyoma sincs, még akkor sem, ha nem is követeljük vissza régi országrészeinket. Amit a mi szemünkre

vetnek, azzal ékeskednek nap mint nap, a nacionalizmusukkal. Fico elnöknek a választási kampányban más argumentuma sincs, mint a magyarokkal való ijesztgetés.

Erre minden alkalmat felhasznál és észre sem veszi, hogy saját maga alatt vágja a fát.

A mai európai konstellációban, ahol az EU égisze alatt a különböző népek, államok saját kultúrájuk megtartása mellett való békés együttélés. Eddig nem jut el szellemi kapacitásában, neki csak az ellenségkép a használható filozófia. Ezt örökölte a bolsevista osztályharcból. Neki semmi sem drága, a gyűlölet terjesztésében minden lehető alkalmat  felhasznál. Észre sem veszi, hogy a saját országában is változnak a viszonyok. Vegyük itt példaként Malina Hedvig esetét: Egy lány, akit azért vertek össze, mert telefonon valakivel magyarul beszélt! Természetesen igyekeztek mindezt megcáfolni, sok eredmény nélkül: legutóbb egy szlovák pszichiáter adott ki bizonyítványt arról, hogy Malina igazat mond! Mindenféle titkosszolgálati ügynökök estek neki és verték össze, úgy, hogy borzalmas látványt nyújtott. Azt akarták a világnak bemagyarázni, hogy a kislány saját magát verte össze, hogy bemocskolja Szlovákiát…..

És hogyan áll a helyzet a többi szomszédos államokban?

Erdélyben az állapotok nem javulnak. Nemrég fiatal újságírókat vertek össze Sepsiszentgyörgyön, mert egymás között magyarul beszéltek! A félelem, az elrablott területek esetleges visszakövetelése miatt annyira elragadja az érzelmeket, hogy akár fizikai bántalmazásokra is képesek. Egy pár éve Budapesten elhunyt erdélyi költő barátom, Bartis Ferenc egyik kötetének a címe: És mégis élünk! Ez a mottója az erdélyi magyarságnak. Azt viszont be kell látnunk és el kell fogadnunk, hogy a magyarságtudat, a nemzeti összetartozás érzése az elszakított területeken sokkal nagyobb mértékben található meg, mint az „óhazában”. Talán most, az új választások után ez is fog változni, ha a kormány erre megfelelő súlyt helyez.

Szomorú példái vannak ennek a félrefejlődésnek, amikor az erdélyi magyarra, aki egy szót sem tud románul, csak azért mert onnan jött, azt mondják, hogy „román”!

A lengyelországi mozgalom idején, amikor a SOLIDARNOSC vont a valós ellenzék, Magyarországon azt híresztelték el, hogy azért nem lehet kapni ezt vagy azt, mert ezeket az árukat a lengyelek felvásárolták… Micsoda ördögi terv és beállítottság…!

Az egymást szerető és egymás iránti tisztelettel viselkedő népeket össze kellett ugrasztani! A magyar rendőrök gázsprével fújták be a a lengyel asszonyokat, árusokat, hogy onnan elzavarják őket! Szerbiában emlékezzünk a ma is börtönbe bezárt temerini fiatalokra, akiknek alapvetően semmi bűnük nincs, csak az, hogy magyar származásúak! Itt nagy politikai hiányosságokra találunk, mivel minden állam, a saját állampolgárait, akik más államokban börtönbe kerültek, igyekszik védeni, kiszabadítani. Az eddig regnáló internacionalista ,,Kormány” erre nem volt képes, de még ilyen irányú akarata sem mutatkozott.

A magyarok ebben a térségben nem kívánatos személyek!

No de miért? Az erre vonatkozó választ nem mi, hanem az eddigi kormányok adták meg. Nézzük

csak meg, mely államok állampolgárai vásárolják túlnyomó többségben a magyar ingatlanokat? Erre a válasz egyértelmő: Izrael áll a csúcson. Mi lehet ennek az oka?

Izrael állam eleinte a kibucokra, a mezőgazdaságára építette létezését. Később hatalmas ipart is létre hoztak, különösen a nukleáris kutatás és a fegyverkezés, a haditechnikai fejlesztésének területén értek el hatalmas eredményeket. A Kibucok a sivatag öntözéses megművelésével ugyancsak hatalmas mezőgazdasági eredményeket értek el. Ehhez használták fel a Jordán folyó vizét. Ebből fakadtak a különböző arab államokkal való konfliktusok. Nos, a Jordán folyó egyre kevesebb vizet hord, ennek oka a változó időjárás, egyre kevesebb eső esik a Jordán folyó vízgyőjtő területén.

Ezzel Izrael állam létezése kérdésessé válik. Ehhez hozzájárul, hogy a nemzetközi, de főként amerikai támogatás csökkenése, mely egyrészt a gazdasági helyzet, másrészt az Izrael állam által képviselt agresszív magatartás miatt van kihatással a támogató államok csökkenő szimpátiájára. A zsidó állam vezetése pontosan tudja, hogy technikai fölénye ellenére, ha az amerikai támogatás megszűnik, semmi lehetőségük nem lesz az arab világ közepén való további létre.

Emlékezzünk csak Simon  Peresz  elnök 2007 októberi kijelentésére,ők képesek Magyarországot, Lengyelországot és akár Manhattant felvásárolni.

Mi a megoldás? Nekik onnan el kell vándorolniuk.

Erre a célra igen alkalmasnak látszik Magyarország, ahol a termőföld minősége jó, a Kárpátmedence vízben gazdag (nagyhatalom), tehát az országot meg kell valamilyen módon szállni. Az elkövetkező évtizedekben a víznek nagyobb értéke lesz, mint a kőolajnak! Ez az oka annak, hogy a pénzoligarchia, azaz a szabadkőművesekből átvedlett, magukat ma „globalizálóknak” nevezők, de azonos hatalmak, Hálójukat Magyarországra vetették ki. Ehhez igen alkalmasnak bizonyultak a minden fillérért korrupcióra hajlamos neo-bolsevisták, akik magukat „szocialistáknak” nevezték. Erre a tényállásra bizonyíték a mai magyarországi állapot, ahol az ország vagyonát kirabolták, az ország egészségügyének lerombolásával a lakosság számát igyekeztek csökkenteni (Holocaust a magyar nemzet ellen..), a fiatalokat a mai „nyugati” szórakozásokkal (drogok, italok stb.) úgy megmételyezni, hogy ne legyen sem gyermekszaporodást kívánó érzésük, sem ellenállókészségük.

Mi köze van ennek Trianonhoz?

Nos, a kérdés jogos, logikus, megérdemli a megfelelő választ.

Ahogyan azt már az előző tényállásokból megismerhették, itt ma a magyaroknak élet-halál kérdése a fő téma. Ha a pénzmágnásoknak (szabadkőműveseknek vagy globalizálóknak) sikerül országunkat maguk alá teperni, akkor fejeződött be az a terv, ami már annak idején a Trianon békediktátum alapjait képezte.. Most nincs már gondolkodni való, to be or, not to be…. azaz lenni, vagy nem lenni a kérdés.

Mi a mi szerepünk ma, 90 évvel a trianoni békediktátum után?

Mint ahogyan Erdélyben is megmaradt a magyarságtudat, az összetartozás érzése, ezt kell a továbbiakban is egyre jobban erősíteni. Sokan azt próbálták nekünk bemagyarázni, hogy hagyjuk a trianoni szindrómát, úgy sem lehet már rajta változtatni! Erre az én válaszom a következő: Az elmélet nem állja meg a helyét! Nézzük csak meg, mi minden változott Trianon után. A trianoni elvekre alapozott Csehszlovákia, nem maradt életben, kettéváltak. De Koszovó sem létezne, ha lakossága nem harcolt volna függetlenségéért! Ez csak két példa, vannak más példák is, amelyek ellentmondanak a megváltoztathatatlanság elméletének.

Ki hitte volna, hogy a hatalmas Szovjetunió darabjaira esik széjjel, anélkül, hogy bárki is hadat viselt volna ellene.

A politikában, ezt ajánlom, minden politikus jegyezze meg magának, nincsenek lehetetlenségek, olyan, hogy soha…. Sajnos ezt még a mai magyar politikusok nem értették meg. A politika kiszámíthatatlan, sok oldalról befolyásolható. Tehát, minden eshetőségre fel kell készülni. Egy nemzeti alapokon álló politikusnak fő feladata, minden olyan folyamat meggátolása, amelyik országa jövőjét veszélyezteti.

Ezekre a kérdésekre a választ már régen megadták koszorús költőink:

„Hass, alkoss, gyarapíts

S a haza fényre derül!”

Kölcsey Ferenc: Huszt

De gondoljuk meg, mit mondott Petıfi Sándor a Nemzeti Dal c. költeményében:

„Talpra magyar, hí a haza

Itt az idő, most vagy soha.

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok.

A magyarok istenére esküszünk, esküszünk

Hogy rabok tovább nem leszünk”

Kedves magyar testvéreim, ennél világosabban senki sem tudná tennivalónkat megfogalmazni

Kenessey Csaba volt szabadságharcos újságíró, a Független Újságírók Szövetségének svájci tudósítója a Magyarok Világszövetsége Svájci Tanácsa főtitkára .

Követelés a Magyar Köztársaság kormányához

A mai, a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillával szembeni izraeli
terrorista támadás azt bizonyította, hogy Izrael semmilyen békés együttélési normát nem akar betartani, ezért követeljük, hogy a Magyar Köztársaság
- azonnal függessze fel diplomáciai kapcsolatát Izraellel,
- azonnal mondja fel az Izraellel kötött és hatályban lévı összes titkos és nyilvános
szerzıdést,
- az összes izraeli érdekeltségő, de tevékenységét Magyarországon kifejtı cég mőködési
engedélyét vonja vissza, vagyonukat, telephelyeiket és fegyvereiket vonja zár alá,
- a magyar-izraeli kettıs állampolgároktól azonnal vonja vissza a magyar állampolgárságot, és
szólítsa fel ıket Magyarország haladéktalan elhagyására.
Követelésünket az alábbiakkal támasztjuk alá:
1. Izrael évtizedek óta megtagadja a Nemzetközi Szervezetek azon határozatainak
végrehajtását, amelyek agresszív, terrorista tevékenységének beszőntetését követeli, ezzel
kizárja magát az emberiség egységes érdekeit képviselı természetes emberi közösségbıl.
2. Nem írta alá az atomsorompó-szerzıdést, atomerejének létét és nagyságát az ezt cáfoló
bizonyítékok ellenére tagadja, ezzel közvetlenül fenyegeti a világ összes országát.
3. Izrael állam vezetıi többször kijelentették, hogy Magyarország megvételére
készülnek. Ezek elıkészülete már meg is kezdıdött.
Jelenlétükkel veszélyeztetik az ıshonos lakosság szülıhelyét, azon való érdekérvényesítését.
4. A mai terrortámadás joggal ad okot Magyarország lakóinak arra, hogy saját hazájuk
területén félelemben és létbizonytalanságban éljenek.
Követelésünk esetleges nem teljesítésével a Kormány azt bizonyítja, hogy alkalmatlan a
magyarság érdekeinek megvédésére és képviseletére, ezért Követelésünk elutasításának
minden következménye a Magyar Köztársaság Kormányát terheli.

Kelt Budapesten, 2010. május 31-én.

Dr. Halász József

Iványi Sándor

Monday, May 31, 2010

Izraeli terrorista kommandó támadt a Gázába tartó segélyflottillára

Izraeli terrorista kommandó támadt a Gázába tartó segélyflottillára

Izraeli kommandósok ostromolták meg hétfő reggel a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát. A támadásban közel 15-en haltak meg és több tucat sebesültje van is a akciónak. Törökország helyrehozhatatlan következményekre figyelmeztetett, a Hamász felkelésre buzdít.

Video from attack

Az izraeli és a török média, illetve az al-Dzsazíra arab hírtelevízió is beszámolt a hat hajóból álló karaván elleni izraeli ostromról. Eleinte két, majd tíz halottról szóltak a tudósítások, míg egy izraeli televízió szerint 14-16 fő között mozog a halottak száma. A 10-es izraeli csatorna szerint a halottak száma tíznél is magasabb lehet, mivel a hajók fedélzetére felkapaszkodott izraeli kommandósok akciója folytatódik, és a fedélzeten lévők szembeszegülnek a katonákkal. A hajók személyzete állítólag késekkel és fejszékkel rontottak neki a  kommandósoknak, későbbi jelentések már tűzpárbajról szólnak. Más hírek szerint az akciónak vége már, az izraeli kommandósok ellenőrzésük alá vonták a flottillát, és a karaván egyik hajóját, a Marmart Asdod kikötőjébe kísérik. Hét sebesültet haifai kórházba visznek. Az izraeli hadsereg közben elismerte, hogy  tíznél több palesztinbarát aktivista életét vesztette, több tucatnyian – katonák és aktivisták egyaránt – megsebesültek.

A megtámadott hajó török felségjelzésű volt, és az Izrael által meggyilkolt Rachel Corrie aktivista nevét viselte.

Az izraeli hatóságok ideiglenesen cenzúrát vezettek be az akcióról szóló sajtóbeszámolókra. Benjámin Ben-Eliézer izraeli kereskedelmi és ipari miniszter az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki a halottak miatt. – A látvány bizonyosan nem kellemes. Csak sajnálkozásomat tudom kifejezni a veszteségek miatt – mondta.  A rendőrség hétfőn fokozta a riadókészültség szintjét Izraelben a támadás után az izraeli arabok körében várható esetleges rendzavarások miatt.
A hajókaraván elleni ostromról az al-Dzsazíra a flottilla zászlóshajója, egy török hajó fedélzetéről számolt be telefonos jelentésében arról, hogy az izraeli haditengerészet tüzet nyitott a hajóra, majd kommandósok foglalták el azt, megsebesítve a kapitányt. A kommandósok helikopterről ostromolták meg a hajót, és a fedélzetén tüzet nyitottak. A török NTV tévécsatorna ugyancsak beszámolt arról, hogy az izraeli haditengerészet megcsáklyázta a segélyeket szállító hajókat, azt követően, hogy tüzet nyitott, amelyben többen megsebesültek. Az izraeli támadás a hajnali órákban történt, amikor a flottilla még meglehetősen messze volt az izraeli partoktól.
A támadás hírére tüntetők megpróbálták megostromolni hétfő reggel Izrael isztambuli konzulátusát. A CNN Turk és az NTV televízió jelentése szerint a tüntetők összetűztek a diplomáciai külképviseletet védő török rendőrökkel, és kövekkel dobálják a konzulátust. A tengeri incidens miatt a török külügyminisztérium azonnal bekérette Izrael nagykövetét, figyelmeztetve, helyrehozhatatlan következményei lesznek a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla elleni támadásnak.
Izrael előre jelezte, hogy mindenáron, akár erő alkalmazásával is, de megakadályozza a hajók kikötését a gázai partoknál. Izrael közölte, hogy ha a flottilla nem szakítja meg útját és nem fordul vissza, lefoglalja a hajókat, az aktivistákat Asdod kikötőjébe szállítja, majd kihallgatásuk után kitoloncolja őket. Törökország arra kérte Izraelt, hogy engedje át a palesztinbarát és török emberi jogok által szervezett, humanitárius segélyt szállító karavánt.
Izrael álláspontja szerint a Hamász palesztin radikális mozgalom által irányított Gázai övezetben nincs “humanitárius válsághelyzet”, ezért nem indokolt a nemzetközi segélyakció. Arra viszont hajlandóak az izraeli hatóságok, hogy Asdod kikötőjében engedélyezzék a hajók rakományának kirakodását, átnézését, majd ENSZ-járműveken történő továbbítását a Gázai övezetbe.
Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere vasárnap önmérsékletre és konstruktív megoldás keresésére szólította fel a feleket. Egyúttal elfogadhatatlannak és politikai szempontból kontraproduktívnak minősítette a Gázai övezet Izrael általi blokádját, amely három éve áll fenn. Az ENSZ álláspontja szerint az izraeli blokád a gázai lakosság (másfél millió palesztin) kollektív büntetésével ér fel, és ezért a nemzetközi jog értelmében megengedhetetlen. A blokád jelentős mértékben akadályozza a másfél évvel ezelőtti izraeli katonai offenzíva során elpusztult gázai infrastruktúra újjáépítését – hangsúlyozza a világszervezet.

Harag és gyász

A Hamász felszólította hétfőn az arabokat és a muszlimokat szerte a világon, hogy vonuljanak az izraeli nagykövetségek elé, és lázadjanak fel a gázai segélykonvoj elleni, halálos áldozatokat követelő izraeli támadás miatt. – Felszólítjuk az összes arabot és muszlimot, hogy lázadjanak fel a cionista nagykövetségek előtt szerte a világon – mondta Szami Abu Zuhri Hamász-szóvivő.
Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke közleményében barbár támadásnak nevezte az izraeli akciót, és felszólította az ENSZ-t, hogy védje meg a segélyhajók fedélzetén tartózkodó aktivistákat.
Elítélve az izraeli akciót hétfőn Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a palesztin területeken. Abbász tömeggyilkosságnak minősítette a történteket.

Posted by Iványi Sándor at Monday, May 31, 2010 0 comments Links to this post

Reactions:

Segélyt szállító hajókra támadt az izraeli haditengerészet

A Mavi Marmara török hajóA CNN idézi a segélyező akció szervezőinek a Twitter oldalát: “Körülbelül 4:30-kor, a helikopterekből ledobott izraeli kommandósok azonnal tüzet nyitottak a török hajón tartózkodó civilekre.”“Nem támadtunk meg semmilyen hajót. Mindössze érvényre juttattuk az izraeli kormány döntését, amelynek értelmében senki nem mehet a Gázai övezetbe anélkül, hogy Izraellel egyeztessen.” – mondták az izraeli hadseregnél. “A flottilla egy provokáció, melynek célja Izrael hiteltelenítése. Hogy ha tényleg segélyt akartak volna juttatni Gázába, megtehették volna Izraelen keresztül, ahogy történik nap mint nap.” – hazudták.CNN nyomán TT – Kuruc.infoA legutóbbi jelentések szerint legalább 15 halálos áldozata, s közel száz sebesültje van az izraeli haditengerészet által a nemzetközi emberjogi harcosok ellen ma hajnalban elkövetett barbár támadásnak. Az utóbbi percekben az izraeli hírközlő eszközök kidomborítják, hogy a haditengerészet egységei heves ellenállásba (sic!) ütköztek a segélyszállító hajók utasai részéről, aminek következtében az izraeli katonák körében is vannak sebesültek.
Izraeli kommandósok ereszkedtek alá a helikopterből, aztán azonnal tüzet nyitottak az újságírókra, és mindenkire.
Mindenesetre az izraeli verziót fenntartásokkal kell fogadnunk, mert a legújabb barbár akciót nemzetközi szinten kimagyarázni szándékozó Izrael már a múltban sem riadt vissza a tények meghamisításától. Az izraeli hadsereg tengeri támadása miatt már a reggeli órákban berendelték a török külügyminisztériumba az Ankarában akkreditált izraeli nagykövetet. Törökország-szerte tüntetések robbantak ki az izraeli akció elleni tiltakozásul.Az elmúlt napokban a segélyhajók fedélzetéről rendszeresen közvetítő élő adás (ITT) az izraeli rablótámadás után most már a szárazföldről folytatja tovább a nagyvilág informálását a történtekről. Igaz, hogy török nyelven, de sokszor játszanak be képsorokat a gyilkos támadásról, interjúkat a támadást túlélőkkel, illetve a barbár támadás nyomán Törökországban kirobbant tüntetésekről.Júszef el-Kudszi – Kuruc.infoKorábban írtuk:Az izraeli hadsereg rádióközleménye szerint a támadás pillanatában a konvoj 65 km-re volt Gáza partjaitól. A Mavi Marmarán tartózkodó al-Jazeera riporter, Jamal Elshayyal szerint az izraeliek éles lőszert használtak a művelet során.Az izraeli hadsereg rádión közölte, hogy azután nyitottak tüzet, hogy a katonák “összecsaptak az éles tárgyakkal felfegyverzett utasokkal”. A szervezők szerint viszont a héberek már a támadás pillanatában tüzet nyitottak. Hozzátették, a hajókat Haifába vontatják, hogy elkerüljék az Asdodban várakozó újságírókat.Az események azonnal óriási visszhangot keltettek. Nem sokkal a támadás bejelentése után több ezer török rohamozta meg Izrael követségét, Izrael ellenes szövegeket skandálva, miközben a rendőrök feltartóztatták őket. A Hamász gázai vezetője, Ismail Haniya “barbárnak” nevezte a zsidók akcióját.al-Jazeera nyomán TT -

Kuruc.info

További hírek:http://kuruc.info/

A nemzetközi segélyhajók útban vannak Gáza felé

Élő közvetítés a hajók fedélzetéről:

http://www.livestream.com/insaniyardim

A Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyszállító hajóraj – miután a cionistákkal kollaboráló ciprusi hatóságoktól nem kapott engedélyt a kikötésre – a szigetország felségvizeit elhagyva jelenleg a Földközi-tenger nemzetközi vizein halad előre.

Hánín Zuábi palesztin képviselő

A szervezők attól tartanak, hogy az izraeli haditengerészet egységei már most, Ciprus felségvizeinek elhagyása után rablótámadást hajtanak végre a raj legnagyobb hajója, a török Mavi Marmara (Kék Márvány) ellen.

Rachel Corrie, a cionisták egyik áldozata, akit buldózerrel tapostak agyon a cionista zsidók.

Az Írországból kifutott segélyszállító hajó Rachel Aliene Corrie nevét viseli. Mint ismert, a halálakor 23 éves amerikai békeharcos lány a Gázai övezetbeli Ráfáh városában 2003. március 16-án több társával együtt élőlánccal kívánta megakadályozni, hogy az elvetemült cionista megszállók lerombolják egy palesztin orvos otthonát. A Caterpillar D9-es típusú katonai buldózer azonban kíméletlenül átgázolt rajta és megölte. Magyarországon a cionista befolyás alatti sajtó bűne miatt keveset tudnak Rachel Corrieról, aki mártírhalála után a szabadságmozgalmak jelképe lett.

A Caterpillar D9-es katonai buldózer: ezzel a típussal ölték meg Rachelt, aki a palesztinok védelmére kelt.

A segélyszállító hajóraj útját, s a fedélzeteken történő eseményeket percről percre élő adásban (ITT) kísérhetik figyelemmel a világ minden pontján. Magyarán, azt is végignézhetjük, amint az izraeli haditengerészet kalózegységei majd rajtaütnek a hajókon, letartóztatják a mintegy nyolcszáz utast, köztük különböző európai országok parlamenti képviselőit, ismert közéleti személyiségeket és a sajtó munkatársait. Amint korábban írtuk, a fedélzeten tartózkodik a názáreti Hánín Zuábi, az izraeli parlament palesztin képviselőnője is, aki folyamatosan tudósít a Gázai övezet partjai felé tartó hajókon uralkodó helyzetről.

A Mavi Marmara török hajó

A nemzetközi szállítmány szervezői a fedélzetekről közvetített élő adásban eddig többször is elmondták, hogy a szombat esti sötétség beállta után vasárnap hajnalig a nyílt tengeren maradnak, mert fényes nappal kívánnak megérkezni a gázai partok közelébe. A hajók ezek szerint vasárnap érkeznek meg a Gázai övezetbe, pontosabban a vele szembeni nemzetközi vizekre, ahol az izraeli haditengerészet egységei minden valószínűség szerint elfoglalják a hajókat, a körülbelül nyolcszáz utast letartóztatják, s amint azt korábban megírtuk (ITT), az ásdodi kikötőben már kialakított sátortáborba hurcolják, ahonnan kitoloncolják őket Izraelből.

Palesztina melletti tüntetés Londonban

Közben a Gázai övezet partvidékén a palesztinok más országok lobogói mellett a török zászlót is kitűzték a hajók utasainak fogadására. De erre valószínűleg nem kerül sor, mert a zsidók már a nyílt tengeren föltartóztatják a hajókat. A segélyszállító hajók útjával egyidőben szombaton több európai nagyvárosban, így Párizsban és Londonban is rokonszenvtüntetés volt a palesztinok mellett, illetve a Gázai övezet izraeli blokádja ellen.

Párizsban a Szajnán is tiltakoztak

Dáni Ájálon izraeli külügyminiszter-helyettes (ő az a pofátlan zsidó, aki Törökország nagykövetét nemrégiben úgy alázta meg, hogy az övénél fél méterrel alacsonyabb székre ültette – J. K.) durva provokációnak nevezte a segélyhajók útnak indítását, majd megismételte az izraeli legfelsőbb politikai vezetés azon állítását, miszerint egyáltalán nincs humanitárius válság a Gázai övezetben.

Gázában a török zászlót is kitűzik

Ávigdor Lieberman, izraeli külügyminiszter – Budapest díszvendége – ma a szombat ellenére bement hivatalába, majd részt vett a haditengerészetnek a segélyszállító hajóraj érkezésével kapcsolatos helyzetértékelésén. A zsidó rasszizmus egyik emblematikus figurája a sajtónak kijelentette: „Izrael nem engedi meg, hogy megsértsék a területi integritását a levegőben, szárazföldön és a tengeren”. A szélsőséges politikus csupán azt „felejtette” el, hogy a Gázai övezettel szembeni tenger a nemzetközi jog értelmében egyelőre még nem Izrael integráns része.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

hungarian videohttp://www.youtube.com/watch?v=f_snuNvA6u8&feature=player_embedded

english: http://www.youtube.com/watch?v=x5DVcTe34Ck

Európai segélyhajókat akar

föltartóztatni a zsidó terrorállam

Európai országok által összeállított humanitárius segélyt szállító hajóraj érkezését várják a Gázai övezetbe, ám Izrael már most bejelentette, hogy haditengerészete föltartóztatja a hajókat, mert „Izrael elegendő mennyiségű élelmiszert, gyógyszert és fölszerelést enged be a Gázai övezetbe”. A hajók fedélzetén tartózkodnak egyes európai országok parlamenti képviselői és a nemzetközi sajtó tudósítói.

Ariel Sharon, aki szerint a palesztinokat el kell taposni, mint a szöcskéket.

Izrael közel négy éve tengeri, légi és szárazföldi blokád alatt tartja a másfél millió lakosú Gázai övezetet. Az embertelen blokáddal Izrael egyszerre két célt szeretne elérni:

1. A kiéheztetett, orvosi és gyógyszerellátástól megfosztott Gázai övezetbeli palesztin lakossággal kívánják megdöntetni, elkergettetni a demokratikusan megválasztott Hamász-kormányt.

2. Gilád Sálít izraeli katonát szeretnék kiszabadítani a Hamász fogságából, miután kudarcot vallott a másfél évvel ezelőtt indított Öntött ólom fedőnevű katonai terrortámadás, illetve zátonyra futottak a fogolycserére vonatkozó alkudozások.

Az isztambuli és az antalyai török kikötőkből kifutó nyolc vagy kilenc hajó a tervek szerint Ciprus partjainál egyesül, majd szombaton érkezne meg a gázavárosi kikötőbe. A hajók fedélzetén tízezer tonna humanitárius segély van. A hajókon világ negyven országából közel ezer személy utazik, köztük egyes európai államok parlamenti képviselői, akik a Gázai övezet partjaihoz érve ország-világ előtt fölszólítják majd Izraelt az embertelen blokád föloldására. Számos újságíró is tudósít a hajók fedélzetéről, így többek között az Ál-Dzsázírá, Reuters és a BBC stábja.

,,Ide már nem kell az európai segély”… hazudik Izrael.

Details and proofs concerning the wall can be found at: http://wall-fal.blogspot.com/
Az izraeli hadügyminisztériumban már kedden bejelentették, hogy a haditengerészet egységei még a nemzetközi vizeken föltartóztatják a segélyszállító hajókat.

Mátán Vilnáj, izraeli hadügyminiszter-helyettes, háborús bűnös kijelentette, hogy Izrael semmiféle humanitárius segély bevitelét nem engedélyezi a Gázai övezetbe, hiszen a zsidó állam „elegendő mennyiségű élelmiszert és fölszerelést juttat be, s különben is, a Hamász a saját céljaira használná föl az európai  segélyszállítmányt”.

A török kormány kedden kérte Izraelt, hogy oldja föl a Gázai övezet blokádját, és ne tartóztassa föl az európai segélyt szállító hajókat.

Hánín Zuábi, az izraeli parlament egyik palesztin képviselője is a hajórajjal tart, s az antalyai kikötőből írt világhálós naplójában szinte percről perce tudósítja a Vállá! Hádásot című izraeli hírportált. Zuábi képviselőnő többek között azt írja, hogy a hajók kifutása előtt a több száz résztvevő ülést tartott Antalya kikötővárosban, amikor is körülöttük több tucat rokonszenvező tartózkodott a világ minden részéből.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

Izrael a nemzetközi segélyszállítók nyílt tengeren történő elrablására készül

Amint arról beszámoltunk, nemzetközi segélyszállító hajóraj tart az izraeli blokád sújtotta Gázai övezetbe. Az Amnesty International által szintén tegnap közzétett jelentés is alátámasztja azt a palesztin állítást, miszerint a blokád következtében élelmiszer- és gyógyszerhiány van a Gázai övezetben. A nemzetközi segélyhajók ezen a helyzeten szeretnének javítani, illetve fölhívni a figyelmet a blokád tarthatatlanságára, de a jelek szerint Izrael mindenáron megakadályozza a hajók befutását a Gázai övezet kikötőibe.

Segélyhajó üdvözlése Gázavárosban
Izrael embertelen tervének megvalósításához segédkezet nyújt Ciprus. Az izraeli hadsereg rádióállomása már csütörtökön este jelentette, hogy a nicosiai kormány nem engedélyezi a segélyhajók kifutását a ciprusi kikötőkből, valamint azt is megtiltja nekik, hogy ciprusi vizekre hajózzanak.

A ciprusi döntésnek természetesen megvannak az előzményei. Joszi Gál, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója csütörtökön megbeszélést kezdeményezett Törökország, Ciprus, Svédország és Írország Tel-Avivban akkreditált nagykövetével, és igyekezett „meggyőzni” őket arról, hogy az országaikból küldött segélyt vigyék az izraeli Ásdod kikötőjébe, ahol a zsidók előbb biztonsági szempontból átvizsgálják, majd eljuttatják a Gázai övezet lakosságának. (Az átlátszó trükkel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Izrael a múltban már többször is eljátszotta ezt a játékot, amikor is a palesztinoknak szánt nemzetközi segély jelentős részét biztonsági szempontból veszélyesnek találta, lenyúlta, vagy egy kis részét igen megkésve juttatta el a gázaiaknak – J. K.)

Izrael mindenképpen föltartóztatja a Gázai övezetbe tartó segélyszállító hajórajt. Éhúd Bárák, a „gázai hóhér” fölhívta telefonon a ciprusi, görög és az ír külügyminisztert és kifejtette nekik, hogy a segélyszállító hajók útnak indítása nem egyéb, mint „politikai és médiaprovokáció”. Bárák hadügyminiszter megismételte azt az többször hangoztatott izraeli álláspontot is, miszerint a Gázai övezetben szó sincs humanitárius válságról, a palesztinok jól élnek, mert Izrael biztosítja számukra a kellő mennyiségű élelmiszert és gyógyszert.

A Hamász parti őrsége
Közben az izraeli erőszakszervek is fölkészültek a segélyhajók elfogására és az ásdodi kikötőbe történő bevontatásukra. Az izraeli hadsereg, rendőrség, börtönőrség és a belügyminisztérium Égi szelek – Ruhot sámájim – רוחות שמים ) fedőnevű hadműveletének forgatókönyve szerint, ha a segélyhajók nem tesznek eleget a visszafordulásra vonatkozó fölszólításnak, az izraeli börtönőrség Mecádá és a haditengerészet „13-as hajóraj” nevű különleges egységének álarcot viselő katonái rajtaütnek a hajókon, majd a 750-800 személyt és a szállítmányt még a nyílt tengeren elsődleges biztonsági vizsgálatnak vetik alá.

Ezután a hajókat utasaikkal együtt bevontatják az ásdodi kikötőbe, ahol a „provokátorokat” sátrakban kialakított kihallgatótermek és fogdák várják. A belügyminisztérium munkatársai fölajánlják nekik, hogy a lodi nemzetközi repülőtéren keresztül kiutasítják őket Izraelből, vagy, ha ezt nem fogadják el, akkor letartóztatják őket. A zsidók „számos provokációtól” tartva az ásdodi kikötő „fogadó bázisát” hermetikusan elzárják a külvilágtól, ami azt jelenti, hogy újságírók sem kerülhetnek a nyílt tengerről elrabolt emberek közelébe. A Hamász parti őrsége közben bejelentette, hogy motoros gumicsónakjaikkal igyekeznek megközelíteni és méltóan fogadni a Gázai övezet partjai felé tartó segélyhajókat.

A hajóraj svéd egysége
A Vállá!Hádásot nevű izraeli hírportál itt elérhető videójának elején láthatjuk a segélyhajók utasainak „fogadására” az ásdodi kikötőben előkészített sátrakat, majd a rendkívül megnyerő külsejű Ávi Benájáhu vezérezredes, az izraeli hadsereg szóvivője arról beszél, hogy a hadügyminisztérium és a rendőrség nem engedi meg a segélyhajók megérkezését a Gázai övezetbe, mert „az akció célja nem más, mint a segítség leple alatt végrehajtandó politikai és médiaprovokáció”.

Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

Néhány fotó a terrorista Izrael palesztinokkal szembeni agressziójáról:

Az izraeli katonák terrorban, és fogságban tartanak több száz palesztin asszonyt.

Izraeli támadás után:

Hanin Szulejman 8 éves volt, amikor Izrael meggyilkolta őt.

hungarian videohttp://www.youtube.com/watch?v=f_snuNvA6u8&feature=player_embedded

english: http://www.youtube.com/watch?v=x5DVcTe34Ck

Details and proofs concerning the wall can be found at: http://wall-fal.blogspot.com/

A SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG PÜNKÖSDI KÖRLEVELE

Igehely: ,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4)

Tisztelt Egyházmegye! Tisztelt Gyülekezet!

Szeretett magyar honfitársaim, szerte a világban!

Áldás békesség!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kérjük, továbbítsátok ünnepi körlevelünket minél több keresztyénnek!

Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását ünnepli a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon. Ezen ünnep alkalmából illő, hogy önvizsgálatot tartsunk.

Szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!

Fogadjátok nyitott szívvel e körlevelet, melyet egyházunk, és  magyar nemzetünk  iránti szeretetünk, és aggódásunk ihletett, és amelynek fogalmazásakor érezhetően a Szentlélek is jelen volt.

Világunk mára oda jutott, hogy a keresztény szó a nagy többségnek csak üres hüvelyt jelent. Az emberek nagy többsége kedves szokásnak tekinti a keresztény ünnepeket, amelyek jó alkalmat nyújtanak az evésre-ivásra, hinni nem hajlandó, hitből fakadó cselekedetekre pedig mégannyira sem.

Pedig ahogy a kereszténységtől történő elfordulás a bajok gyökere, úgy az egyedüli gyógymód is az ahhoz való visszatérés. Nem szabad, hogy higgyünk a csalfa szónak, hogy a kereszténységnek nincs helye a közéletben, a gazdaságban. Nem hogy helye van, hanem kifejezetten az egyedüli helyes és a becsületes többség számára egyetlen járható út a keresztény alapelvek érvényesítése a közéletben, gazdaságban. A Szentírás tanítása a gazdasági kérdéseket illetően:  Pál így figyelmezteti a hívőket:

,,Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” ( Fil 2.4)

Ebben az egy mondatban benne van a csaló pénzkibocsátás, a kamatrabszolgaságba való kényszerítés elítélése, evvel szemben viszont a tisztességes munka, a tisztességes jövedelemszerzés, gyarapodás elismerése.

A kamatszedés tilalma már az Ó- és az Újszövetségben is megjelenik.

Jézus Krisztus még tovább megy a követelésével. Hegyi beszédében ezt mondja:

„Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek…”                                (Lukács, 6,35)

Ezzel magától értetődőnek nyilvánítja a kamatszedés tilalmát, és azt követeli, hogy adott esetben mondjanak le még a kölcsön visszaadásáról is. A Máté evangéliumában (5,38) leírt hegyi beszédből ez még érthető, hiszen a hitelezés-téma szövegkörnyezetében ott a tetszetős felszólítás, hogy ha megütötték a jobb orcádat, fordítsd oda a balt is, továbbá, az, hogy akitől az alsó ruháját kívánják, adja oda a felsőt is. Hozzáfűzi:

„Aki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (5,42)

Számos helyen kiviláglik az, hogy Krisztus követésével összeegyeztethetetlen az anyagi haszonra törekvés, például abban a kijelentésben, amely szerint egy teve könnyebben átjut a tű fokán, (amivel ő az ókori városfal gyalogos-kapujára céloz,) mint hogy egy gazdag ember bejuthatna Isten országába (Máté, 19,24), és ebben a markáns mondatban:

„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

(Máté, 6,24)

Pál apostol elítéli a teljesítmény nélküli és az élősködő  jövedelmet:

„Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”

(2. Tesszaloniki levél, 3,10.) (6)

Azóta bizony messze eltávolodtunk az erkölcsi követelmények ilyen magaslataitól.

Az keresztény egyház, amely az ókorban, és a középkorban még bátran szembeszállt a kamatszedéssel, az újkortól kezdve egyre inkább elfogadta azt. Mindössze egyesek álltak ellen. Említsük meg néhányukat:

Karl von Vogelsang (1818-1890), mecklenburgi jogász, 1850-ben szerzetesrendbe vonult, Bécsben havi folyóiratot alapított a keresztény szociális reformokért, és ismertette írását: „A kamat a szociális kérdés kulcsa”.

Wilhelm Hohoff (1848-1923), plébános és Marx Károly tisztelője, síkraszáll a kereszténység és a szocializmus egyesítéséért, és határozottan a munka-érték-elmélet képviselője, amely szerint csak az emberi munka teremthet értéket.

Megnevezhetjük a későbbiek közül mindenekelőtt Anton Orel (1881-1959) jogászt és ifjúsági vezetőt, kétkötetes művével: „Oeconomia perennis” (= „Örök, vagyis fenntartható gazdaság”) (1930), a továbbiakban: Johannes Kleinhappl (17), a Graz-i teológiaprofesszor Johannes Ude (18), beosztottja: Alois Wiesinger, és Franz Koutny (19).

Végül a katolikus egyházban is a tények hatalma győz, mégis. Az 1870-es, első vatikáni konzíliumon zátonyra fut a 22 püspök által indított kezdeményezés a kamattilalom igazolására, mivel a zsinatot a német-francia háború kitörése miatt korán befejezték. Az 1891-es „Rerum novarum” című szociál-enciklikájában XIII. Leó pápa ugyan beszél a munkáskérdésről, mégpedig a „mohó uzsoráról”, a „jóllakathatatlan kapitalizmusról”, és arról, hogy „a mindent elnyelő uzsorát ki kellene küszöbölni a világból”, – de nem mondja ki a kamattilalmat.

1918-tól a katolikus egyház az egyházi törvénykönyvben (Kanon 1543) merész mutatvánnyal („spárgával”) próbálja egyesíteni a hagyományos tanítást a mai pénzgazdasággal, amelyben egyrészt megállapítja, hogy a kölcsönszerződés nem indokolja a hasznot, másrészt (világi) törvények megengedik a haszonról szóló megállapodást.

XI. Piusz pápa 1931-es, „Quadrogesimo anno” című enciklikájába belevési a pénz uralmát Oswald von Nellbreuning, a kamatszedők védelmezője. Szimptómákról igen, de kamattilalomról nem beszél sem XXIII. János pápa 1961-es, „Mater et magistra” című, sem VI. Pál pápa 1967-es, Populorum progressio” című, sem II. János Pál pápa „Sollicitudo rei socialis” című enciklikája.

Meghiúsult az a megalapozott kezdeményezés is, amelyet a Paul Bauschulte és Ernst van Loen körüli laikusok vittek a második vatikáni konzilium elé (1962-1965), azzal a céllal, hogy felújítsák a hagyományos kamat-uzsora-tant. Ez zátonyra futott, különösen a kapitalizmust védő bíboros, Johannes Messner ellenállása miatt (21).

A kamatról rendelkező kánont pótlás nélkül törölték az 1983-as egyházi törvénykönyvből, aláhúzva, hogy az egyházi kamattilalomnak vége. Pedig meg van írva:

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté 6:24.)

Egy kiváló igehirdető, a XIX században élt Spurgeon, azt írja:

A ,,keresztény világ” olyan iszonyatos, hogy a szentírás soha nem beszél róla. A világi keresztény pedig szellemileg beteg. Akik kiegyeznek Krisztus ellenségeivel, máris közéjük tartoznak.” [1]

Milyen végkifejlet várható ettől a fejlődéstől? A magát keresztényinek mondó civilizáció létrehozta a modern kapitalizmust; vajon erőt vesz-e magán ismét, – vagy talán az iszlámra bízza? Vajon a római jogásszal és költővel, Senecával (megh. Kr.u. 65-ben) mondjuk-e együtt beletörődéssel:

„Nincs arra gyógyszer, ha szokássá válik az, amiről jól látszik, hogy erkölcstelen”?

Luther több írásában szenvedélyesen fordul szembe az uzsorával és a monopóliumokkal[2]:

„Azért az uzsorás és a fösvény bizony tisztességtelen ember, bűnöző, voltaképpen nem is emberi! Emberevő farkas, rosszabb, mint az összes zsarnok, gyilkos és rabló, csaknem olyan gonosz, mint maga az ördög! Ugyanis nem ellenségként közelít, hanem mint barát, mint polgártárs a gyülekezet védelmében és békéjében, és mégis rabol és gyilkol, – iszonytatóbb minden ellenségnél és gyilkos tűznél. Ha az útonállókat, gyilkosokat, viszálykodókat kerékbe törik és lenyakazzák, előbb kéne minden uzsorást – és eleinte milyen sokat! – kerékbe törni és kínpadra vonni, – minden fösvényt elkergetni, kiátkozni, lefejezni…”

Luther abból indult ki, hogy az uzsora – függetlenül a nagyságától – mindenütt folyvást nő, ahol pénzt adnak kölcsön, és ezért többet és jobbat követelnek, vagy szednek be, és hogy az uzsora drágaságot eredményez, és rövid időn belül felfalja az egész földet.

Testvéreim! Mint tudjátok, Görögország után immár Romániában is tízezrek tüntetnek, és gyújtogatnak a kamatos kamatra adott világbanki hitelek és a megszorító ,,Bokros csomagok” ellen. Orbán Viktor is kijelentette nemrég, hogy kormánya ,,hiteleket lesz kénytelen felvenni a Világbanktól.”

Ma a neoliberalisták által elindított globalizmusban élünk. A verseny, egyén és egyén, vállalat és vállalat között óriási.

Az ember ma csak eszköz egy őrült rendszerben, amely az embereket csupán erőforrásként kezeli, a nemzeteket pedig – kivéve a zsidóságot – felszámolja. A zsidók, és sok nem zsidó betegsége valójában a “pleonexia”, ami magyarul annyit tesz: “többet birtokolni akarás”.  Ők voltak, és ma is ők a legkeményebb kapitalisták. Ezért is vannak mindenhol a társadalom felső tízezrében.

Nekünk, keresztyéneknek el kell döntenünk, hogy Jézust követjük-e, vagy a zsidókat?

Hársing László írja: ,,Bármennyire is meglepő, a kálvinizmusnak az a legnagyobb történelmi tette, hogy az eleve elrendelés észfelettiségének egyértelmű kimondásával felszabadította az emberi elmét a teológiai spekulációk kilátástalan terhe alól. Helyette az emberi energiákat az anyagi gazdaság növelésének, a természeti erőforrások kiaknázásának területére igyekezett terelni. M. Weber tétele: a kálvinisták valósították meg a kapitalizmus szellemét elsőnek azzal, hogy keményen dolgoztak, mert munkájukat hivatásnak fogták fel, és a sikert annak jeléül, hogy Isten velük van. Nem voltak aggályaik azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági érdek és az erkölcs között kapcsolat áll fenn. Azonnal késznek mutatkoztak a kapitalizmussal járó, új gazdasági rend bevezetésére. Bátorították a fogyasztást, és ez ösztönzője lett a nagyüzemi termelésnek.”[3]

Mindaz, ami most történik a Világban, a Kárpát-medencében és a Csonkaországban – a mai szóhasználattal – a keresztény értékrend és a neoliberalizmus harcát jelenti. A második Bábel ideje alatt – amit élünk – értelmezni kell mindkét fogalmat. A keresztény értékrend az, amit a Biblia, és az azon alapuló Szent Korona eszme szimbolikusan közvetít, liberalizmus, vagy inkább neoliberalizmus pedig az, amit a talmudisták korlátlan piacgazdasága ezzel szemben megfogalmaz. A parlamenti pártok az elmúlt húsz évben a neoliberalizmus hűséges kiszolgálói voltak. ,A neoliberalizmus azt állítja, hogy ,,az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot”. Továbbá: ,,A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra.

Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerű döntések születnek, és a polgárokat megszabadítják az állam feleslegesen túlgondoskodó kezétől.”

Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az embereket az állami rabszolgaságtól, – felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése -  szükségesek ahhoz, hogy a felső tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni.”[4] A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott közgazdasági elmélet nem más, mint egy profi, és igen hatékony ideológia eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához.  Ennek gyakorlati megvalósulása történt a Lisszaboni Szerződés 2007-es olvasatlan aláírásával, amely ellen egyedül a Jobbik tiltakozott!

Csak idő kérdése, hogy a napi megélhetési gondokkal küszködő magyarság tíz és százezrei a románok, és a görögök után mikor fognak gyújtogatni, és tüntetni az egyre fokozódó elvonások ellen.

A középkori Európában, a mai Iszlám világhoz hasonlóan tilos volt kamatot szedni a kölcsön adott pénz után – nem mintha az előírások bárkit is meghatottak volna, ha üzletről volt szó. A kamatszedés gyakorlatát a nyugati világban a reformáció, és a protestantizmus elterjedése tette végül társadalmilag elfogadottá.

Az Iszlám világában azonban megmaradtak az eredeti tanok: a saríja a mai napig tiltja a kamatot.  A keresztyén egyházainknak is vissza kellene térni a korai egyház gyakorlatához: ki kell jelentenünk, és le kell írnunk, hogy elítéljük a kamatok szedését.

Ma, 2010-ben a fél világ a cionista kézben lévő Világbank ,,szenvedhetetlen igáját” nyögi. Vezetője, Dominik Strauss Kahn bátran jelentette ki, elődje, Paul Wolfovitz után:

,,Mindennapi tetteimmel is azon vagyok, hogy Izrael érdekeit segítsem”

Népirtásra felszólító képviselőik kétévente idejönnek, és elmondják a Soros egyetemen, hogy

,,Magyarországon csak 6 millió ember kell!” – közben pedig folyik az izraeliták betelepülése az újonnan épült és szigorúan elkerített lakóparkokba.

A magyarság már nem bírja fizetni az adósságokat:

,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nőtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk.  [5]

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetően – “Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat “beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva.

Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org/

AZ USA pénzügyeit, és pénzét uraló FED (Federal Reserve System: Elnöke Ben Shalom Bernanke) is egy cionista tulajdonú magáncég, amely a legutóbbi pénzügyi válság idején elérte, hogy az állam az adófizetők közpénzéből ismét csak a nagy bankokat, vagyis a FED-t támogassa sok ezer milliárd dollárral. Lásd: Óriásit kaszált a válságon a FED. [6]

A keresztyén egyház a II. Világháború óta mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani, és nem veszi közben észre, hogy épp emiatt válik hiteltelenné. Ha az egyház egyformán udvariasan és visszafogottan viselkedik a kizsákmányolóval és a kizsákmányolttal, és egyiket sem ostorozom, hanem mindent tolerálok, akkor a kizsákmányolt számára ez úgy fog tűnni, mintha én őt elárulnám.  Ennek a Janus arcú magatartásnak az eredménye a sok hazai üres templom, és a magyarság egy részének visszatérése a két évezredes pogány rítusokhoz.

Hol vannak a zsinat előtti idők nagy pápái, püspökei, akik nem féltek igent, és ha kellett, nemet mondani? Gondoljunk csak XI. és XII. Pius pápák kemény szembenállására az evilági hatalmasságokkal, a német Faulhaber és von Galen püspökök bátor kiállására a nemzetiszocializmussal szemben, nálunk Prohászka, valamint a kommunizmussal bátran szembeszálló Wyszynski, Beran, Mindszenty, Stepinac bíborosok helytállására.

Vegyünk példát a Szabadság-téri Hazatérés templomának lelkészéről, Dr. Hegedűs Lórántról, aki protestáns elődei nyomdokain, és szigorúan igei alapon bátran kritizálja a politikusbűnözőket, valamint az országunkat felvásárlókat, és kiáll a magyar szent korona tana mellett is.

Ma? Katolikus pápáink és protestáns püspökeink a párbeszédnek nevezik a zsidó elit előtti teljes behódolást. Keresztyén-zsidó párbeszédek folynak, működik a Barankovics Alapítvány izraelita műhelye is, de mindezeken egy szó sem esik sem a kamatszedésről, sem arról a Talmudról, amelyet tíz pápa tiltott be! A magyar, református miniszterelnökünk, Orbán Viktor, és több vezetőnk is kipában hajbókol a zsidók előtt, pedig a  már kissé megerősödött katolikus egyház nem nézte jó szemmel a rabbik tevékenységét, és meglehetősen korán meghozta a zsidók korlátlan szabadságát megnyirbáló törvényeit. II. Theodosiusnak és Justinianusnak a Codexeivel (V. és VI. század) kezdődnek az általános jellegű zsidóellenes intézkedések, majd kifejezetten a Talmud ellen először IX. Gergely pápa (1227-41) lépett fel a könyv betiltásával. Őt követte még 9 másik pápa XIII. Leóval (1878-1903) bezárva. A mai egyházak azonban félve a zsidók hatalmától, és az állami támogatások megvonásától, szemlesütve hallgatnak.

A zsidók oktalan gyűlölködést vetnek a keresztények szemére, míg a pápai cenzúra a Krisztust és a Szűzanyát gyalázó kifejezéseket, meg a nem zsidókat illető megalázó passzusokat panaszolja fel, melyek végett a maga részéről a Talmud betiltására vonatkozó intézkedéseit helyénvalónak tartja.

A két felekezet között folyó elmérgesedett vita addig dúlt, amíg a katolikus egyház nem állt be a világi politikusok mögé, mondván: ,,Nem szabad bántani a zsidóságot, eleget kaptak a nácizmustól.”

Csoda, hogy az emberek nem tartják sem hitelesnek, sem vonzónak az egyházat?

Sokáig úgy tűnt, a Szent X. Pius Papi társaság és a köréjük csoportosuló hívek adják az egyháznak az igazi gerincét, amely a mai időkben is bátran kimondja véleményét, még akkor is, ha evvel sérti az evilági hatalmasságok érzékenységét. Williamson püspök szégyenletes megtagadása rendtársai részéről 2009 januárjában azonban megmutatta, milyen határai vannak ennek a bátorságnak. Williamson püspökre pedig érdemes odafigyelni. 2008 nyarán, amikor a legszűkebb körű bennfenteseken kívül még senki nem tudott a készülő viharról, ő ilyet szólt prédikációjában:

,,Aki a tőzsdében bízik, az a homokra épít.”

A válságból való kilábalás útja tehát a következő lehet:

1, Nemzeti szintű megtérés, Istenhez való odafordulás, evvel párhuzamosan pedig és ezt elősegítendő, az egyház visszatér 2000 éves értékeihez, feladja az evilági hatalmasságok előtti hajbókolást, amelyet párbeszédnek nevez.

Mit is jelent nekünk, magyaroknak a megtérés?

- Nemzeti szinten ki kell irtanunk fő bűneinket, elsősorban a mindennapos istenkáromlást, másodsorban a rettenetes, mindennapos magzatgyilkosságot, harmadsorban pedig a pártosodást, ami a magyart a magyar ellen fordítja.

– Vissza kell adnunk nemzeti szinten a családi élet megbecsülését. Ami nem megy másképp, csak a házasság szentségének megbecsülésével.

- Népünk lélekszáma folyamatosan csökken. Biztassuk gyermekeinket, hogy akár szegényen is, de házasodjanak, és vállaljanak gyermekeket.

- Szeressük népünket, múltunkat, gyakoroljuk kultúránkat, minden ellenkező behatás ellenére. Ne szégyelljük sem ősi rovásírásunkat, sem a Szent korona Történeti Alkotmányunkat! Tanuljunk népdalokat, népi táncokat! Tanítsuk meg mindezekre gyermekeinket!

- Vegyük észre honfitársunkban a valódi társat, a másik magyart. Ne azon igyekezzünk, hogy hogyan tudjuk a másikat átvágni, a legnagyobb hasznot belőle kicsikarni. És ha arcul ütöttek bennünket, ne arra törekedjünk, hogy valakinek lehetőleg még aznap továbbadjuk ezt az arculütést.

- Népünkre sajnos jellemző a túlzott jóhiszeműség, a vakhit, pont olyanok felé, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Legyünk csak rosszhiszeműek olyanokkal szemben, akik azt mondják, jó hogyha eladósodunk, hiszen más is eladósodik jó, ha gyárainkat, és földjeinket idegen kézbe adják.

-  Ne féljünk szembesülni a rideg valósággal: Vannak erők a világban (nem is kevesen), akik azt szeretnék, ha mi eltűnnénk a Kárpát-medencéből.[7]

Illuzórikus? Még ha valakinek ez is volna az első gondolata: Ez az egyetlen járható út, amely megmenti a magyar népet. Nem az ilyen vagy olyan pártra való szavazás fog rajtunk segíteni. Még ha a legjobb pártra szavazunk is, de az egykézéssel kiirtjuk magunkat a világból (egy nemzet lélekszáma még kétgyerekes családmodellnél is csökken), semmit nem használ nekünk a 2/3-os liberális többség.

A keresztyén egyház fő célja nem az ország gazdasági rendbetétele és megmentése a nemzethaláltól. A fő cél a nép elvezetése az üdvösségre. Az egészséges nemzeti fejlődés és az ország rendbetétele csak egy kellemes mellékhatása az erős kereszténységnek.

DE: Akármilyen nehéznek is tűnik: MÁS UTUNK NINCS. A langyos vízben való evickélés ideje lejárt. Az utolsó 20 év megmutatta, milyen hamis és téves dolog volt a legvidámabb barakk szerepében tetszelegni, a dagonyázással elégedettnek lenni, majd ezután bármiféle sült galambot várni a Nyugattól. A Nyugat a bajban eddig mindig cserbenhagyott bennünket.

Itt az ideje, hogy ezen az úton elinduljon mindenki, akinek még valamit számít az a szó, hogy nemzet. Nem lesz könnyű az út, generációkon keresztül fog tartani. De végigjárható, és az út felett ott őrködik Szűz Mária, aki elfogadta Szent István ország felajánlását, és aki a Szent korona által magáénak tudja Magyarországot, és segítene is, csak hagynunk kellene, hogy segíthessen.

(Ha valakit zavar fogalmazásunkban, hogy a zsidót zsidónak neveztük, gondolja meg a következőket:

A zsidó az én felfogásomban egy ideológiai és metafizikai képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma alkalmazója”. A zsidó paradigma példázata azt mondja ki, ,,hogy a zsidó nép az Isten által kiválasztott nép, és hogy a Talmudra feltétlenül szükség van a Szentírás megértéséhez.”

A keresztény a zsidó ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A keresztény anticionista, mert a tényleges, történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett testvéreit Krisztusban, akiket meg kel téríteni, nem pedig elszigetelni egy Izrael nevű, rasszista állam falai közé.

Csatlakozom Karinthy Frigyeshez. Ő – aki tudjuk maga, és családja által is érintve volt, ezt írta: ,,Üldözik a zsidókat, mert azt mondják, gazemberek. – Üldözzék a gazemberséget! S jaj a zsidóknak, ha azok…”)

Testvéreim! Isten áldjon meg mindannyiótokat, és segítse gyarapodásotokat!

Elköszönni ismét a Szentírás üzenetével szeretnénk:

,,Bízzatok, mert legyőztem a világot!” (Jn 16.33)

,,Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8.31)

Iványi Sándor

Alapító

SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉG

Debrecen, 2010 pünkösd vasárnapján

---

[1] C.H.SPURGEON: Isten ígéreteinek tárháza, 174.oldal

[2] Az uzsora kis Sermon-ja (1519). Az uzsora nagy Sermon-ja (1520). Kereskedelem és uzsora (1524). Plébánosoknak, hogy prédikáljanak az uzsora ellen (1540). Az utóbbi írás befejező részének kivonatát idézi Günter Fabiunke. Luther Márton, mint nemzeti közgazdász (1963), 229. oldal.

[3] Hársing László: A politikai filozófia történeti vázlata, 51. old.

[4] George Monbiot: Hogyan szerezték meg a neoliberálisok a nemzetek vagyonát maguknak? 2007. augusztus 28. The Guardian,

[5] ( http://index.hu/gazdasag/magyar/eur070628/)

[6] http://index.hu/gazdasag/vilag/2010/01/12/oriasit_kaszalt_a_valsagon_a_fed/

[7] ,,Hatmillió magyar kell” A Világbank képviselői, Soros Egyetem, 2007 Bp.

Bálint József írása

Kezdjük először is néhány mítosz lerombolásával. Amit most átélünk, az nem világválság!

Válság ugyanis elsősorban az USA-ban, továbbá annak hegemóniája alatt álló országokban van, ez pedig a világ lakosságának csupán kb. 30 %-át teszi ki. Az csak természetes, hogy a média mindent elkövet, hogy elhitesse az emberekkel, hogy amit mi a bőrünkön tapasztalunk, az máshol is, az egész világon épp ilyen rossz, azaz ne is kacsintgassunk olyan irányba, hogy bezzeg azoknál nincs válság, bezzeg nálunk is lehetne jobb a helyzet.

Nincs súlyos válság az arab országokban, az ázsiai országokban és Oroszországban. Amennyiben itt is jelentkeznek a válság tünetei, az csak annak a következménye, hogy ezek az országok nem tudják magukat kivonni az amerikai indíttatású mesterséges válságelőidéző döntések hatása alól. Pl. olajárak csökkennek a manipuláció következtében, és ez súlyosan érinti Oroszországot. Afrikát most nem elemezzük. Természetesen igen súlyos a helyzet a fekete kontinensen, de ez nem új keletű, és ennek egészen más okai vannak.

Másik megállapításunk: Minél több a zsidó egy országban, és minél inkább elégedettebb az USA illetve az ottani zsidó szervezetek az illető országgal, annál mélyebb abban az országban a válság.

Például Magyarország rendre jó osztályzatokat kap ezektől a kéretlen vizsgáztatóktól, viszonylag magas a zsidóság aránya az országban, és talán itt a legsúlyosabb a válság Európában. Lengyelországban és Németországban arányaiban jóval kevesebb zsidó él, nem véletlenül tartozik Lengyelország a volt kommunista országok éllovasai, Németország pedig az európai éllovasok közé.

Ugyancsak arányban van a válság mértéke egy közösség, nemzet érdekérvényesítő képességének erősségével. Ha a nemzet, a közösség számára magától értetődő a közösség érdekeinek védelme, akkor a válság az adott országban csak mérsékelt hatású. Katasztrofális lehet viszont, ha egy ország elitjét idegen fajú személyek alkotják. Ezért sokkal jobb a helyzet Szlovákiában, Romániában mint nálunk, Csehországról, Szlovéniáról, Horvátországról, Lengyelországról nem is beszélve. Ezekben az országokban a nemzeti többséghez tartozó emberekből áll az elit, nálunk pedig javarészt zsidókból.

A mongoloid népek lakta országokban gyakorlatilag nincsenek zsidók, illetve ha vannak is, a dolgok természetéből adódóan ott egy zsidó sohasem tudja kiadni magát mongolnak vagy japánnak, így jóval kisebb esélye lesz a gazdaságpolitika befolyásolására. Csak egy példa, milyen sokat jelent, hogy zsidók, vagy a nemzetállamot alkotó nép kezében van a nemzeti bank:

1995-ben Tajvannak 100 milliárd USD valutatartaléka volt, ez évente növekedett, Magyarországnak (miután elnökhelyettese évtizedeken keresztül a ma izraeli állampolgárságú Fekete János volt) pedig 20 milliárd USD adóssága, itt pedig ez növekszik évről-évre.

Ma Tajvan a világ egyik legnagyobb valutatartalékkal rendelkező, Magyarország pedig a világ egyik legeladósodottabb országa. Ugyancsak nem sújtotta olyan súlyosan a válság az iszlám országokat, mint a keresztény kultúrkör országait.

Talán felesleges megemlíteni, mert úgyis mindenki tisztában van vele: Másképp érzi bőrén a válságot egy 60 ezer Ft-ból tengődő magyar, mint egy 1500 Euróból vígan megélő nyugat-európai.

I. Történelmi áttekintés

A válság megértéséhez nem kerülhetjük el, hogy az USA-ból néhány történelmi tényt felidézzünk:

Az amerikai függetlenségi háború 1775-ben kezdődött. A 13 gyarmat ekkor nyilvánította ki függetlenségét Angliától. Az elszakadás fő oka az volt, hogy Anglia súlyos adókat vetett ki a gyarmatokra, rákényszerítette a telepeseket, hogy pénzt kölcsönözzenek az angol bankoktól, megtiltotta nekik, hogy saját pénzt használjanak.

A háború 8 év múlva a párizsi békeszerződéssel, az USA függetlenségének elismerésével ért véget.

De harca a pénzkibocsátás jogáért csak most kezdődött.

Milyen lehetőségek között választhat egy ország, ha pénzt akar kibocsátani?

Az egyik lehetőség, hogy egy állami tulajdonú központi jegybankot hoz létre, amelynek monopóliuma van a pénz kibocsátására. Mivel ez a lehetőség a természetes, magától értetődő, erre nem vesztegetünk szót.

A másik, hogy az állam ezt a jogot egy magánbanknak adja át, amelytől a pénzt hitelre veheti föl és utána kamatot fizet. Az ilyen magánbanknak kétféle hatalom van a kezében: A kamatláb ellenőrzése, valamint a forgalomban lévő pénz mennyiségének, vagyis ezzel az infláció szabályozása. A forgalomban lévő pénz mennyiségének csökkentésével vagy növelésével beállítja annak értékét is. Fontos megértenünk, hogy hosszú távon ez a rendszer csak egyetlen dolgot produkál: adósságot. Könnyen megérthető, hogy miért. Minden kibocsátott pénzt kamat terhel. A kamat kifizetéséhez újabb pénzekre van szükség, ez pedig még több adósságot gerjeszt. Ez pedig szolgaságba dönti a kormányt és ezáltal a lakosságot, amelyből lehetetlen kievickélni. Természetesen a rendszer saját határok között csak ideig-óráig működhet. Ha hosszabb ideig akar létezni, akkor folyamatos expanzióra, háborúra kényszerül. Hogy miért lételeme a háború és az expanzió a rendszernek?

Nos, ha az USA saját határain belül maradt volna, akkor igen hamar, évtizedek alatt kibukott volna a rendszer rákfenéje. Az adósság folyamatosan, és egyre erősebb mértékben növekedett volna. Hódító háborúk hadisarcot eredményeznek, a győztes USA rákényszerítheti a legyőzöttet saját pénzének használatára, és ha a hatalmi elit elég ügyes, azt is elérheti, hogy a nemzetközi kereskedelemnek egy jó nagy része az általa kiadott valutában történjen. Azaz a nemzetközi kereskedelemben résztvevő feleknek először is dollárra van szüksége, ehhez pedig csak úgy jut hozzá, hogy vagy árut, terméket szállít az USA-ba, amiért színes papírfecniket (dollárt) kap, azaz a dollár mögé reális fedezetet, saját munkájának eredményét, terméket ad, vagy hitelt vesz fel, amit vagy úgy tud törleszteni, hogy ugyancsak árut szállít az USA-ba, vagy úgy, hogy hozzájárul ahhoz, hogy dollárral rendelkező cégek, személyek termelőeszközöket vásároljanak a saját országában.

De nézzük tovább az USA történetét.

A független USA első évtizedeire, gyakorlatilag az egész XIX. századra jellemző volt a felszín alatti, de késhegyig menő éles küzdelem a pénzkibocsátás jogáért. George Washington, az USA első elnöke a kamatmentes kormánypénz kibocsátása mellett tette le a voksot.

Abraham Lincoln pedig a bankoktól független dollárt, a Greenback-et adta ki, hogy a polgárháborút (1861–1865) finanszírozni tudja. Lincoln azt tervezte, hogy a számára győzelemmel végződő polgárháború után is megtartja a független kormánypénzt, a Greenback-et. Magától értetődik, hogy a nagy bankok nem lelkesedtek az ötlettől. Vannak feltételezések, melyek szerint Lincolnt emiatt gyilkolták meg. Tény mindenesetre, hogy utódja visszatért a magánbankok általi pénzkibocsátáshoz.

A XX. század elejére az USA már létrehozott és feladott néhány központi bank rendszert, melyet gátlástalan banki érdekeltségek találtak ki. A banki világ vezetői a Rockefellerek, a Morgan család, a Warburgok és a Rothschildok voltak. És az 1900-as évek elején újra próbálkoztak. De tudták, hogy a kormány és a közvélemény tisztában van a dolgokkal, ezért egy incidenst kellett kitalálniuk ahhoz, hogy befolyásolják őket.

1907-ben J.P. Morgan, a kor egyik legnagyobb pénzügyi manipulátora híresztelni kezdte, hogy New York legnagyobb bankja a csőd szélén áll. Tudta, hogy ez tömeghisztériához vezet, mely más bankokat is érinteni fog. Bejött neki. Az emberek azonnal tömegével vették ki pénzüket, erre a bank úgy reagált, hogy visszahívta a kintlévőségeit, kölcsöneit. A hitelfelvevők eladták házaikat, ennek következtében tönkrementek.

Nelson Aldrich szenátor vezetésével kongresszusi vizsgálat kezdődött. Ő közel állt a banki érdekeltségekhez, később házasság útján a Rockefeller család tagjává vált. Az általa vezetett bizottság egy központi (jegy)bank létrehozását javasolta, így nem történhet meg újra az 1907-eshez hasonló pánik. Ez volt a szikra, melyre szükségük volt a nemzetközi bankoknak.

1910-ben a Jekyll szigeteken, mely a J.P. Morgan birtokában volt, megalkották a “központi bank törvény”-t. Bankárok írták tehát, nem törvényalkotók. Egy titkos találkozón, a résztvevők neveinek titkolásával. Ezt követően átadták Aldrich szenátornak a művet, hogy nyomja át a kongresszuson.

1913-ban, a bankárok komoly szponzorálását követően Woodrow Wilson, az elnökválasztási kampánya során a bankárokat már biztosította a törvény aláírásáról. Két nappal karácsony előtt, amikor a legtöbb képviselő a családjával töltötte már az ünnepeket, törvénybe iktatták a magántulajdonban lévő központi bank létrehozását. Egy évvel később Woodrow Wilson megbánóan ezt írta: “Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, mely magánkézben összpontosul. A nemzet növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot.

Az egyik legkiszolgáltatottabb, legteljesebben irányított és dominált nemzet lettünk a világon, olyan amely többé nem a szabad véleményen, többségi választói akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van.” Louis McFadden kongresszusi képviselő szintén kimondta az igazságot: “Egy világbank-rendszert hoztunk itt létre. Egy nemzetközi bankárok által kontrollált szuperállamot, a FED-et, amely a világuralomra törekszik és amely leigázza a kormányt. Az emberek azt mondják, hogy a FED a gazdasági stabilizációt szolgálja, az infláció és a gazdasági krízisek ideje már a múlté. Ahogy a történelem bizonyítja, ez messze nem igaz. Az igazság az, hogy a nemzetközi bankoknak most már kezükben a gépezet személyes ambícióik megvalósítására. ’Él, él, életre kelt!!!’ (Frankenstein)”

1914 és 1919 között a FED csaknem 100 százalékkal növelte a forgalomban lévő pénz mennyiségét. 1920-ban pedig megkezdte a pénz visszahívását. Így visszahívták a kölcsönöket is, és mint 1907-ben újra bankok csődöltek be. 5400 konkurens bank ment tönkre, tovább összpontosítva a hatalmat a FED monopol urai kezében. A bűntény miatt Lindberg képviselő 1921-ben ezt mondta: “A központi bank törvény segítségével a pánikot tudományosan hozták létre. Ez volt az első ilyen pánik és matematikai pontossággal működött.”

Az 1920-as pánik azonban csak az előjáték volt. 1920 és 1929 között a FED újabb 62 százalékkal növelte a pénzkibocsájtást, így ösztönözve a hitelek felvételét. A tőzsdén pedig létrejött egy új fajta kölcsön a “határkölcsön”. Lényege, hogy 10 százalék befizetéssel meg lehetett venni a részvényt, tehát 100 dollár letéttel ezer dolláros részvényt lehetett vásárolni, a maradék 90 százalékot a bróker (illetve a bank) adta. A 20-as években ez nagyon népszerű volt, úgy tűnt, hogy mindenki csak nyer a tőzsdén. A kölcsönnel annyi volt csak a baj, hogy bármikor visszahívható volt és 24 órán belül ki kellett fizetni.

Az 1929-es évet megelőző hónapokban Rockefeller, Barock és más bennfentesek szép csendben kivonultak a tőzsdéről és 1929. október 24-én a kölcsönöket tömegével kezdték visszahívni. Ez komoly eladási hullámot eredményezett, több, mint 16 ezer bank ment csődbe, a konkurencia centekért vásárolt fel más bankokat és vállalatokat. Ez volt az amerikai történelem legnagyobb rablása. De ezzel nem volt vége, a FED a legnagyobb gazdasági válságba taszította az országot.

McFadden képviselő, a banki kartellek egyik ellenzője vizsgálatokat kezdeményezett. Szerinte a válság: “Körültekintően megtervezett esemény volt. Nemzetközi bankárok a kétségbeesés légkörét igyekeztek megteremteni, így uralkodni tudtak rajtunk.” Nem meglepő, hogy 1936-ban két sikertelen merényletet követően egy banki összejövetelen McFaddent megmérgezték.

Ezután a FED vezetői úgy döntöttek, hogy az arany standard rendszerét is megszűntetik. Ehhez ki kellett vonniuk a forgalomban lévő aranyat. A világválság leküzdésének egyik lépéseként jött tehát az 1933-as elnöki rendelet. Minden amerikai polgárnak 10 éves börtön terhe mellett be kellett szolgáltatnia aranyait, kifosztva a megmaradt vagyonukból az embereket. Ha megnézünk egy egydolláros bankjegyet 1933 előttről, rá van írva, hogy beváltható aranyra. A mai bankjegyre viszont az van írva, hogy jogi tender, vagyis nincs mögötte semmi, egy értéktelen papír. Ami a pénznek értéket ad, az az, hogy mennyi van belőle forgalomban, és hogy mennyi termék (munkával előállított fedezet) van mögötte. Tehát a mennyiség szabályozása feletti kontroll egyben az érték feletti kontrollt is jelenti. Vagyis hatalmat ad az egész nemzetgazdaságok térdre kényszerítésére. “Add nekem egy ország pénzforgalma feletti uralmat és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket.” – Rothschild

Fontos megértenünk valamit. A FED egy magánvállalat. Saját döntéseket hoz és a kormánynak nincs beleszólása. Egy magánbank, amely a pénzt kamatostól adja a kormánynak. Egy olyan rendszer ez, amitől éppen meg akart szabadulni az ország a függetlenségi háború során.

Láttuk, hogy a dollár csak úgy életképes (ideig-óráig), ha a folyamatosan és törvényszerűen keletkező deficitet valaki kiegyenlíti. Ezt megteheti az amerikai gazdaság, amely 100 dollár ráfordításból előállít 110 dollár értéket. De hozzájárulhat a deficit elfedéséhez a külföld is, ha az USA hadisarcot vet ki az általa legyőzött országokra. Ez azt jelenti, hogy az USA bankrendszeréből adódóan folyamatosan expanzióra kényszerül, lételeme az idegen országok meghódítása, hadisarc kivetése, enélkül összeomlana. Nézzük tehát, látjuk-e ennek a politikának a nyomait az USA történetében.

1, 1898-ban felrobbant a Maine, egy amerikai hadihajó Havanna kikötőjében. Amerika azonnal Spanyolországot vádolta a hajó megtorpedózásával. Két hónappal később az USA hadat üzent Spanyolországnak. A háborúban az USA a Fülöp-szigeteket, Kubát, Guamot és Puerto Rico-t rabolta el Spanyolországtól.

2, Az USA számára az ürügyet az I. Világháborúba történő belépésre a Lusitania utasszállító hajó németek általi elsüllyesztése adta. A hajót, amely hadihajóként is regisztrálva volt és hadifelszerelést szállított, szándékosan küldték háborús vizekre. A németek az angol blokádra válaszul hozták létre saját tengeralattjáró blokádjukat, ennek esett áldozatul a Lusitania. Az alapvetően háborúellenes közvélemény ezután egy csapásra megváltozott, így Amerikának sima útja volt a belépéshez. A háború Amerikának 30 milliárd dollárjába került, ezt a FED finanszírozta a semmiből előállított papírfecnik kinyomtatásával.

A háború után a győztesek költségeiket a vesztesek által fizetendő jóvátételekből próbálták kiegyenlíteni. Ez vezetett Németország példátlan elnyomorodásához, amiből egyenes út vezetett a nemzetiszocializmushoz.

3, A II. Világháborúba az USA az elsőhöz hasonlóan lépett be. Amikor a harcoló felek már egymást kivéreztették, akkor jött friss erőivel, viszonylag alacsony költségekkel és veszteséggel. A közvetlen belépést megelőzően már finanszírozta szövetségeseinek hadviselését, amiből szintén nyereségre tett szert. Az ürügyet a belépésre egy egészen hasonló ok szolgáltatta. Tengeri blokáddal, embargóval elvágták Japánt vas- és olajforrásaitól, 1941 novemberében egy elfogadhatatlan jegyzéket küldtek Japánnak. Ezt követte a japán tengeri csapás a Pearl Harborban tartózkodó amerikai flottára. A japánok szándékairól, a flotta felvonulásáról jó előre tudott az amerikai vezetés, mindent elkövettek azért, hogy „a flottát váratlanul érje a támadás”. Ezután Amerikának már sima útja volt a belépéshez.

4, Jó húsz évvel később hasonló módon lépett az USA újabb háborúba. 1964. augusztus 4-én hírügynökségek jelentették, hogy észak-vietnámi támadás ért a Tonkin öbölben egy amerikai hadihajót. A valóságban ez a támadás sohasem történt meg. Mindenesetre ez szolgáltatta az ürügyet az USA újabb háborújához. Az előzőekkel ellentétben azonban ezt az USA-nak nem szabadott megnyernie, arra törekedtek csak, hogy jó sokáig tartson, sok hitelt kelljen a FED-től a finanszírozáshoz felvenni.

5, 1990-ben az első iraki háborút az előzte meg, hogy April Glaspie, az USA iraki nagykövete biztosította Szaddam Husszeint, hogy nincs kifogása katonai műveletek ellen Kuvaitban. Szaddam bevette a csalétket, megtámadta Kuvaitot. A következmények ismertek. Talán egyedül az érthetetlen, miért hagyták életben az amerikaiak az első Öböl-háború után Szaddamot és rendszerét. Nos, ennek egyszerű a magyarázata. Az amerikaiak akkor még bíztak abban, hogy Szaddammal sikerül egy olyan megállapodásra jutniuk, mint a korrupt szaúd-arábiai, kuvaiti, pakisztáni rezsimekkel. Miután ebben csalódniuk kellett, találták ki az amerikaiak a vegyi, atom- és biológiai fegyverekkel fegyverkező és a nemzetközi terrorizmust támogató Irak meséjét, ami végülis a II. Öböl-háborúhoz vezetett. Irak, amely a kőolaj világtermelés 10 %-át adta, nem létezik többé független államként.

6, Az egész világ „úgy tudja”, hogy az USA azért támadta meg Afganisztánt, mert Oszama Bin Laden a tálibok támogatásával onnan szervezte és irányította a 2001. szeptember 11-i USA elleni terrortámadásokat. Ma értelmes, gondolkodó ember számára már nem kétséges, hogy 9/11 egy insiderjob, egy amerikai titkosszolgálati összeesküvés műve volt. Következménye: Áldozatok milliói, mérhetetlen szenvedés Afganisztán népeinek, a földgáztermelés az USA ellenőrzése alá került, az ópiumtermelés (amely a tálibok alatt gyakorlatilag megszűnt) újra fellendült, természetesen szintén az USA szolgálatában. A legfontosabb következmény azonban, hogy az amerikai katonai gépezet immár közvetlenül fenyegeti Iránt, Kínát és Oroszországot.

II. Aktuális helyzet

Így érkezünk el a máig. Amerika dolláréhsége az exponenciálisan megnövekedett kamatterhek miatt szintén exponenciálisan növekedett, és ezt a növekedést pillanatnyilag sem a termelékenység növekedése, sem egy újabb háború nem tudta ellensúlyozni. Törvényszerű volt, hogy valami történni fog a pénzpiacokon. Amerika erre néhány éve készült. Évek óta árasztja el a világot értéktelen részvénypapírokkal. Ennek különböző technikái voltak. Létrehozták pl. az ún. „Asset backed security (ABS)”fogalmát. Ez szó szerint azt jelentené, hogy eszköz alapú biztosíték, helyesebb volna a semmi alapú biztosíték megnevezés.

A fedezet nélküli hitelekből képzett értékpapírt nevezték így. Ezek fő felvevői a gazdagabb Nyugat-Európai országok voltak, de a gépezet elérte például nálunk is, hogy kötelező legyen az „Önkéntes Nyugdíjpénztár”. Először rábeszéléssel, majd miután ez hatástalan maradt, mert a magyar emberre nem jellemző, hogy sok megtakarított pénze van, hatalmi szóval. A magyar munkavállalónak havonta kötelező fizetésének 8 %-át a magánnyugdíj-pénztáraknak átutalni. A nyugdíjpénztárak az APEH segítségével jutnak pénzünkhöz. Tőlünk levonja az APEH, és odaadja a nyugdíjpénztáraknak. Ezek mind külföldi érdekeltségűek. A tőlünk elvett pénzt pedig befektetik. Például amerikai ingatlan-alapú részvényekbe. Ami olyan biztos befektetés, mint ha a forgószélben szétszórnánk. Az internetet bejárta az amerikai bádogviskó fényképe, amely fedezetül szolgált több százezer dollár hitelhez. Ilyen fedezete van az ABS részvénypapíroknak. Ha lenne egy nemzeti tulajdonú magánnyugdíjpénztár, akkor biztos nem volna kötelező a tagság, sőt, betiltanák. Az ABS forgalmát világszerte 550 milliárd dollárra becsülték 2008 végén.

A másik bevett módszer: Magyarországon (még) nem ismert, Németországban és Ausztriában mindennapos gyakorlat egy település közművagyonának eladása amerikai kézbe majd annak visszalízingelése. Az első pillanatra tetszetősnek tűnő konstrukció hosszú távon csak egyet eredményez: függőséget, kiszolgáltatottságot. Nálunk a társadalmi érdekvédelmi képesség alacsony szintje miatt nem ügyelnek ilyen apró finomságokra, egyből viszik az egész közműcéget, a víz-, áram- és gázszolgáltatást, magyarul pénznyomógépeket.

2007-re a bennfentesek számára nyilvánvalóvá vált, hogy itt valami robbanás lesz. 2008 nyarára több ingatlanhitelező bank fizetésképtelenné vált. 2008 őszére több nagy tőzsdei céget is elért a fizetésképtelenség. Az ezt követő zavarodást kihasználva döntött az amerikai kormány hihetetlen méretű, 8000 milliárd dolláros átcsoportosításáról magáncégekhez. Hogy hova, milyen feltételekkel, miért, és mennyi pénz megy, néhány ember szubjektív döntésén alapszik, amelyeket az amerikai közvélemény nem tud ellenőrizni. Talán felesleges emlékeztetni, hogy az USA kormányának nincs pénze, csak adóssága, amely exponenciálisan növekszik, így ez a pénz is a FED-től jön, természetesen hitelre.
Ha a világtörténelem összes bankrablásaiban elrabolt összegeket összeadnánk, talán néhány száz millió dollárra jutnánk, azaz, a 2008 őszén az adófizetőktől eltulajdonított 8000 milliárd dollár 5 ezrelékére. Az amerikai példát kihasználva az európai bankok is hasonló pénzátcsoportosításokba kezdtek. Összeurópai szinten ezek mértéke vetekszik az amerikai 8000 milliárd dollárral. Az indoklás Európában ugyanolyan hamis, mint Amerikában. Azért kell támogatnunk a bankokat, mert ellenkező esetben gazdasági katasztrófa következne be?? Hogyne! Ha eltűnne egy-két felelőtlen magánbank, senki észre nem venné, maradnának a kevésbé tolvajok. Azaz nemhogy nem következne be katasztrófa, hanem sokkal egészségesebb lenne a fejlődés. Az adófizetők pénze az adófizetőknél maradna, nem pedig néhány tolvaj zsebébe vándorolna. Adófizetőt írunk, mert az állam csak az adófizető pénzével gazdálkodik; vagy takarékosan vagy pazarlóan.

Tekintsünk most át néhány eladósodottságot jellemző mutatót

Magyarország államadóssága 17.500 milliárd Ft volt 2008 végén (1,75 millió Ft fejenként). Egy főre havonta 25.000,- Ft kamatfizetés jut olyan adósságokért, amelyet senki meg nem szavazott, senki jóvá nem hagyott Az eladósodottság évek óta napi 3 milliárd Ft-tal növekszik (vagy ha úgy jobban tetszik: percenként 2 millió Ft-tal.) Ez van ott minden Aldi, Lidl, Tesco, Metro, Cora, Auchan, Praktiker, Baumax és egyéb külföldi tulajdonú üzlet mögött, amelyeknek eszük ágában sincs, hogy hazai termékeket keressenek árukészletükbe, sőt, inkább ellenérdekeltek, ezért nincs sok százezer magyarnak munkahelye. Ezért gurulnak utcáinkon Mercedes és Volvo autóbuszok, miközben megszűnt a világhírű magyar autóbuszgyártás, ami szintén tízezrekkel növelte az utcára került emberek számát. És ez van az ingatlanadó mögött, dögölj meg magyar, tűnj el a világból, kell az utolsó négyzetméter is, amit ebből az országból még a magadénak mondasz.

Németország államadóssága 1.623 milliárd Euro (19.744 Euro = 5, 6 millió Ft fejenként)

Az USA államadóssága 11.000 milliárd dollár, fejenként 36.000 dollár = 7 millió Ft.

Bár ennek a két országnak az eladósodottsága jóval magasabbnak tűnik, vegyük figyelembe, hogy havi 25 ezer Ft-ot sokkal könnyebb kifizetni havi 600 ezer Ft fizetésből, mint havi 100-200 ezerből (vagy 40 ezer segélyből, nyugdíjból).

A legeladósodottabb országok között találjuk meg a fejlett Nyugat-Európai országokat, a volt Kelet-Európai államokat, valamint Latin-Amerika országait.

Kína valutatartaléka jelenleg 1.500 milliárd dollár, Japáné 900 milliárd. (A japán helyzet egy kicsit részletesebb magyarázatra szorul. Japánnak tartalékai mellett óriási az adósságállománya is. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy a II. Világháború után tönkrevert Japánnak sikerült egy modus vivendit kialakítani az USA-val. Ennek lényege: Japán fejlődhet, kiaknázhatja népének tehetségét, ügyességét, de az alapkérdésekben nem kérdőjelezheti meg az USA hegemóniát, tehát sohasem lehet annyira független, mint pl. Malajzia.) A nagy dollártartalékokkal rendelkező országok közé tartozik Tajvan (egy főre számítva talán a legmagasabb a világon), Oroszország, általában a távol-keleti országok, az iszlám országok. Egy szóval: az amerikai hegemónia alá tartozni egyet jelent az eladósodottsággal, ezen kívül pedig van esély ennek elkerülésére, sőt tartalék fölhalmozására. Ha valaki – látva azt, hogy a legfejlettebb országok a leginkább eladósodottak – ebből azt a következtetést vonná le, hogy a gazdaság fejlődésével törvényszerűen együtt jár az eladósodás, akkor emlékeztetjük az illetőt Németország fejlődésére a II. Világháború után: Németország a vesztett háború után a hatvanas évek elejéig 7 milliárd márka tartalékot halmozott fel (Adenauer-Erhard korszak), ez a hatvanas években olvadt semmivé, majd ezt követően kezdődött a gigantikus eladósodás.

Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy az eladósodottság nemzetközi vizsgálata ugyanazt a képet mutatja, mint a jelenlegi válságé (lásd a bevezető sorokat): A legjobban az amerikai hegemónia alá tartozó országok vannak eladósodva, a legkevésbé a távol-keleti, illetve iszlám országok. És ha feltesszük a kérdést, mi a közös ezekben az országokban, akkor azt kell, hogy mondjuk, ezek az országok a nyugati keresztény kultúrkörhöz tartoznak. A keresztény kultúrkörhöz tartozik ugyanis Oroszország is, de nem a nyugati kereszténységhez, hanem a bizáncihoz.

III. Következtetések, megoldási lehetőségek

Mára igen sokan eljutottak a felismerésre, hogy mindez nem egy spontán folyamat a világban, hanem egy háttérből működő hatalom alakítja így az eseményeket. Ezeknek az erőknek különböző elnevezései vannak. (A kérdésnek tengernyi irodalma van, itt erre nem térünk ki részletesebben.) Nevezhetjük őket banki maffiának, zsidó pénzhatalomnak, szabadkőműveseknek, Bilderberg-csoportnak, CFR-nek, stb. Az ő aknamunkájuk, és a korrumpálható politikusok összjátéka eredményezte a mai helyzetet. A nyugati világban Amerikától Magyarországig általában két fő erő van, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket jobb- és baloldalnak. Jellemző a rendszerre, hogy a helytartó hatalmi gépezet alkalmazottjai az államfőtől az utolsó parlamenti tagig fejedelmi módon meg vannak fizetve.

Bár a két fő erő látszólag keményen küzd egymás ellen, a tabu kérdéseket (háttérhatalom, eladósodás, idegen kultúrkörhöz tartozó csoportok bevándorlása) egyik sem érinti, ezeket illetően tökéletes az egyetértés közöttük. Közös továbbá bennük, hogy fő ellenségnek azokat az erőket kiáltják ki, amelyek éppen ezeket a tabu kérdéseket feszegetik. Elnevezik őket szélsőjobboldalinak, (új)fasisztának, stb. A háttérhatalom a kezében lévő média hathatós támogatásával elérte, hogy a közvélemény ne figyeljen ezekre a nagyonis szembetűnő dolgokra. A média kidomborítja a jobb- és baloldali különbséget, óvatosan ügyelve az egyensúly megtartására, és arra, hogy a háttérhatalom által nem jóváhagyott erő ne törje meg az egyensúlyt. A mai tipikus európai naponta több órát tévézik, és ha érdekli a közösség sorsa, akkor leteszi a voksot az egyik erő mellett, szenvedélyesen szidja a másik táborhoz tartozókat. Eszébe sem jut, hogy a hatalom ezt épp így találta ki. A politikusok általában gyenge jellemű, korrumpálható, pénzsóvár emberek, akiknek tehetsége messze elmarad kapzsiságuk mögött, így sima útjuk van a politikusi pályára, természetesen szigorúan csak a megadott kereteken belül (PC = political correctness). Az átlagembert pedig garmadával öntik el a silány szórakozások, sztárok, megasztárok viselt dolgaival tömik őket, az utca embere többet tud róluk, mint arról, kik okozzák sorsának alakulását. És ha néha egy-egy politikusban feltámad a lelkiismeret (van ilyen), akkor jön a meggyőzés, zsarolás, és ha semmi nem segít, akkor a likvidálás.

Álljon itt néhány rejtélyes vagy nem is olyan rejtélyes haláleset – gyilkosság, véletlen baleset, hirtelen halál – felidézése annak bemutatására, mennyire elszánt a háttérhatalom.

1, Kennedy-gyilkosság

Az esetet az évszázad gyilkosságának kiáltották ki. Tengernyi irodalma van. Mára gondolkodó ember számára már világos, hogy Kennedynek azért kellett meghalnia 1963 novemberében 46 évesen, mert szembeszállt a pénzhatalommal, olyan pénzügyi politikát kívánt folytatni, amely újra elvezetett volna az állami pénzkibocsátáshoz. Magyar nyelven Drábik János dolgozta fel az esetet „Miért kellett meghalnia a 2 Kennedynek?” c. könyvében.

2, Roldós ecuadori elnök 1981-ben nyújtotta be a parlamentnek az új olajkitermelési törvényt. Még abban az évben májusban „felrobbant” repülőgépe, amelyen utazott.

3, Torrijos panamai elnök kivívta hazájának rendelkezési jogát a Panama-csatorna fölött az USA-val szemben. Szintén 1981-ben, 2 hónappal Roldós meggyilkolása után, Reagan elnöksége idején „repülőszerencsétlenség” áldozata lett.

4, Alfred Herrhausen a Deutsche Bank igazgatósági tanácsának tagja volt. Az 1989-es drámai események során hozta nyilvánosságra nézeteit a jövőbeni új világrendről, amely a reménytelenségig eladósodott országok adósságának eltörlését, a szabaddá vált kelet-európai országok számára pedig olyan gazdaságpolitika támogatását célozta meg, amely eleve nem vezetett volna az adósságcsapdába. 1989 november 30-án meggyilkolták, a gyilkosságot a Vörös Hadsereg Frakció nevű baloldali terrorszervezetre hárították, amit senki nem hisz el. A valódi tettesek azóta sincsenek meg.

5, Karsten Rohwedder volt a német Állami Vagyonügynökség (Treuhand) vezetője. Az ő feladata volt a volt NDK-s vállalatok privatizálása. 1991 elejére Rohwedder arra a meggyőződésre jutott, hogy a keletnémet vállalatokat meg kell erősíteni, majd ezután privatizálni, mindig a szociális szempontok szem előtt tartásával. Ez volt az a pillanat, amikor a „Vörös Hadsereg Frakció” újra akcióba lépett: Egy profi módon kitervelt akcióban lelőtték.

6, Jürgen Möllemann a német liberális párt, az FDP vezetője volt. Jó kapcsolatai voltak arab országokkal, és közismert volt harcos, hazafias, illetve az USA-t bíráló kijelentései miatt. 2003. júniusában gyanús körülmények közt ejtőernyős szerencsétlenség érte.

7, Wim Duisenberg volt a frankfurti Központi Európai Bank első igazgatója. 2005 júliusában hétvégi házának medencéjében holtan találták. Az esetet az teszi pikánssá, hogy vele egyidőben lett „öngyilkos” egy másik Bilderbergeres, Arthur Zankel (Citigroup, USA).

8, Jörg Haider 2008. szeptemberében a banki maffiáról és rendszabályozásának szükségességéről beszél a televízióban. Négy hét múlva halott, a halál körülményei ellentmondásosak, tisztázatlanok.

És hogy a gépezet a saját soraiban sem tűri az elhajlókat, arra álljon itt két példa:

9, Robert Maxwell, zsidó származású angol médiamogul 1991-ben saját jachtján tett útja során tisztázatlan körülmények között vízbe fulladt.

10, Amschel Rothschild volt kiszemelve a brit N.M. Rotschild Bank vezetésére. 1996-ban, 41 éves korában párizsi szobájában felakasztva találták.

Mit tehetünk ezek után, van-e egyáltalán bármi esélyünk a szembeszállásra, túlélésre, győzelemre? Igen, van! Említettük már, hogy az iszlám államok viszonylag okosan el tudták kerülni az adósságcsapdát. Ennek oka, hogy iszlám nem engedi a kamatot. Az iszlám pedig nagy úr. Nem engedi magát kiszorítani a közéletből, ellenkezőleg, azt teljes mértékben áthatja. Mi pedig, akik birtokában voltunk az egyedüli üdvözítő igaz hitnek, hagytuk, hogy a társadalom peremére a megtűrt státuszba kerüljön a kereszténység.

Világunk mára oda jutott, hogy a keresztény szó csak üres hüvelyt jelent. Az emberek nagy többsége kedves szokásnak tekinti a keresztény ünnepeket, amelyek jó alkalmat nyújtanak az evésre-ivásra, hinni nem hajlandó, hitből fakadó cselekedetekre pedig mégannyira sem.

Pedig ahogy a kereszténységtől történő elfordulás a bajok gyökere, úgy az egyedüli gyógymód is az ahhoz való visszatérés. Nem szabad, hogy higgyünk a csalfa szónak, hogy a kereszténységnek nincs helye a közéletben, a gazdaságban. Nem hogy helye van, hanem kifejezetten az egyedüli helyes és a becsületes többség számára egyetlen járható út a keresztény alapelvek érvényesítése a közéletben, gazdaságban.

A katolikus egyháznak máig is érvényes tanítása van a gazdasági és szociális kérdéseket illetően (XIII. Leó „Rerum Novarum” enciklika [1891], XI. Pius „Quadragesimo anno enciklika” [1931], XII. Pius „Summi Pontificatus“ enciklika [1939].

A közelmúltban, 2009-ben jelent meg P. Schmidbergernek egy igen értékes írása a témában a CIVITAS c. folyóiratban „Grundsätze einer christlichen Gesellschaftsordnung” = „A keresztény társadalmi rend alapjai” címmel.

De ha megnézzük, milyen tanítást ad a Szentírás a gazdasági kérdéseket illetően, ott is megtaláljuk a helyes választ. Szent Pál így figyelmezteti a hívőket,

Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.( Fil 2.4)

Ebben az egy mondatban benne van a csaló pénzkibocsátás, a kamatrabszolgaságba való kényszerítés elítélése, evvel szemben viszont a tisztességes munka, a tisztességes jövedelemszerzés, gyarapodás elismerése.

Sajnos a II. Vatikáni Zsinat a sok jó döntés mellett hozott néhány rosszat is. Elterjed például az a szellem, hogy jaj, csak nehogy egy rossz szót szóljunk a zsidókra, mert akkor mi lesz a párbeszéddel. Az egyház a zsinat óta mindenkivel igyekszik jó viszonyt kialakítani, és nem veszi közben észre, hogy épp emiatt válik hiteltelenné. Ha egyformán udvariasan és visszafogottan viselkedek a kizsákmányolóval és a kizsákmányolttal, és egyiket sem ostorozom, hanem mindent tolerálok, akkor a kizsákmányolt számára ez úgy fog tűnni, mintha én őt elárulnám. Hol vannak a zsinat előtti idők nagy pápái, püspökei, akik nem féltek igent, és ha kellett, nemet mondani! Gondoljunk csak XI. és XII. Pius pápák kemény szembenállására az evilági hatalmasságokkal, a német Faulhaber és von Galen püspökök bátor kiállására a nemzetiszocializmussal szemben, nálunk Prohászka, valamint a kommunizmussal bátran szembeszálló Wyszynski, Beran, Mindszenty, Stepinac bíborosok helytállására.

Mindenesetre érdekes a párhuzam a két történelmi esemény között: Mind a zsinat, mind az európai államok eladósodásának kezdete az amerikai zsidó bankok felé a múlt század hatvanas éveire datálódik.

Ma? Pápáink és püspökeink az iszlám, a buddhizmus értékeit méltatják, párbeszédnek nevezik a zsidóság előtti teljes behódolást. Csoda, hogy az emberek nem tartják sem hitelesnek, sem vonzónak az egyházat?

Sokáig úgy tűnt, a Szent X. Pius Papi társaság és a köréjük csoportosuló hívek adják az egyháznak az igazi gerincét, amely a mai időkben is bátran kimondja véleményét, még akkor is, ha evvel sérti az evilági hatalmasságok érzékenységét. Williamson püspök szégyenletes megtagadása rendtársai részéről 2009 januárjában azonban megmutatta, milyen határai vannak ennek a bátorságnak. Williamson püspökre pedig érdemes odafigyelni. 2008 nyarán, amikor a legszűkebb körű bennfenteseken kívül még senki nem tudott a készülő viharról, ő ilyet szólt prédikációjában: Aki a tőzsdében bízik, az a homokra épít.

A válságból való kilábalás útja tehát a következő lehet:

1, Nemzeti szintű megtérés, Jóistenhez fordulás, evvel párhuzamosan pedig és ezt elősegítendő

2, az egyház visszatér 2000 éves értékeihez, feladja az evilági hatalmasságok előtti hajbókolást, amelyet párbeszédnek nevez, ráeszmél tényleges küldetésére, az egyedül üdvözítő katolikus hit hirdetésére, bátran, nem úgy, ahogyan most teszi, „bocsássatok meg, hogy katolikus vagyok, de már nem tart sokáig”.

Mit is jelent nekünk magyaroknak a megtérés?

- Nemzeti szinten ki kell irtanunk fő bűneinket, elsősorban a mindennapos istenkáromlást, másodsorban a rettenetes, mindennapos magzatgyilkosságot.

– Vissza kell adnunk nemzeti szinten a családi élet megbecsülését. Ami nem megy másképp, csak a házasság szentségének megbecsülésével.

- Népünk lélekszáma folyamatosan csökken. A statisztikák még így is megszépítik az eredményeket, hiszen a szülési adatokba beleszámolják a cigányt is. Fordítsuk meg a trendet! Legyen a magyarra a bőséges gyermekáldás a jellemző!

- Szeressük népünket, múltunkat, minden ellenkező behatás ellenére. Kabátunkat le tudjuk vetni, bőrünket nem. És ha mégis ezzel próbálkozunk (úgy, hogy külföldre távozunk, vagy úgy, hogy itthon maradunk ugyan, de közömbössé válunk népünk sorsa iránt), az olyan lesz, mintha valami fontos belső szervünket kioperálták volna. Élni fogunk ugyan, de az az élet valahogy már másmilyen lesz.

- Vegyük észre honfitársunkban a valódi társat, a másik magyart. Ne azon igyekezzünk, hogy hogyan tudjuk a másikat átvágni, a legnagyobb hasznot belőle kicsikarni. És ha arcul ütöttek bennünket, ne arra törekedjünk, hogy valakinek lehetőleg még aznap továbbadjuk ezt az arculütést.

- Népünkre sajnos jellemző a túlzott jóhiszeműség, a vakhit, pont olyanok felé, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Ne higgyünk a szép szavaknak! És sohase higgyünk olyanoknak, akik ajánlkoznak, hogy majd helyettünk kikaparják a gesztenyét. Nem! Legyünk csak rosszhiszeműek olyanokkal szemben, akik azt mondják, jó hogyha eladósodunk, hiszen más is eladósodik jó, ha gyárainkat leszerelik vagy idegen kézbe adják, akik azt mondják, az idegen szép. Ne féljünk szembesülni a rideg valósággal: Vannak erők a világban (nem is kevesen), akik azt szeretnék, ha mi eltűnnénk a Kárpát-medencéből. Annál nagyobb erővel küzdjünk a túlélésért!

- Ne dőljünk be azoknak, akik azt mondják, kirekesztők vagyunk, ha nem szeretnénk, hogy tolvaj népség vegyüljön közénk. Nézzük csak meg, hol laknak a leghangosabban kiabálók: Bizony, fura mód, sorompóval, biztonsági őrrel védett lakóparkban.

Illuzórikus? Még ha valakinek ez is volna az első gondolata: Ez az egyetlen út, amely megmenti a magyar népet. Nem az ilyen vagy olyan pártra való szavazás fog rajtunk segíteni. Még ha a legjobb pártra szavazunk is, de az egykézéssel kiirtjuk magunkat a világból (egy nemzet lélekszáma még kétgyerekes családmodellnél is csökken), semmit nem használ nekünk a szavazósdi.

A katolikus egyház fő célja nem az ország gazdasági rendbetétele és megmentése a nemzethaláltól. A fő cél a nép elvezetése az üdvösségre. Az egészséges nemzeti fejlődés és az ország rendbetétele csak egy kellemes mellékhatása az erős katolikus vallásosságnak.

DE: Akármilyen nehéznek is tűnik: MÁS UTUNK NINCS. A langyos vízben való evickélés ideje lejárt. Az utolsó 20 év megmutatta, milyen hamis és téves dolog volt a legvidámabb barakk szerepében tetszelegni, a dagonyázással elégedettnek lenni, majd ezután bármiféle sültgalambot várni a Nyugattól. A Nyugat ha tehetné, szőröstől-bőröstől felfalna minket. Itt az ideje, hogy ezen az úton elinduljon mindenki, akinek még valamit számít az a szó, hogy nemzet. Nem lesz könnyű az út, generációkon keresztül fog tartani. De végigjárható, és az út felett ott őrködik Szűz Mária, aki elfogadta Szent István országfelajánlását, magáénak tudja Magyarországot, és segítene is, csak hagynunk kellene, hogy segíthessen.

Ha valakit zavar fogalmazásunkban, hogy a zsidót zsidónak neveztük, gondolja meg a következőket: A nápolyi olasz maffia legalább 90 %-ban olaszokból áll. De a nápolyi olaszok túlnyomó része szenved a maffiától. Olaszellenes vagyok, ha ezekről beszélek, és elítélem a maffiát? Ugye, hogy nem. Épp így kell, hogy viszonyuljunk a zsidókhoz is. A zsidóknak egy törpe kisebbsége domináns szerepet játszik a háttérhatalomban, és ha valaki a zsidó maffia ellen szeretne fellépni, akkor ez a törpe kisebbség rögtön antiszemitizmust kiált, azaz az egész zsidóság mögé bújik, amelyet túszként tart fogva, amelynek túlnyomó többsége pedig sem tagja, sem haszonélvezője a maffiának. Az ideológiai fegyvert pedig a holokauszttal történő rémisztgetés adja, amelyről a rémisztgetők nagyon pontosan tudják, hogy rengeteg a túlzás és kitalálás az egészben, pontosan ezért akarják drákói rendszabályokkal körbebástyázni mindenütt, ahova csak hatalmuk elér. Féljen csak minden jó szándékú zsidó és nem zsidó az erős nemzeti politikát folytató mozgalmaktól!

Munkánkban többek között a Zeitgeist 3. c. interneten megnézhető film anyagára, John Perkins: „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” c. könyvére és Drábik János írásaira támaszkodtunk. Akit érdekel munkánk gazdasági része, részletesebben olvashat róla az említett írásokban, továbbá Csath Magdolna, Bogár László műveiben.

Elköszönni a Szentírás üzenetével szeretnénk:

Bízzatok, mert legyőztem a világot! (Jn 16.33)

Ha Isten velünk, ki ellenünk? (Róm 8.31)

Szeged, 2009. május, Bálint József

Klíringtől a holokausztig – gondolatok az aktuális világgazdasági válságról. II. rész.

2009 augusztusában született fogalmazásomban  körbejártam a mai világgazdasági válság okait és a lehetséges kiutat. Az ott leírtak továbbra is érvényesek és aktuálisak.

Jelen írásomban a válság egy speciális aspektusára szeretném a figyelmet ráirányítani. (Sajnos itt sem kerülhetjük meg a történelmet.)

I. Helyzetkép

Írásomat a válság súlyosbodása váltotta ki. Egyre nehezebben tudják adósságállományuk kamatait fizetni a világ államai. (Törlesztésről már régen nincs szó.) A válság már nem csak a harmadik világ, a volt keleti tömb országait érinti, hanem elér olyan országokat is, amelyek ötven éve piacgazdálkodást folytatnak. A nyugat-európai sajtó becsmérlően PIGS-államoknak (disznó) nevezi Portugáliát, Olaszországot, Görögországot, Spanyolországot. De már régóta kezelhetetlen akár az USA, akár Németország adóssága.

Egyre több országban lázad a nép. Magyarországon elzavarták a kommunistákból átvedlett szocialistákat. Görögországban a magyarokénál jóval kisebb mértékű állami kiadás csökkentésének bejelentésére az emberek az utcára mentek és törtek-zúztak, dühüket olyanokon töltötték ki, akiknek vajmi kevés közük volt a kiváltó okokhoz.

Jellemző egyébként a hatalmon lévő kormányokra, hogy mindenütt a közkiadások kurtításával akarnak a helyzeten javítani, kényesen ügyelve arra, hogy a valós okokhoz ne nyúljanak, de még csak rá se kérdezzen ezekre senki. Önkéntelenül is eszembe jut a németektől vett hasonlat: képzeljük el, hogy falunkban négy évenként tűzoltót választunk. De akárkire is esik választásunk, mindig olyan tűzoltó jut nekünk, aki benzinnel akarja oltani a tüzet (olyan kormányaink vannak, akár jobb, akár baloldali, amelyek az eladósodásból adódó pénzügyi problémát újabb hitelek fölvételével kezelik).

Pedig olyan egyszerű  a képlet. Miért adósodtak el ezek az országok? Mert túl magasak voltak az állami kiadások? Egy frászt. Az állam többet importált, mint exportált, és ezt hitelből finanszírozta. A nyugati sajtókonglomerátum vastagbőrű és vastag pénztárcájú újságírói úgy szokták ezt megfogalmazni, hogy „a magyarok tovább nyújtóztak, mint ameddig takarójuk ért, a görögök saját színvonalukon felül éltek, az írek többet fogyasztottak, mint termeltek, stb.” Azt sulykolva evvel, hogy a szerencsétlen magyar, görög, stb. melós, munkanélküli a hibás, aki import terméket vásárol kedvenc Lidl vagy Tesco (gazdaságos) áruházában. Persze, miután a hatalom elérte, hogy a munkahelyeket tönkretették, ha akarnánk sem tudnánk haza terméket vásárolni. Arról már nem is beszélve, hogy sem a magyar, sem az ír, görög melós egy fillér hitelt föl nem vett, hogy többet tudjon vásárolni. Az átlagember a legritkább esetben kerül reménytelen adós helyzetbe. Inkább valóban kevesebbet fogyaszt, ritkábban (vagy egyáltalán nem) megy üdülni. Érvényes ez politikusainkra, közgazdászainkra, újságíróinkra is – amíg saját bankszámlájukról, saját pénzügyi egyensúlyukról van szó. Az állam pénze? Az más. Annak terhére lehet hiteleket fölvenni nyakló nélkül.

Nem volt ez mindig így, és nem is volt törvényszerű, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Nézzük tehát, mi vezetett a mai reménytelen helyzethez.

II. történelmi áttekintés

A világ államai az I. Világháború előtt az aranyhoz vagy ezüsthöz kötötték nemzeti valutáik értékét. Ez egy önkéntes korlátozás volt. Azt mondták maguknak: Annyi papírpénzt hozunk forgalomba, amennyire aranyfedezet van a kincseskamrában. Ennek az önkéntes korlátozásnak a célja az volt, hogy az egymást váltó kormányok ne nyúlhassanak a papírpénz nyakló nélküli kibocsátásának eszközéhez pillanatnyi pénzzavaraik kezelésére. Természetesen annak, hogy egy ország kincseskamrájában mennyi arany van, az ég világon semmilyen hatása nincs arra, mennyire egészséges annak gazdasága. Csak gondoljunk bele: Ha egy ország becsületes és tisztességes, önmérsékletet tanúsító emberek vezetése alatt áll, akkor egy gramm arany nélkül is képes arra, hogy ne indítsa be a bankóprést. És viszont: hiába van 64 t arany a kamrában (ennyi volt hazánknak), ha tolvajok, kommunisták kerülnek a kormányrúdhoz, egyszer csak arra ébredtünk, hogy a 64 t először 6 t-ra, aztán 3 t-ra olvadt.

Az I. Világháború vége új helyzetet teremtett. A legyőzött országoknak olyan békefeltételeket kellett aláírniuk, amelyek évtizedekre megfosztották őket az arany fölhalmozásának lehetőségétől. Született néhány olyan állam, amely eleve nem rendelkezett komoly aranytartalékkal. Így két fő csoportját különböztethetjük meg az államoknak: egyikük rendelkezett aranytartalékkal, a másik nem, vagy csak igen minimális mennyiségben, így a külkereskedelmet szigorú állami ellenőrzés alatt tartotta. (A valós helyzet ennél bonyolultabb volt, ezen a helyen nem mélyedünk bele a részletekbe.)

Az 1929-es világgazdasági válság tovább nehezítette a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat. Németország képtelen adósságainak és jóvátételi kötelezettségeinek fizetésére. Ebből kifolyólag a francia és angol bankok beszüntetik hiteleik törlesztését az USA felé. Az USA és Nagy-Britannia feladják valutáik hozzákapcsolását az aranyhoz.

Németország nem kap hiteleket. Kelet-Európa, a Közel-Kelet és Latin-Amerika hasonló súlyos problémákkal néz szembe.

Ebben a helyzetben kezdett Németország élni a klíring (elszámolás) rendszerével. A rendszert a világon először nem Németország, hanem Svájc alkalmazta Ausztria és Magyarország viszonylatában. Lényege pofonegyszerű volt: Az importáló importjának ellenértékét a saját nemzeti valutában (nálunk pengőben) befizette a Magyar Nemzeti Banknak, a Svájci Nemzeti Bank pedig kifizette a svájci exportőrt svájci frankban. Természetesen minden ilyen importhoz tartozott egy ugyanolyan értékű export is. Magyarul: Egy állam valóban csak annyit importált, amennyit exportálni tudott, illetve, hiába voltak nagyobb termelőkapacitásai, nem tudott annál többet exportálni, mint amennyit importált.

A rendszert Németország a harmincas években komoly szintre fejlesztette fel. 1939-ben már 38 állam vett benne részt (köztük a Szovjetunió), 178 klíring-szerződéssel. A kibővített rendszer előnye volt, hogy az export-import üzleteknél nem kellett kétoldalú csereüzletekben (barter) gondolkozni. A lényeg az volt, hogy egy ország exportja-importja mindig egyensúlyban volt. Az elszámolást egy svájci központú elszámolóhely (klíring-bank) végezte, innen a rendszer neve.

Sokatmondó volt, hogy az USA nem vett részt a rendszerben. Roosevelt Angliával együtt a „békés és szabad” kereskedelmet propagálja. Azaz erkölcsi köntösbe bújtatják saját hegemónia-törekvéseiket. Ez a „szabad” kereskedelem azt jelentette, hogy a világ államainak dollárhiteleket kellett felvenniük azért, hogy megvásárolhassák az amerikai termékeket.

A harmincas években a klíring-rendszer komoly fejtörést kezdett okozni az USA-nak. Csökkentek áruszállításaik Latin-Amerikába, és csökkent az igény a dollárhitelekre is ebből a régióból. Ehhez jött még, hogy Hitler kimondott egy olyan bölcsességet, amit mindenki tudott, csak senki nem merte hangosan kimondani. Azt mondta, a német birodalmi márkának nem az arany a fedezete, hanem a munka. És ez igazán rosszul esett a világ aranykészletének több mint felét felhalmozó USA-nak.
Pedig, ha belegondolunk: Ha egy nemzetgazdaságot elkötelezett hazafiak, hozzáértő szakemberek irányítanak, a nép látja értelmét szorgalmas munkájának, tehetsége kamatoztatásának, nem marad el az eredmény, amint azt a gazdaság fejlődése mutatja a harmincas évek Németországában.

Hitlerék azt tették, ami az egyedüli helyes volt, amit a zsidó közgazdászok is elismernek. („Sajnálatos módon a nemzetiszocialisták által követett gazdasági politika az egyedüli helyes gyógymód volt az adott válságos helyzetben”. Avraham Barkai: A nemzetiszocializmus gazdasági rendszere. 1977) Nem engedték át a pénzkibocsátást magánbankoknak, a hitelezés állami ellenőrzés alatt maradt, és csak igen szigorúan ellenőrzött, kizárólag produktív beruházások élvezhették előnyeit (lásd: Mefo-váltók).

Csak néhány mondatban említjük meg ennek a gazdaságpolitikának a gyümölcseit: a munkanélküliség látványosan csökkent, az életszínvonal ugyanilyen látványosan növekedett. Az országban sikerült a magán- és állami szektornak egy olyan szimbiózisát kialakítani, amely azóta is párját ritkítja. Soha nem látott fejlődésnek indult az oktatás. Találmányok, szabadalmak, Nobel díjak sora tanúskodott a magas színvonalú kutatásról.

A II. világháború furcsaságaival ezen a helyen nem foglalkozunk. Föltétlenül szükséges azonban egy nem közismert eseményre ráirányítani a figyelmet. Roosevelt 1940 márciusában, Lengyelország megszállása, a németek ellen megszületett angol és francia hadüzenet után, de tényleges harci cselekmények megkezdése előtt Welles nevű államtitkárán keresztül puhatolózó tárgyalásokat folytat, hogyan lehetne békét kötni Európában. A tárgyalások öt fő kérdés körül folynak:

- Lengyelország jövője

- Csehország jövője

- Az európai gazdasági rendszer

- Leszerelés

- Emberi jogok.

Welles Hitlerrel és Göringgel tárgyal. Németország hajlandó kivonulni Lengyelországból, ugyanúgy a demilitarizált Csehországból(!!!) Csak gazdasági kérdésekben ragaszkodik úgy Hitler, mint Göring a német gazdasági és pénzügyi politikához, amely magában foglalja a deviza nélküli cserekereskedelmet Kelet- és Dél-Európa, valamint Latin-Amerika országaival. Ilyen feltételek mellett nem érdeke Rooseveltnek a béke. (Ki is felelős akkor a II. Világháborúért? Kik a háborús bűnösök?)

A világháború utáni nemzetközi kereskedelmi rendet a Bretton Woods-i egyezmény volt hivatva szabályozni. Az amerikai hegemónia alá tartozó országok fokozatosan megszüntették a klíringrendszert, kezdődhetett az amerikai hadisarc beszedése kamatok formájában. „Bretton Woods a csaknem általánosan elterjedt klíring – megállapodások helyét volt hivatva felváltani.” (Botos Katalin – Halmosi Péter: Nemzetközi pénzügyek. A Bretton Woods-i rendszer múltja, jelene, jövője)

A klíringrendszer azonban még jó néhány évig élt. A hetvenes években szűnt meg véglegesen. Ekkora azonban már az eladósodási pályára volt ráállítva Nyugat-Európa és a harmadik világ legtöbb országa.

A keleti tömb országainak kereskedelmét a KGST szabályozta. Ez kiépített az egymás közötti kereskedelemben a klíring-rendszerhez hasonló rendszert, amelynek valutáját klíring rubelnek nevezték el. A rendszerrel az volt a baj, ami az egész kommunizmussal: rosszindulatú, műveletlen, tanulatlan, ostoba emberek irányítottak. aki pedig átlátta a helyzetet, az azért nem volt érdekelt annak reformálásában. Gondoljunk csak arra, hogyan reagált Moszkva az 1968-as csehszlovák kísérletre az „emberarcú szocializmus” megteremtésére.

A rendszer az ésszerű  kezdeményezéseket is elgáncsolta, amely végső soron a szocializmust erősítette volna. A szakembereket, akik tudásukkal valóban szolgálták volna a gazdaság felemelkedését, elüldözték, félretették, rosszabb esetben börtönbe is kerültek. Meg is bukott a rendszer 45 év után.

III. Miért tehát az állandó holokauszt-hisztéria?

Az emberek tudatában, akik még nem felejtettek el gondolkodni, ott élt a világháború  előtti jól működő rendszer emléke, amelyet a hitleri Németországhoz kapcsoltak. Természetesen az USA agitprop ügynökei azóta igyekeznek a klíring rendszer emlékét eltörölni. A mai közgazdászoknak kötelező a rendszerről úgy beszélni, mint a nemzetiszocialista hegemónia és terjeszkedés eszközéről, amely csak Németországnak hozott hasznot. (Noha a rendszer éppen a kölcsönös előnyökön alapult.)

Túl ezen, az amerikai és cionista propagandagépezet azóta is mindent megtesz a nemzetiszocialista Németország teljes befeketítésére. Teszi ezt azért, mert pontosan az a 12 év mutatta meg, milyen jól működő alternatívái voltak és lehetnének ma is az amerikai függőségnek. (Amerikai függőséget írunk, de nem árt emlékeztetni rá, az USA állampolgárai saját maguk is foglyai a FED fémjelezte rendszernek. Mint tudjuk, a FED magánbankok, elsősorban zsidó tulajdonú magánbankok kartellje.) Ezért kellett a háború  után az ellenség befeketítésére szolgáló rémmeséket tovább éltetni. Ezért kellett közgondolkodásunk részévé tenni a holokausztot.

Ezért sulykolja a propagandagépezet az iskolai oktatástól kezdve a médiakonglomerátumon keresztül a játékfilmekig:

- Ha szereted hazádat  - ha nem szeretnél adósságcsapdában élni  - ha azt szeretnéd, hogy országod szabadon, függetlenül, békében, nyugodtan, fejlődjön,  - ha azt szeretnéd, hogy hazádnak legyenek nemzeti tulajdonú termelőeszközei,  - és az azok által gyártott termékekkel egyenrangú félként vehess részt a nemzetközi kereskedelemben

akkor egy piszok náci, antiszemita, szélsőjobboldali, újfasiszta kirekesztő vagy.

IV. Reménysugarak

Mindezek ellenére a világ népei ébredeznek. A klíring-rendszerhez hasonló laza társulást jelent az ALBA-államok szövetsége, amelyek a dollár kiküszöbölésével folytatnak egymás közt kereskedelmet. A szövetség magába foglalja a legtöbb latin-amerikai országot. Hasonló módon működnek együtt a BRIC-államok (Brazília, Oroszország, India, Kína). Ezek az országok a világ népességének 40%-át teszik ki. Újsághír: Szambát tanul az orosz medve (utalás a kapcsolatok erősödésére). Ilyen irányba állítja külkereskedelmét Törökország, Belorusszia, Irán.

Mit is tehetnénk ehhez hozzá?

A költő Batsányi Jánost idézve:

„Vigyázó szemetek Moszkvára, Pekingre vessétek!”

Kicsit módosítva pedig a régi kommunista köszöntést:

„Világ népei, ébredjetek!”

2010. május

Bálint József

Iványi Sándor hozzászólása:

A világunkat uraló pénzoligarchia kidolgozott egy transzformációs programot, amely washingtoni konszenzus néven vált ismertté, s valójában a kelet-európai piacok brutális megnyitását jelentette a multinacionális cégek előtt. Az ehhez szükséges ideológiai alapok már 1947-óta készen voltak, ekkor gyűlt össze a Mont Pelerin Társaság. Alapítója az a Friedrich von Hayek, aki közgazdász elődei, David Ricardo, és Milton Friedman után a korlátlan szabadkereskedelem XX.-ik századi legharcosabb szószólója volt.

Hayek közgazdasági elmélete, amely később neoliberalizmusként vált ismertté, megfelelt a nemzetközi pénzoligarcia érdekeinek, így azok bőkezű támogatását élvezi a mai napig. A neoliberalizmus azt állítja, hogy az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot. A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra. Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerű döntések születnek, és a polgárokat megszabadítják az állam túlgondoskodó kezétől.

Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az emberi lényeket az állami rabszolgaságtól, – felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése – szükségesek ahhoz, hogy a felső tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni. A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott közgazdasági elmélet nem más, mint hatékony eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához.

Kérdezhetik: ha ennyire káros a neoliberalizmus, akkor hogyan jutott el a világgazdaság uralásáig?

Egyrészt úgy, hogy bevezetését Richard Nixontól, Ronald Reagan-en és Georg Bush-on, és Margaret Thatcher-ön keresztül szinte minden fejlett világbeli államfő támogatta; másrészt a nemzetközi pénzoligarchia és az alapítványaik – Coors, Olin, Scaife, Pew és mások – száz- és százmilliókat öntöttek üzleti iskolák alapításába, és az egyetemek közgazdasági tanszékeinek az átalakításába, hogy azok a totalitariánus neoliberalizmus fellegváraivá váljanak. A Heritage Foundation, a Hoover Institute, az American Enterprise Institute és sok más az USA-ban, az Institute of Economic Affairs, a Centre for Policy Studies és az Adam Smith Institute az UK-ban, mind ennek a több évtizedes projektnek a megvalósítása céljából létesültek. Az volt a céljuk, hogy kidolgozzák az eszméket és a nyelvet, amellyel jól elfedhetőek lesznek a program igazi szándékai – a pénzoligarchia világuralmi törekvése, és hatalmának a restaurálása – és úgy csomagolják, mint javaslatot az emberiség jobbítására. E felsorolt intézményekben, és a hazai egyetemeinken is posztmodern értékeknek tanítják azokat a jogokat, amit számunkra, magyaroknak, a Szent Korona tan Európát messze megelőzve, már 1000-ben biztosított: a tolerancia, a sokféleség elfogadása, a szabadság, az életszínvonallal szemben az életminőség előtérbe helyezése, stb. – amelyekért annyira küzd a liberális oldal. A liberális oldal azonban nem teszi hozzá, hogy ezeket az értékeket, ő nem evangéliumi szellemben, isteni keretek között akarja érvényesíteni, hanem a globalizmus eszközeként használja fel mocskos világuralmi törekvéseiben:

A legelső neoliberális programot Chilében vezették be a Pinochet-puccs után, az USA kormányának és a Milton Friedman, a Mont Pelerin Society egyik alapító tagja által kiképzett közgazdászoknak a támogatásával. A projekt Nemzetközi Valutaalap, és a Világbank gyámkodása alatt a társadalombiztosítás üzleti alapra való helyezése volt, következtében az egészségügyi szolgáltatások költségei háromszorosukra megnőttek, a társadalom kettészakadt jómódú ellátottakra, és szegény ellátatlanokra. Ezt a modellt erőlteti most, 2008-ban, itthon az anarchista, szélsőliberális SZDSZ.

Magyarország ökológiai, gazdasági felemelkedése anyagi kérdés is, nem csak morális. Hazánk a gazdag Világbank, és az EU igájában senyved, és mindkét szervezetnek jelentős összegeket fizet be:

,,Idén eddig csaknem havi 100 milliárd forinttal nőtt a múlt év végén 14 705 milliárdos adósságállomány, és már 2026-ra is van 135 milliárdnyi visszafizetni valónk.

( http://index.hu/gazdasag/magyar/eur070628/)”

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá: Részben a CADTM-nek köszönhetően – “Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat “beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org/

Az EU is évente több mint 8 000 milliárd forintot von el tőlünk.

(lásd.: http://szksz.hu/eusarc.html)

2008 júniusában a világon 6 717 848 281 ember élt.

A Föld lakossága 9,1 milliárd lesz 2050-re – az ENSZ előrejelzése szerint. A mostani 6,71 milliárdról 9,1 milliárdra gyarapodunk. A 2,6 milliárd főnyi növekedés egyenlő Kína és India jelenlegi lakosságának összegével. A lakosságnövekedés a legszegényebb országokban a leggyorsabb. A Föld népessége még növekszik, de már a stabilizálódáshoz közelít.

A Római Klub már 1962 óta ajánlásokat fogalmaz meg a kormányok számára, hogy a népességüket hogyan csökkentsék, és hogy a környezetüket hogyan óvják meg.

Ezek az ajánlások azonban sorra kikerülik azokat a fajsúlyos tényeket, amelyek igazolják, hogy alapvetően nem a túlnépesedés a földi társadalom rákfenéje, hanem a javak egyenlőtlen elosztása, és a korlátlan profitmaximalizálás.

Az emberek közötti vagyoni egyenlőtlenség óriási és egyre nő: 2006-ban a föld felnőtt népességének 1 százaléka birtokolja a világ anyagi javainak a 40 százalékát.

,,Úgy látszik, Mikulás-napi meglepetésnek szánta a WIDER (World Institute for Development Economics Research) gazdasági kutatóintézet a tanulmányát, legalábbis az ünnep előestéjén tette közzé. A tudományos világnak szánt ajándék azért különleges, mert ez az első olyan összefoglaló, amely nem a folyó bevételek, hanem a vagyon nagyságát méri nemzeti statisztikák felhasználásával. _Tisztában kell lennünk azzal, mit is értünk gazdagságon_ – értelmezték munkájuk kiindulópontját a Londonban és New Yorkban ugyanazon a napon bemutatott tanulmány szerzői. Míg köznapi értelemben a gazdagság hallatán a jövedelemre gondolunk, a közgazdaságtanban szokásos használatban pedig valamennyi családi erőforrást – így a munkaképes korú tagokat is – számba veszik, a WIDER másként határozta meg érdeklődése tárgyát. Vagyon az ingatlan, a pénztőke – szögezték le a kutatók -, amelyből le kell vonni a felvett kölcsönöket.

A világ több mint 200 országának és területének adatait feldolgozó és elemző munka készítői szerint a földkerekség anyagi javainak 85 százalékával a népesség egytizede rendelkezik. A társadalmi igazságtalanság másik oldala, hogy a föld felnőtt lakosainak a fele mindössze a javak 1 százalékát mondhatja a magáénak. A közgazdászok igyekezete az elmúlt években arra összpontosult, hogy a jövedelmek eloszlását térképezzék fel. Arra jutottak, hogy óriási az egyenlőtlenség a világban, és semmi jel nem mutat arra, hogy ez az olló az idő múlásával záródna. A gazdagság eloszlása persze nem független a jövedelmektől: Észak-Amerika, Európa és a tehetősebb ázsiai országok polgárai mondhatják a magukénak a világ vagyoni értékeinek 90 százalékát. Észak-Amerika, ahol a világ felnőtt lakosságának 6 százaléka él, a családi vagyonok egyharmadát birtokolja. Az egy főre jutó gazdagságban viszont Japán lehagyta az USA-t: míg a szigetországban 181 ezer dollár az átlagos vagyonérték, addig az Egyesült Államokban csupán 144 ezer. A legkevesebbel a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Etiópiában kell beérniük az embereknek, itt a személyes javak, illetve megtakarítások értéke még a fejenkénti 200 dollárt sem éri el.

A WIDER kutatói azt tapasztalták, hogy az egy főre jutó vagyon tekintetében a fejlett iparú országok között is nagy a különbség: például Új-Zélandon 37 ezer, Dániában 70 ezer, Nagy-Britanniában 127 ezer dollár az egy főre jutó tehetősség. Akinek félmillió dollárra rúg a tőkéje – legyen az ingatlanban, részvényben vagy bankbetétben -, elmondhatja magáról, hogy a világ leggazdagabb 1 százalékába, a mindössze 37 millió felnőttet számláló exkluzív klubba tartozik. Ugyanakkor minden második ember – közel 2 milliárd nagykorú – nincstelen, vagy legfeljebb 2200 dollárt képviselő vagyonka felett rendelkezik. Márpedig a gazdasági fejlődés nélkülözhetetlen hajtómotorja a tőkefelhalmozás, ennek híján pedig konzerválódik a lemaradás és a szegénység. A kisvállalkozásokat támogató apróbb összegekkel is hatékonyan növelhető az esélyegyenlőség – ismerte fel az idén Nobel-békedíjjal kitüntetett Muhammad Junus, a mikrohitelezéssel foglalkozó bangladesi Grameen Bank alapítója .”

Az  iszlám tiltja kamatszedést!

Több százmilliárd dolláros üzletté nőtte ki magát az iszlám előírásait betartó banki szolgáltatás. A hithű muszlimok csak a vallásilag “tiszta” bankokhoz fordulhatnak hitelért, ugyanis az Iszlám előírásai uzsorának minősítik, és ezért tiltják a kamatszedést. Az iszlám bankok, a szigorú vallási előírások ellenére nagy iramban fejlődnek. Az [origo] utánanézett, hogyan juthat hitelhez valaki úgy, hogy közben nem sérti meg a Korán előírásait.

A vallás nem engedi a kamatszedést

A modern üzleti életben is megállja a helyét az Iszlám bankrendszere

Rohamosan terjednek a világpiacon az Iszlám előírásai szerint működő bankok. A vallási előírásokat betartó banküzlet már nem csak az Iszlám országaiban nagy üzlet: sorra nyílnak a muszlimoknak szolgáltató bankok Európában is, azokban az országokban, ahol jelentős muszlim közösségek élnek.

A nagy bankházak is meglátták az üzletet a muszlim közösségben, egyre több bankház nyit olyan részleget, ahol a moszlim igényeknek megfelelően intézik a hitelezést, befektetést: a Citibank, a HSBC, a Deutsche Bank, az ABC, a Goldmann Sachs egyaránt üzemeltet olyan üzletágat, amely muszlimok számára kínál szolgáltatást. Nagy Britanniában 23, Franciaországban 4, Németországban 3 nagy bankház foglalkozik muszlim szolgáltatásokkal.

Mára világszerte több mint 250 pénzintézet nyújt szolgáltatásokat muszlimok számára. Az iszlám banküzlet a hetvenes évek közepén indult. Tíz évvel később, 1985-ben még csak 5 milliárd USA dollárnak megfelelő pénzösszeget kezelt, ez azonban rohamosan növekedni kezdett: 1997-re az összeg 70 milliárd dollárra nőtt, 2005-re pedig meghaladta a 200 milliárd USA dollárt. Elemzők az iszlám bankszektor további bővülésére számítanak. De miért is van szüksége a muszlimoknak külön bankra?

Az Iszlám tiltja a kamatszedést

Egy, a hite előírásait betartó muszlim, nem fordulhat a hagyományos nyugati elven működő bankokhoz, ha hitelre van szüksége vállalkozásához, vagy akár azért, hogy autót vásároljon. Az Iszlám ugyanis tiltja a kamatszedést, amelyet – legyen szó bármilyen alacsony kamatösszegről -, az Iszlám vallási törvénykezése, a saríja uzsorának minősít. A saríja szerint csak a halal, vagyis tiszta üzlet az elfogadható.

“Az Iszlám lényege a társadalmi és a gazdasági igazságosság. A moszlimok kötelesek segíteni az elesetteken.” – indokolta a kamat tilalmát az [origo]-nak Iszlám Egyház Dár-asz-Szalam mecsetének egyik imámja. “ha valaki kamatot szed a szükséget szenvedőnek kölcsön adott pénzért, az egyik legfőbb bűnt követi el” – mondta az imám. A vallási vezető elmondta: a Koránban, és a Szunnában írták le a kamatszedés tilalmát.

Az imám elmondta: a halal bankrendszer lényege, hogy a szegényeket ne lehessen kihasználni, és valamelyest csökkenjen a különbség szegény és gazdag között. Az imám szerint Magyarországon egyelőre – különösen a nagy nyugat-európai országokhoz viszonyítva – túl fiatal és kicsi a muszlim közösség ahhoz, hogy saját, vallásilag tiszta szolgáltatásokat nyújtó bankot indítsanak, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy néhány évtizeden belül erre is sor kerülhet.

Nem véletlen, hogy az Iszlám ilyen szigorúan tiltja a kamatszedést: az Iszlámra egyébként is jellemző a társadalmi gondoskodás. Ebben az esetben arról van szó, hogy annak idején azzal próbálták elejét venni az adósrabszolgaságnak, hogy megtiltották a kamatszedést. Az Iszlám vallás kialakulása körüli időkben a kölcsönöket nem elsősorban üzletfejlesztésre vették föl. A megélhetésükben megszorult emberek kényszerültek kölcsönt felvenni a szűkös időkben, a rövid távú túlélésre azonban gyakran teljes egzisztenciájuk ráment. Mielőtt az Iszlám szabályozta volna a kölcsönügyleteket, a Közel-Keleten szokásban volt, hogy ha valaki nem tudott fizetni, megduplázták adóssága összegét.

A kamatszedés tilalma azonban nem muszlim találmány. Már az Ó- és az Újszövetségben is megjelenik az uzsora tilalma. A középkori Európában, a mai Iszlám világhoz hasonlóan tilos volt kamatot szedni a kölcsön adott pénz után – nem mintha az előírások bárkit is meghatottak volna, ha üzletről volt szó. A kamatszedés gyakorlatát Shakespeare is támadta A Velencei kalmár című színdarabjában. A kamatszedés gyakorlatát a nyugati világban a reformáció, és a protestantizmus elterjedése tette végül társadalmilag elfogadottá.

Az Iszlám világában azonban megmaradtak az eredeti tanok: a saríja a mai napig tiltja a kamatot. Hogyan tudott kamat nélkül virágzó gazdaságot kialakítani az Iszlám világ, amely már ötszáz évvel ezelőtt is ismert, és napi szinten alkalmazott olyan banki műveleteket, mint az átutalás, vagy a váltó?

Kamat helyett részesedés !!!!!!

A bank és a vállalkozók közösen vállalnak kockázatot
Ajánlat
Iszlám Bank és Biztosítókutató Intézet

A kamatmentes hitel mégis megéri

Az Iszlám törvényeinek megfelelő bankrendszer lényege, hogy megpróbálja összeegyeztetni a vallási előírásokat és a kapitalizmust. Az Iszlám üzleti etika lényegében engedélyezi az egyéni haszonszerzést, de a társadalom szintjén megpróbálja az igazságosságot középpontba állítani.

Mivel nem szedhetnek és fizethetnek kamatot, az Iszlám bankok tulajdonképpen befektetési alapokként működnek, ahol a profitot és a veszteséget egyaránt megosztják a beruházók. Ez a gyakorlat azonban teret enged a spekulációnak, ezért a lényegében befektetési alapokként működő bankok, igen óvatosak befektetési politikájukban.

A bank számára nem csak az kikötés, hogy nem szed kamatot. Az üzlet csak akkor lehet halal, vagyis tiszta, ha a bank pénzéből nem finanszíroznak haram, vagyis tiltott, tisztátalan tevékenységet. Ilyenek lehetnek a muszlimok számára tiltott szeszesitalokkal, sertéshússal kapcsolatos üzletek, a pornográfia, vagy a szerencsejáték, egyáltalán bármi, amit a saríja társadalomra károsnak ítél.

Hogy biztosítsák az üzlet tisztaságát, az Iszlám elvei szerint működő bankok vallásjogászokat alkalmaznak, akik a pénzügyi mellett, vallási szempontok szerint bírálják el a befektetéseket. Mivel a befektetésekben a bank kellőképpen óvatos, garantálni tudják a megfelelő hozamot, amelyen osztoznak a befektetőkkel.

Muszlim banki műveletek

Az egyszerű kisbefektető számára a banki szolgáltatás a következőképpen néz ki. Ha valaki bankba szeretné tenni a pénzét, a vadija, vagyis a “megőrzés” szolgáltatást veszi igénybe. A befektető befizeti pénzét a bankba, ezt követően részenként vagy egészben felveheti az összeget, amely fölött a bank még ajándékot, hibahot ad, cserébe a bizalomért, hogy a befektető a bankra bízta a pénzét.

Ha valaki vállalkozásához keres hitelt, musarakahért, vagyis “részvételért” kell a bankba mennie. Ebben a konstrukcióban a bank tőkét ad a vállalkozónak, majd, ha elindult az üzlet, a visszafizetett összegen felül előre kialkudott mértékben osztoznak a profiton, a veszteséget szintén közösen viselik. Amint a vállalkozó visszafizette a teljes hitelösszeget, kizárólagos joga lesz a profitra. Az efféle közös vállalkozásoknak még számos formája van, ahol különböznek a kockázatviselés arányai.

Hitel helyett a bank veszi meg a kocsit, és felárral adja tovább – részletre

Az egyszerű áruhitelre is létezik vallásilag megfelelő megoldás. Autó vásárlásakor Európában a szokásos gyakorlat az, hogy a hiteligénylő a felvett összegből megveszi a kocsit, majd fizeti a részleteket. Az Iszlám által jóváhagyott gyakorlat egy kicsit bonyolultabb. Miután a vevő kinézte a kocsit, a bankba megy, amely saját magának vásárolja meg a kocsit, és felárral, részletre eladja a vevőnek. A részletek elmaradása esetén nincs büntetőkamat, de a bank csak akkor írja a vevő nevére a járművet, ha az már az utolsó részletet is kifizette, így bármikor lehetősége van visszavenni a kocsit, ha akadozik a részletek visszafizetése.

A biztosításra is külön megoldást kellett találni, hiszen a hagyományos nyugati típusú biztosítások a saríja szerint szerencsejáték elemeket tartalmaznak, így tisztátalannak minősülnek. Míg a nyugati típusú biztosításban az ügyfél lényegében fogadást köt a biztosítóval arra, hogy bekövetkezik a káresemény, az iszlám biztosítás a kockázatmegosztáson alapul.

A muszlim biztosító összegyűjti az ugyanolyan kockázat által fenyegetett ügyfeleket, akik egymást kártalanítják, ha mégis bekövetkezne a baj. Az egyén így biztosíthatja magát a károk ellen, élvezheti a nagy számok törvényét, de ugyanakkor a vallás előírásai sem sérülnek.

A Takafulnak nevezett, kockázatmegosztási biztosítás nem újkeletű: a mekkai Muhadzsrin, és a medinai Anszar már közvetlenül Mohamed próféta futása után alkalmazta, 1400 évvel ezelőtt.

A Biblia, az egyházak és a kamatgazdaság

”A kamatszedés tilalma nem csupán valami szociális-gazdasági rendszabály, hanem hatalmi elv: a pénzuralom megakadályozása. Így értelmezhető a kamattilalom a keresztény kultúra területén… Ez mindvégig érvényben volt az ókeresztény időkben és az egész középkor folyamán. A kamatszedés uzsorának számított. A kamattilalmat először az egyházi reformáció és a világi reneszánsz oldotta fel, és ezáltal kitárult a kapitalizmushoz vezető fejlődés útja, amely végül sikerre vitte a pénzuralmat. Mammon azóta Istent – embert kiszorított. Mózes forradalma ébred újra, ha a szabadpénz-mozgalom reflektorfénybe állítja a kamat-kérdést, a kamat megszüntetését célozva meg.”

Prof. Dr. theol. Leonhard Ragaz:

Bibliamagyarázat, 2. kötet

Zürich, 1947, 133. és 134. oldal

A.

A (Német) Szövetségi Köztársaságban háztartások százezrei adósodnak el, cégek ezrei mennek csődbe, ebből következnek körülöttünk a családi tragédiák, amelyekről nem tehetünk, és ez végül éhezéssel és nyomorral folytatódik a legeladósodottabb fejlődő országokban. Legalább is mindez összefügg, mert egyes teológusok nyíltan emlegetik a kamat- és adósság-elengedés bibliai szabályát, azt, hogy megvetendő dolog mások ínségén meggazdagodni és többet követelni vissza, mint amennyit kölcsönképpen adtak. Világraszóló botrány, hogy mi, északi gazdagok, a déliektől nemcsak az adósság törlesztését követeljük, hanem súlyos kamatokat is behajtunk, mégpedig sokkal-sokkal többet, mint amekkora fejlesztési segélyt nyújtottunk, és a kamatszedésben talán éppen azért vagyunk olyan szigorúak, mert a saját gazdaságunk alapelve a kizsákmányolás. Még sokan nem tudják, hogy minden egyes árban, díjban tetemes kamat-rész rejtőzik, hogy a fogyasztók négyötöde sokkal több kamatot fizet, mint amennyit valaha beszed, hogy a befektetett tőke kamatozása exponenciális növekedésre kényszeríti a gazdaságunkat, ezáltal mintegy hajtószíja a környezetpusztításnak, a technika eluralkodásának, a munkanélküliségnek, az elszegényedésnek, az állam-eladósodásnak, és a háborús fegyverkezésnek. (2)

Az ilyen – a harácsoláson és kizsákmányoláson alapuló - gazdálkodás halálos végkifejletét az emberiség évezredek óta ismeri. Babilon, Egyiptom és Róma, de az ókori Izrael királyainak is volt róla véleménye. Ne lepődjünk meg tehát, hogy a pénz- és földtulajdon-rendszer szabályozása, és elsősorban a kamat tiltása, mint valami vörös fonál, húzódik végig a vallástörténeten, különösen a kereszténységen át. Mára ez a bölcsesség szinte teljesen feledésbe merült, de ennek következményei drámaian kiéleződtek, ezért nagy segítségnek számíthat visszatérni a korábbi évszázadok felismeréseihez, hogy meríthessünk a jogos, igazságos rend keresésének indítékaiból.

B.

Áttekintve kultúrtörténetünk utolsó 3000 évét, a vallásos kamat-tilalom belső szigora után kanyar következik. Az ívelés – kb. fél-magasságban – Kr.e. 1250 körül kezdődött a mózesi törvényekkel, tetőpontját Jézus Krisztus hegyi beszédében érte el, és a 20. század végére (eddigi?) legmélyebb pontjára jutott. Az utolsó 150 év teológusai arra hajlanak, hogy utólag viszonylagosnak minősítsék a kamattilalmat, így kíséreljék meg feloldani az ellentmondást, – és hogy megpróbálják túlhaladottnak feltüntetni a kamattilalmat. Ezért ebben a fogalomkörben sok a vitatott értelmezés. (3)

I. Biblia

1. Mózes törvényei

A kamat tilalma azon isteni törvények egyike, amelyeket Mózes hirdetett ki Izrael népének a Sinai hegyen, az Egyiptomból való kivonulás után:

„Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek a ki veled van, ne légy hozzá olyan, mint a hitelező, ne vessetek reá uzsorát.” (4)

Ettől kezdve minden kamat uzsorának számít, függetlenül a nagyságától. Jóllehet a kamatfizető szegény testvérre való utalás azt jelzi, hogy a kölcsön – főleg a fogyasztási kölcsön – közönséges dolog. Ebből kiindulva mégsem szabadna megengedni, hogy az újabb idők termelési kölcsönei kamatozzanak. De a kamattilalom körül ott a többi szabály is: az „elengedés éve” (Mózes 5. könyve, 15,1-11), miszerint minden hetedik évben minden adósságot el kell engedni, és a „kürtölés éve” (Mózes 3. könyve, 25), a minden ötvenedik esztendő, amikor minden földbirtokot vissza kell adni eredeti tulajdonosának [ezt kellett kikürtölni, kürtöt fújva kihirdetni országszerte, - abban a korban ez volt a hivatalos hírközlés - a fordító megjegyzése], úgyhogy a termőföld nem volt elidegeníthető ennél hosszabb időre, és a még esedékes termés, annak értékén számított ára is abban az esztendőben veszendőbe ment. Ezek a kamattilalom érvényesítéséhez szükséges elengedési szabályok és földtulajdonjogok a történelem folyamán feledésbe merültek, és ez súlyos következményekkel járt.

Mózes a saját népére korlátozta a kamatszedés tilalmát, de megengedte “az idegenek”-kel szemben (kifejezetten így; Mózes 5. könyve, 23, 20). Ezt a megkülönböztetést a zsidók a mai napig betartják, ami részben oka tragikus történetüknek.

2. Próféták

Izrael népe Mózes és Józsué halála után hamarosan hátat fordított ennek a tiltásnak. Az Ótestamentum érzékletesen ecseteli, hogy ennek milyen gonosz következményeit kellett elszenvedniük. Ennek ellenére a próféták – legalább is ezen a téren – nem alkalmazkodtak a valóságos gyakorlathoz, hanem megszigorították a kamattilalmat. Ezékiel próféta így intett a babiloni fogság alatt, Kr.e. 597 körül:

„Uzsorára adott és kamatot vett: és az ilyen éljen? Nem él! Mindezeket az útálatosságokat cselekedte, halállal haljon meg, az ő vére legyen ő rajta!”

(18, 13) (5)

A korlátozás tehát az izraelitáknak adott kölcsönre vonatkozik. Mégis, először a makkabeusok érvényesítették a kamattilalom, az „elengedés” és a „kürtölés” évének törvényét, Kr. e. a 2. században, rövid időn át, még a római uralom előtt.

3. Keresztény tilalom

Jézus Krisztus még tovább megy a követelésével. Hegyi beszédében ezt mondja:

„Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek…”                                                                (Lukács, 6,35)

Ezzel magától értetődőnek nyilvánítja a kamatszedés tilalmát, és azt követeli, hogy adott esetben mondjanak le még a kölcsön visszaadásáról is. A Máté evangéliumában (5,38) leírt hegyi beszédből ez még érthető, hiszen a hitelezés-téma szövegkörnyezetében ott a tetszetős felszólítás, hogy ha megütötték a jobb orcádat, fordítsd oda a balt is, továbbá, az, hogy akitől az alsó ruháját kívánják, adja oda a felsőt is. Hozzáfűzi:

„A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (5,42)

Számos helyen kiviláglik az, hogy Krisztus követésével összeegyeztethetetlen az anyagi haszonra törekvés, például abban a kijelentésben, amely szerint egy teve könnyebben átjut a tű fokán, (amivel ő az ókori városfal gyalogos-kapujára céloz,) mint hogy egy gazdag ember bejuthatna Isten országába (Máté, 19,24), és ebben a markáns mondatban:

„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

(Máté, 6,24)

Pál apostol elítéli a teljesítmény nélküli és az élősködő  jövedelmet:

„Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.”

(2. Tesszaloniki levél, 3,10.) (6)

Azóta bizony messze eltávolodtunk az erkölcsi követelmények ilyen magaslataitól.

II. Egyház

1. Ókor

A szinódusok mellett mindenekelőtt az egyházatyákként és szentként tisztelt őskeresztény egyházi írók szolgálnak forrásként, akik az érvényben volt római törvények ellenére tiltották a kamatszedést. Lactan-tiustól (megh. Kr.u. 330-ban), kora egyik legképzettebb és legtanultabb emberétől származik a következő mondás:

„Rendkívül igazságtalan többet visszakövetelni, mint amennyit az ember odaadott. Így cselekedni: ez a legszűkebb környezetünk kizsákmányolása, és a megszorultságon spekulálni: álnokság.”

A nyssai Szent Gregor (Kr.u. kb. 334-394), aki görög püspök, jelentős teológus és misztikus volt, nyomatékosan kiátkozta a kamatot:

”Az, aki titkolt módon vesz birtokba idegen javakat, különb-e annál, aki útonállóként, gyilkosság árán rabol magának idegen vagyont, – vagy aki kamatfizetés kikényszerítésével veszi el a másét?”

Ambrosius (340-397), Augustinus (354-430) és Hieronymus (331-420) is keményen elítélték a kamatszedést, jóllehet emiatt heves támadásoknak voltak kitéve.

Számtalan korai egyházi szinóduson határozták el és erősítették meg a kamat tilalmát. Az elvirai szinódus (306-ban) a kamatszedést megtiltotta mind a papságnak, mind a laikusoknak. A Konstantin által 313-ban hozott, keresztény-barát, milánói türelem-rendelet után azonban az egyház egy ideig készségesnek bizonyult az alkalmazkodásra, és a klérusra korlátozta a kamattilalmat. Hasonlóan tette az Arles-i szinódus 314-ben és a nikeai konzilium 325-ben, amint a későbbi szinódusok és konziliumok úgyszintén. Tettek ugyan megkülönböztetést uzsora és kamat között, aszerint, hogy a kölcsön célja fogyasztás-e, vagy ipar, de ez mégsem számított. Ezt egyrészt az Ó- és az Új Testamentumra alapozták, másrészt az igazságosság természetes elveire, ahogyan azokat már a görög filozófia – különösen Arisztotelész – megfogalmazta.

2. Középkor

A kamattilalom először a Karolingok alatt vált általános érvényűvé. Miután Anglia 787-ben megelőzte, Nagy Károly 789-ben az aacheni szinóduson megfelelő törvényt terjesztett elő. Lothar császár 825-ben így rendelkezett:

„Aki kamatot szed, sújtsa azt királyi átok, aki ismételten kamatot szed, taszítsa ki magából az egyház, és vettessék börtönbe.”

A kamattilalom érvényessége és hatása kétségtelenül a középkorban jutott csúcspontra. Az emberek vallásos magatartása tette ezt lehetővé, valamint a középkori földtulajdon-törvény és a túlnyomórészt természetes gazdálkodás. Ahogy a pénzgazdálkodás fejlődött, a kamattilalom fenntartását megkönnyítették a mindig újra cserélésre kibocsátott brakteátok (kb. 1150-1250) (10) [vékony, könnyen félbe is törhető fém-pénzérmék, csak egyik felükön nyomva, - Silvio Gesell az 1910-es évektől ajánlott (papírból) hasonló szerepű, vagyis forgásbiztosított, ú.n. „szabadpénzt”. A fordító megj. ] A főképp a mezőgazdaságtól és a kézműipartól távoltartott, a pénz- és árukereskedésre korlátozott zsidóknak a bűnbak szerepe jutott.

Emiatt határozhatta el a második lateráni konzilium 1139-ben:

„Aki kamatot szed, ki kell azt taszítani az egyházból, és csak a legsúlyosabb büntetés után és a legnagyobb óvatossággal vehető fel ismét. Attól a kamatszedőtől, aki megtérés nélkül hal meg, meg kell tagadni a keresztény temetést.”

III. Jenő pápa 1150-ben kihirdette:

„Aki többet követel vissza, mint amekkora a kölcsönadott összeg, az uzsorásság bűnébe keveredik. Minden uzsorának számít, amivel megnövelik a kölcsönadott összeget.”

És a világi uralkodókkal szemben III. Sándor pápa (1179-ben), valamint V. Kelemen pápa (1311-ben), öntudatosan ezt állította:

„Nullával egyenlő és semmis minden olyan törvénykezés, amely megengedi a kamatot.”

Ha jobban szemügyre vesszük, nehéz dolog ez, – mutatja aquinói Szent Tamás (1224-1274), a középkor legjelentősebb teológusa és filozófusa részletes fejtegetése. Ő is elítéli a kamatot, mint ami önmagában igazságtalan (hivatkozva többek között Arisztotelészre):

„A pénz csak fizetőeszközként használható fel, tehát a hívők nem fizetnek kamatot. Kamatra kölcsönözni bűn.”

Tamás mégis elismerte nemcsak a használat során nem fogyó dolgok bérletét és haszonbérét, hanem a külön megállapodás alapján fizetendő nyereségrészesedést és kártérítést is.

A késő-skolasztika (14-15. század) egy ebből szétágazó kamat-jogcím-elméletet fejtett ki, szorosan a gazdasági gyakorlat szükségleteire vonatkozóan, és ez megtörte a kamattilalom terjedését. Eszerint a kölcsönadó egyes, indokolt esetekben, a neki okozott kár fejében kártérítést, vagy az elmaradt hasznot is követelheti, ugyanúgy, ahogy kockázati pótdíjat és egyezményes büntetést is bevasalhat a késedelmes visszafizetésért, – ha erről előre külön megállapodás történt. Az egyháznak – különösen a sok kolostornak – érdekében állt a járadékvásárlás elismertetése, amely szerint az ingatlan-eladó a vevőtől rendszeres teljesítést várhat, akár hosszabb időre kötött, akár egy-, vagy kétoldalúan felmondható egyezség alapján. Mihelyt a teljesítést nem tették függővé a konkrét földdarab mindenkori jövedelmétől, a szerződés körülményei erősen hasonlítottak a kamatozó kölcsönhöz.

Elfogadták a költségtérítés követelését is – a kölcsönt intéző  egyházi rend számára, amely a 15. század második felében olasz városok szűkölködő lakóinak zálogért pénzt, vagy más dolgokat kölcsönzött.

Nagyon vitatott maradt azonban az úgynevezett „contractus trinus” [hármas szerződés], amellyel a kamattilalmat próbálták meg kijátszani, úgy, hogy egy társasági szerződés és két biztosítási szerződés révén fix nyereségrészesedésben és a kikölcsönzött összeg visszaadásában állapodtak meg.

3. Újkor

A brakteátok kora lejárt, az egyház többé nem tudta érvényesíteni a kamattilalmat. Mihelyt a pénz ismét az értékmegőrzés eszközévé vált, a változatos gazdasági viszonyok, a haszonszerzési vágy és a fantázia a kamat gyors elterjedéséhez vezetett. Ez csak tovább növelte a szakadékot a szegények és a kevés gazdag között, és előidézte a 14-15. század gazdasági-szociális hanyatlását. Ezt a fajta fejlődést segítették elő olyan jogászok is, akik a római jogi gondolkodást tanulmányozták – és elsajátították, különösen, ami a római tulajdon fogalmából következő rendelkezési hatalmat illeti, és azt, hogy a római szellem szerint a pénz az érvényesülés eszköze.

Ekkor tűnt fel például az egyik Jakob Fugger (II. 1459-1525), aki Velencében tanult, és jó szimatával felkutatta a középrangú és főpapság kiterjedt, de parlagon heverő pénzbefektetéseit, ezeket titokban kamatozóvá tette jövedelmező tovább-kölcsönzések révén, különösen I. Miksa császárnak, ezüst- és rézmonopóliumok közvetítése fejében, és a pápának, akinek vezető bankárja lett, és mint ilyen, árengedményes eladásokat is szervezett. (11) Mellesleg azt is megkísérelte, hogy a kamatkérdésben befolyásolja a teológiai véleményalkotást: akkoriban az ingolstadti bajor egyetem Johannes Eck nevű teológia-professzorát pártfogolta.  1515-ben Bolognában látszat-vitát kezdeményezett, amelyen Eck [bizonyára az iránta érzett hálából] általános engedélyt adott legfeljebb 5% kamat szedésére.

A kereskedelmi monopóliumok és a kamatteher drágaságot idéztek elő,  és ennek következtében a vidéki lakosság gazdasági és szociális szükséghelyzete valóságos tolóerő volt Luther Márton (1483-1546) reformációja számára. Luther több írásában szenvedélyesen fordul szembe az uzsorával és a monopóliumokkal (13):

„Azért az uzsorás és a fösvény bizony tisztességtelen ember, bűnöző, voltaképpen nem is emberi! Emberevő farkas, rosszabb, mint az összes zsarnok, gyilkos és rabló, csaknem olyan gonosz, mint maga az ördög! Ugyanis nem ellenségként közelít, hanem mint barát, mint polgártárs a gyülekezet védelmében és békéjében, és mégis rabol és gyilkol, – iszonytatóbb minden ellenségnél és gyilkos tűznél. Ha az útonállókat, gyilkosokat, viszálykodókat kerékbe törik és lenyakazzák, előbb kéne minden uzsorást – és eleinte milyen sokat! – kerékbe törni és kínpadra vonni, – minden fösvényt elkergetni, kiátkozni, lefejezni…”

Luther abból indult ki, hogy az uzsora – függetlenül a nagyságától – mindenütt folyvást nő, ahol pénzt adnak kölcsön, és ezért többet és jobbat követelnek, vagy szednek be, és hogy az uzsora drágaságot eredményez, és rövid időn belül felfalja az egész földet. Persze, kivételeket is megnevez, amelyekben jóváhagyja a kárpótlást a késedelmes visszafizetésért, vagy konkrét haszon-elmaradás esetén, megengedi a kamatvásárlást (járadékvásárlást) bizonyos ingatlanokra, azok konkrét hozamának meghatározott százalékában, és ezen keresztül elfogadja a „kis szükség-uzsorácskákat” is, amelyek például egy-egy özvegyasszonynak állnak rendelkezésre, ha vagyonkájuk kamatbevételén kívül nincs miből megélniük. Ugyan a kamatszedést határozottan elítéli, ennek ellenére Luther gyakorlatilag arra figyelmeztet, hogy a kamatot pontosan fizetni kell, hacsak a fejedelem nem nyilvánította érvénytelennek a követelést, – és azt tanácsolja, ne rendeljék el a kamat megszüntetését.

Ulrich Zwingli reformátor (1484-1531) egy lépéssel továbbmegy az ellentmondásban, amelyben a kamatot egyrészt istentelennek és keresztényietlennek jelenti ki, másrészt elismeri az állam jogát arra, hogy a kamatlábat megállapítsa.

Még közelebb áll Calvin János (1509-1564) az üzlethez és a termeléshez, mert ő megengedi a kamatszedést, ha az összhangban áll a méltányossággal és a testvéri szeretettel; az uzsorával ellentétben a kamat ne legyen tilos, különben a nyereségre törekvő kereskedő lehetetlenné válik.

„A pénz arra való, hogy gazdasági tevékenység által szaporodjon.”

Ez a szemlélet keltette életre a kapitalizmust Angliában és Amerikában.

A 16. században rendkívül heves küzdelem folyt a kamatkérdés körül. A lutheri evangélikus oldal 1600 körül végül is „feltűnés nélkül korrigálta” a kamatszedés elvi visszautasítását, figyelembe véve a keletkezőben lévő pénzgazdaságot. (14) Az állam és a gazdaság növekvő gyorsulása, az evangélikus államvallás és a teológiai fakultások az állami képzésben a kamat témáját olyan kitartóan hagyták eltűnni a süllyesztőben, hogy sok protestáns papnak – a rábízott talentumok félreértett példabeszédén kívül (Máté, 25,27) – erről ma már semmi nem jut eszébe, és különösen a kamatban többé semmiféle teológiai problémát nem lát.

El kell viszont ismerni, hogy a Katolikus Egyház az, amely régóta és kitartóan küzd a kamat kérdésével.

Jóllehet a világi hatalmak egyre inkább kifejezetten megengedik a kamatot, (így olasz városok a 14. századtól, a hesseni udvar 1550, Bajorország 1553, Mecklenburg 1562, a poroszok és a lengyelek 1569, utoljára Franciaország is, 1789 óta) a 16.-tól a 18. századig negyvennél több szinódus erősítette meg a kamattilalmat – a heves támadások ellenére. Többek között Scipio Maffei olasz tudós kamatpártoló írásai hatására adta ki XIV. Benedek pápa 1745-ben a „Vix pervenit” jelentős enciklikát, amelyben fenntartja a kamattilalmat, ha utal is a késő-skolasztikában kifejtett formai kivételekre.

A 19. század iparosodása és a kapitalizmus diadalmenete azonban arra indított számos katolikus erkölcs-teológust, (ilyenek elsősorban Pesch, Biederlack, Pruner, Zehentbauer, Ratzinger, Schindler, Cathrein, Linsenmann) (16) hogy jogosnak tartsák a kamatvételt. Hiszen a valóság körülményei megváltoztak; a pénz váljon termékennyé, adjon általános lehetőséget a haszonra törő beruházásoknak. Ők is különbséget tesznek azonban kamat és uzsora, illetve, fogyasztói és termelői kölcsön között. „Modern erkölcsi tudatra” hivatkoznak, és arra, hogy a kamat legyen a kereskedelem és a forgalom előmozdítója. Csak kevesen ismerik fel ennek tragikus következményeit.

Mindössze egyesek álltak ellen. Említsük meg néhányukat:

Karl von Vogelsang (1818-1890), mecklenburgi jogász, 1850-ben szerzetesrendbe vonult, Bécsben havi folyóiratot alapított a keresztény szociális reformokért, és ismertette írását: „A kamat a szociális kérdés kulcsa”.

Wilhelm Hohoff (1848-1923), plébános és Marx Károly tisztelője, síkraszáll a kereszténység és a szocializmus egyesítéséért, és határozottan a munka-érték-elmélet képviselője, amely szerint csak az emberi munka teremthet értéket.

Megnevezhetjük a későbbiek közül mindenekelőtt Anton Orel (1881-1959) jogászt és ifjúsági vezetőt, kétkötetes művével: „Oeconomia perennis” (= „Örök, vagyis fenntartható gazdaság”) (1930), a továbbiakban: Johannes Kleinhappl (17), a Graz-i teológiaprofesszor Johannes Ude (18), beosztottja: Alois Wiesinger, és Franz Koutny (19).

Végül a katolikus egyházban is a tények hatalma győz, mégis. Az 1870-es, első vatikáni konziliumon zátonyra fut a 22 püspök által indított kezdeményezés a kamattilalom igazolására, mivel a zsinatot a német-francia háború kitörése miatt korán befejezték. Az 1891-es „Rerum novarum” című szociál-enciklikájában XIII. Leó pápa ugyan beszél a munkáskérdésről, mégpedig a „mohó uzsoráról”, a „jóllakathatatlan kapitalizmusról”, és arról, hogy „a mindent elnyelő uzsorát ki kellene küszöbölni a világból”, – de nem mondja ki a kamattilalmat.

1918-tól a katolikus egyház az egyházi törvénykönyvben (Kanon 1543) merész mutatvánnyal („spárgával”) próbálja egyesíteni a hagyományos tanítást a mai pénzgazdasággal, amelyben egyrészt megállapítja, hogy a kölcsönszerződés nem indokolja a hasznot, másrészt (világi) törvények megengedik a haszonról szóló megállapodást.

XI. Piusz pápa 1931-es, „Quadrogesimo anno” című enciklikájába belevési a pénz uralmát Oswald von Nellbreuning, a kamatszedők védelmezője. Szimptómákról igen, de kamattilalomról nem beszél sem XXIII. János pápa 1961-es, „Mater et magistra” című, sem VI. Pál pápa 1967-es, Populorum progressio” című, sem II. János Pál pápa „Sollicitudo rei socialis” című enciklikája.

Meghiúsult az a megalapozott kezdeményezés is, amelyet a Paul Bauschulte és Ernst van Loen körüli laikusok vittek a második vatikáni konzilium elé (1962-1965), azzal a céllal, hogy felújítsák a hagyományos kamat-uzsora-tant. Ez zátonyra futott, különösen a kapitalizmust védő bíboros, Johannes Messner ellenállása miatt (21).

A kamatról rendelkező kánont pótlás nélkül törölték az 1983-as egyházi törvénykönyvből, aláhúzva, hogy az egyházi kamattilalomnak vége.

C.

Milyen végkifejlet várható ettől a fejlődéstől? A magát keresztényinek mondó civilizáció létrehozta a modern kapitalizmust; vajon erőt vesz-e magán ismét, – vagy talán az iszlámra bízza? Vajon a római jogásszal és költővel, Senecával (megh. Kr.u. 65-ben) mondjuk-e együtt beletörődéssel:

„Nincs arra gyógyszer, ha szokássá válik az, amiről jól látszik, hogy erkölcstelen”?

Luther Márton ugyan abból indul ki, hogy az eredeti bűnnel uzsora is marad a világon, de fáradhatatlanul inti az embereket:

„ Legyen tehát uzsora, de az uzsorásoknak fájjon!”

Ezzel szemben bizakodón nyilatkozik a keresztény-szocialista politikus Fridrich Naumann (1860-1919):

„Bizonyosak vagyunk abban, hogy eljön az ideje, amikor a kamat ellen keresztény mozgalom kel fel.”

A kamattilalom a vallási és társadalom-erkölcsi alapon jól megindokolt cél kifejezése. Ma sürgősebb, mint valaha: hiszen meg kellene akadályozni azt, hogy egyik ember a másikat kizsákmányolja, azt, hogy a gazdaság rákos daganatként kiszipolyozza és tönkretegye a földet, a növekvő pénz- és adóssághegyek az életet megfojtással fenyegessék, hogy az ember Isten teremtett művét kapzsiságból és hatalomvágyból feláldozza a Mammon bálványának.

A kamattilalom azonban elszigetelten nem teljesülhet: és sajnos, rég elvesztek nélkülözhetetlen kiegészítői: az adósság-elengedés és a földtulajdonjog egykori szabályozása. Sőt, ezek nélkül a kamattilalom újbóli bevezetése még ártalmas is lenne, mivel a pénztulajdonosok ösztönzés híján visszatartanák pénzüket, megakasztanák a gazdasági körforgást. A kamatszedés tilalmát tehát ki kell egészíteni azzal, hogy a pénzt mindenki köteles legyen továbbadni. De ez sem lenne elég, mivel a pénzt telekspekulációra használhatnák fel, minden olyan gonosz következménnyel, amilyet csak lidérces álmainkban élünk át. Ahogyan a mózesi törvények pontosan látták, a kamattilalomhoz szorosan hozzátartozik a spekuláció kizárására kényszerítő földtulajdonjog is.

Mivel mára az emberiség legnagyobbrészt elvesztette a kötelezettségeire vonatkozó vallási parancsokat és tilalmakat, ha fájdalmas tapasztalatai alapján égető hiányukat érzi, azokat magának kell pótolnia jó belátásból kifejlesztett renddel. Mózes törvényei határozott utasításokat tartalmaznak egyrészt arra, hogy a földre csak használati jogot szabad adni, másrészt az „elengedés éve” kifejezi azt a felismerést, hogy a pénz és a pénzkövetelés is öregszik, és egyszer meg kell halnia, mint mindennek a földön. Mindkettő elemei megtalálhatók mind Silvio Gesellnél (24) (1862-1930), mind Rudolf Steinernél (25) (1861-1925), és szak-jogi kialakításuk és alkalmazásuk (26) mellett a piacgazdaságból a kamat hamarosan elenyészhetne.

Az ilyen ábrázolás mindenesetre nem tetszik a világ hatalmasainak, akiknek pénztrónja fokozatosan összezsugorodik, de a kizsákmányoltak sem szeretik, mert gondolkodásmódjukba és vágyaikba mélyen belevésődött a kapitalizmus. Le kell győznünk ezt az ellenállást – nagy erőfeszítések árán is, magunkban és körülöttünk egyaránt. Bizonyára szükséges volt az egyház kapitulációja a kapitalizmus előtt, de az emberek ezzel túllépték saját felelősségük határát. Hiszen végül mégis csak a vallásos indíték ad nekünk erőt és irányt (27), a katasztrófák, az új idők szülési fájdalmainak elviseléséhez.

Aki nyitott szemmel járva felfigyel a kezdeményezések és mozgalmak bőségére, például az evangélikus egyházi napok (28) lehetőségeinek piacán felfedezi az új idők csíráit. Hiszen a pénz nem azért van, hogy hagyják leülepedni és uzsoráskodni, hanem hogy vásárlás, hitelezés, ajándékozás révén továbbadják. A föld sem spekulációra való, hanem hasznosításra, mindent meg kell művelni, és ezekhez ugyanúgy hozzátartoznak a jövőbe mutató magatartási szokások, mint a testvéri bánásmód az emberekkel, állatokkal, növényekkel. Mivel ezek a csírák fejlődhetnek, formálják is mind az emberek tudatát, mind a változó társadalmi és gazdasági keretfeltételeket. Az egyházaknak mindkettőben együtt kell működniük. Csak akkor, ha az egyházak is sorakozót fújnak, kimondva, hogy a konkrét kiinduló-helyzet megváltoztatása mennyire szükséges, különösen a pénz- és a földtulajdonrendszerre nézve, és átgondolják saját bonyolult helyzetüket a kapitalizmusban, az egyházak célkitűzései akkor lesznek alkalmasak az igazságosságért, a békéért és a teremtés megőrzéséért meghirdetett világtalálkozóra.

Prof. Dr. Roland Geitmann

Megjegyzések

(1) Így Ulrich Duchrow. „Egyházak, keresztények, gazdasági rendszerek, kérdések és tézisek nyugat-európai szemszögből, a Sao Paulo-i munka folytatására – engedelmes követésére”. Az „Új egyház” füzet 1988. január 1-i száma, 11. oldalán utalással Silvio Gesellre; és „Határtalan pénz keveseknek, vagy élet mindenkinek a fejlődés határain belül, Egyház és kapitalizmus, tekintettel az adósságválságra. Az „Új egyház” füzet 1988. szeptember 9-i számában.

(2) Ehhez: Helmut Creutz / D. Suhr / Werner Onken. Növekedés a válságig? (1986) és H. Creutz cikksorozata, Monheimsallee 99, 52062 Aachen.

1. Lásd ehhez és a következő  kamat-párti oldalakhoz: Franz Xaver Funk. Az egyházi kamattilalom története (1876); a kamatbíráló szemléletűekből: Anton Orel, Oeconomia perennis. Az emberiség kiszolgáltatásának  gazdaságtana a változó időkben, és annak változatlan jelentősége (1930); Richard Dewes. A kamat-probléma az 1850-1920 közötti német nyelvű erkölcsteológiában (1976) Az Ótestamentumról és a zsidóságról. Eberhard Klingenberg. Az izraelita kamattilalom a Tórában, a Misnában és a Talmudban (1977).

(4) Mózes 2. könyve, 22,25 (Exodus) a Biblia zürichi fordítása nyomán; lásd még: Mózes  3. könyve, 25,35-37 (Leviticus) és Mózes 5. könyve 23,19 és 20 (Deuteronomium).

(5) Lásd még: 22,12; és a Zsoltárok könyve 15,5; Példabeszédek 1,18, és 28,8; Nehémiás könyve 5,1.

(6) Lásd még: Jákob levele 5,4 a visszatartott bérről.

(7) A következő adatok és idézetek pontos lelőhelyét a megjegyzésekben megnevezett három mű tartalmazza.

(8) Többek között Carthago (419), Arles (443), Tours (461), Orleans (538), Konstantinápoly (692), Toledo (694) lépésenkénti elévüléssel; szankció csak eredménytelen intés után, és diakónustól felfelé.

(9) Lásd ehhez: Dewes (lásd a 3. megjegyzést) 24 oldal.

(10) Ehhez: Hans Weitkamp. Az arany középkor – a pénz léte, mint ajándék.

(11) Lásd ehhez: Götz Freiherr von Pölnitz. Jakob Fugger, 1. kötet (1949). Különösen a 112, 217 oldal.

(12) Pölnitz (lásd a 11. megjegyzést) 314. oldal.

(13) Az uzsora kis Sermon-ja (1519). Az uzsora nagy Sermon-ja (1520). Kereskedelem és uzsora (1524). Plébánosoknak, hogy prédikáljanak az uzsora ellen (1540). Az utóbbi írás befejező részének kivonatát idézi Günter Fabiunke. Luther Márton, mint nemzeti közgazdász (1963), 229. oldal.

(14) Martin Honecker. Teológiai reálenciklopédia, XII. kötet, II. fejezet: Pénz (1984), 287. oldal.

(15) A kivételek annál fontosabbak. Többek között E. Burri plébános (lásd: F. Schwarz-cal közös könyvét. A keresztény erkölcs álláspontja a kamatról, Az erkölcs és a népgazdaság Jézus nélkül (kb. 1935); Fr. Spiecker, W. Bischoff, Dr. Skriver, lásd: közléseik az AfC folyóiratban: „Hit és cselekedet”).

(16) Ehhez: Dewes (lásd a 3. megjegyzést.)

(17) Lásd különösen a ”Munka – kötelesség és jog. A gazdasági erkölcs kérdései” című írását (1902).

(18) Többek között: Kereszténység, vagy kamatgazdaság? (1938); A keresztény erkölcsteológusok, mint a kapitalizmus cinkosai (1957).

(19) Franz Koutny. A kapitalizmus fejlődése és következményei (1972).

(20) Felhívás az ökumenikus zsinatra. Katolikus laikusok beadványának dokumentációja a laikus-apostoli bizottságnak, a XXIII. János pápa által 1962-ben Rómába összehívott ökumenikus konzílium előkészítéséhez, a vallási és társadalmi cselekvés kérdéseit illetően.

(21) Lásd például az írásait: A szociális kérdések (1934), A természetjog (1950).

(22) A feljebbi, a 13. megjegyzésben utolsónak megnevezett írás. Fabiunke, 202.oldal.

(23) Az evangélikus egyház társadalmi programja (1890).

(24) A természetes gazdasági rend, szabadföld és szabadpénz révén (az első kiadás éve: 1916, a 9. kiadásé: 1949).

(25) Nemzetgazdasági folyamat (az első kiadás éve: 1922, az ötödiké: 1979). 164. oldal, 171., A társadalmi kérdés kulcspontja (1. kiadás: 1919, 6. kiadás: 1976) 87. oldal.

(26) Ehhez többek között Dieter Suhr, Pénz, vagy értéktöbblet. A piacgazdaság megszabadítása a pénzügyi tranzakciók költségeitől (1983), D. Suhr/H. Godschalk. Optimális felszámolás. Felszámolás-elméleti elemzés és hitelgazdasági versenykoncepció (1986); Jobst v. Heynitz: Indítvány a földtulajdonjog haszon- és tulajdonpárti reformjára, jogpolitikai folyóirat 1977, 230. oldal; lásd még a következő folyóiratok folyamatos közléseit: A szociális közgazdaságtan folyóirata, a társadalomtudományi társaság kiadásában. Gauke Kiadó, 24321 Lűtjenburg; A szabadság kérdései, kiadta a Szabadságszerető Rend szemináriuma, Badstr. 35, 73087 Bad Boll.

(27) Erre az együttműködésre törekszik vallási indítékokból és szociális elképzelések alapján – különösen a pénz- és a földtulajdon-rendszer területén a szabadságszerető szocialista keresztények 1950 óta fennálló munkaközössége (Arbeitsgemeinschaft freiheitlich-sozialer Christen = AfC) Roland Geitmann, Martin-Bucer Str. 6. 77694 Kehl, lásd még a 15., 18. és 20. megjegyzésben megnevezetteket.

(28) Például az Ökumenikus Fejlődés Szövetsége.

Today is the foundation of Israel’s 62 th anniversary, and while the Hungarian political parties – except for Jobbik – attend the ceremony, Israel continued to kill:

16 year old boy is the latest victim of Zionism.
Ajszár Jászer it oats 16 years of the Palestinian people in the homeland of his most recent kidnapping of Jewish settlers killed. The town of Ramallah near the area called Wadi el-Hárámijjá victim was shot to death and then left alone for hours in the armed Jewish settlers – is the Palestinian Maan news agency.
The settlers claimed that the Jews murdered in El-es-Mázráá Sárkijjá young villagers threw stones on an intruder armed with racialists car, and they opened fire. The shot through the heart of the young Jews abandoned and gone without the assistance of the scene.

The racist and a terrorist of Israel in the 1948 US-supported since its inception, hundreds of thousands of Palestinian children killed, despite the fact that the Orthodox Jews opposed to Israel’s creation always – saying that the One God, against the will of the state, because the Lord Israel, under the name of a spiritual body appointed by the charity, not for wars in one run:

,,Our hearts are full of pain over what happened here in Gaza, and over the crisis Gaza is in.

At the same time, we are happy that we have the opportunity to help. We never dreamed that we would have such an opportunity. Many Jews would jump at such an opportunity if they would have the opportunity.

We have come as representatives of many Jewish congregations worldwide that are pained over the suffering of the people here. It is very important to them that we be here to speak on their behalf.

We thank the organizers of Viva Palestina, and of the Gaza Freedom March for the amazing work that they do for the suffering people of Gaza, and for giving us the opportunity to take part in their work.

We also thank the government and leadership of Gaza for hosting us, and the local people here for their beautiful welcome.

We have traveled through several countries, and experienced many difficulties before arriving here. It is all worthwhile to us to be able to be here with you and express to you how much we feel your pain.

This is our second visit to Gaza. Our first visit was a half a year ago; then we saw for the first time with our own eyes the terrible destruction that was wrought here. We took pictures, brought them home and spread them around our communities, so that our brethren could better understand the injustice that is being done to the Palestinian people.

Jews from many congregations around the world donated money to purchase [trucks and] these critically needed medical supplies for the suffering people here.

We condemn in the strongest terms the cruel Zionist attack on Gaza that took place one year ago, an attack that unfortunately has not yet ended. Orthodox Jews from communities in many cities around the world protested publicly during the Zionist attack on Gaza. Now, at this time of year, Jews are joining in protests commemorating the first anniversary of the tragedy. We know, however, that this is not just one year, and not an attack just on Gaza. It is an occupation of all of Palestine that has been going on for more than 61 years.

The Zionists do not speak in the name of the Jewish people, and not in the name of the Torah and Judaism. What they do is not only against international law – it is forbidden by the Torah.

According to Judaism, Jews have been in exile by heavenly decree since the destruction of the Second Temple. Jews are forbidden to have their own country, even if it were founded on an empty piece of land.

But by founding their country in an inhabited land, cruelly killing or displacing the inhabitants, the Zionists violated many, many commandments of the Torah, such as “Thou shalt not kill” and “Thou shalt not steal”.

Jews are forbidden to rebel against the nations of the world. Historically, Jews have always lived humbly and peacefully in all Muslim lands, including Palestine.

We, as Torah observant Jews, condemn the existence of the State of “Israel” and all its crimes against the Palestinian people. We are embarrassed over what has been done here in our name. The Torah demands freedom for Gaza and for all of Palestine. The Zionists must give up all their power, and make restitution to the Palestinians for all the destruction and pain they have brought upon them.

Always remember the difference between Judaism and Zionism!
Judaism is a religion that teaches only the service of the Creator. Zionism has tried to transform Judaism into political nationalism, devoid of all holiness.

Zionism and the Zionist state do not in any way represent the Jewish people, and certainly not the Jewish religion.

We pray for the speedy and total dismantlement of the Zionist state. We hope that this will not cost any more suffering for anyone, Jews or Arabs. At that time, and only at that time, Jews and Arabs will once again be able to live in peace, as they did before Zionism.

We look forward to the day when the ancient Jewish prophecy will be fulfilled, “All mankind will form one group to do G–d’s will with all their hearts.”

Amen.

Ma van Izrael állam megalakulásának

62-ik évfordulója, és miközben a magyar

pártok – a Jobbikot kivéve – részt vesznek

az ünnepségen, Izrael tovább gyilkol:

16 éves fiú a cionizmus legújabb áldozata

Ajszár Jászer ez-Zabbán 16 éves palesztin fiú a mások hazáját elrabló zsidó telepesek legújabb halálos áldozata. A Rámalláh város közelében levő Vádi el-Hárámijjá nevű területen lőtték agyon áldozatukat, majd órákon keresztül magára hagyták a fegyveres zsidó telepesek – jelenti a Máán palesztin hírügynökség.

A zsidó telepesek állítása szerint a meggyilkolt El-Mázráá es-Sárkijjá falubeli fiatal kővel dobálta meg a betolakodó fegyveres fajvédők autóját, mire azok tüzet nyitottak. A szíven lőtt fiatalt a zsidók magára hagyták és segítségnyújtás nélkül eltávoztak a tett színhelyéről. Az áldozat hozzátatozói találták meg órák múlva a szíven lőtt, s időközben sebesülésébe belehalt. Hozzátartozó találtak rá, és szállították el.

A rasszista és terrorista Izrael az 1948-as USA által támogatott megalakulása óta, több százezer palesztin gyermeket gyilkolt meg, annak ellenére, hogy az ortodox zsidók mindvégig ellenezték Izrael állam megalakulását –  mondván:  az Egy Isten akaratával ellentétes az államalapítás, hiszen az Úr, az Izrael név alatt egy szellemi testet jelölt ki, amelyet a szeretet, és nem a háborúság tart egyben.

A közös származás megélése: újra együtt ünnepli a Fidesz és az MSZP Izrael állam születésnapját, most Hódmezővásárhelyen!!

Újabb bizonyíték arra, hogy hazánk vezetői egy idegen állam helytartói:

Miközben a zsidók a 62-ik évfordulójuk alkalmára szíven lőttek egy 16 éves palesztin fiút, hogy erőfölényüket, és gátlástalan rasszizmusukat, és terrorjukat fitogtassák, Hódmezővásárhelyen ünnepi hangversennyel emlékeznek meg Izrael állam megalakulásáról, a díszvendégek között találjuk Lázár Jánost, a város polgármesterét és a térség fideszes parlamenti képviselőjét, valamint Mesterházy Attilát, a korrupció hazai koronázatlan – és szakálltalan – királyát.

Ez az  a település, ahol a helyi Jobbik bátor fellépése akadályozta meg, hogy a polgármester ne tudjon több ezer ortodox zsidót letelepíteni. Volt is belőle nagy ribillió MAZSIHISZ-hez közeli körökben!

De vajon mikor fogják a Magyar Köztársaság választott vezetői pld. Jamaica születésnapját megünnepelni? Mert ha Izrael állam erőszakos megalakulását így ünneplik, a magyar vezetők, ugyanilyen alapon megünnepelhetnék minden állam megalakulásának évfordulóját is!

Halott Ön arról, hogy a magyar vezetők megünnepelték Németország, vagy Irak állam megalakulásának évfordulóját?

Ha a diszkrimináció megszüntetésének jegyében mind a 193 elismert állam születésnapját megünneplik politikusaink, akkor ki fog dolgozni? Lassan egyszerűbb lesz, ha a Parlament átköltözik a nagykövetségekre. Pontosabban csak egybe kellene, az izraeli nagykövetségre!!

Onnan meg már el is költözhetnének délebbre, csak ne jöjjenek vissza!

Simon Peresz Magyarország felvásárlásáról tájékoztatja Bajnai Gordont, Izrael állam Kelet-európai  helytartóját. Izrael azért vásárolja meg Magyarországot, mert háborúra készül a békés, iszlám állam, Irak ellen, és kell egy nyugodt, természeti kincsekben gazdag háttérország a zsidóságnak.

Izraelben már buszokon és óriásplakátokon is hirdetik az ,,Új hazát”. Épül is sok luxus lakópark a betelepülő, és a magyar állampolgárságot – a székelyekkel ellentétben – gyorsan megkapó izraelitáknak, akik általában alantas munkákra fogják a szegény magyarokat. Sok magyar olyan lett, mint az USA-ban a betelelepült spanyolajkúak: füvet nyírnak, takarítanak, az  amerikaiaknak.

A különbség az, hogy itt mi vagyunk az őslakosok, és a zsidók a betelepülők!

A FIDESZ nem cáfolta meg  1998-as önmagát:

Ismét csak a tehetőseknek megváltás a háromgyerekes adómentesség!!

Az adómentesség lehetőségét lebegtette meg a három vagy több gyereket nevelő családok előtt a leendő gazdasági miniszter, Matolcsy György. Bár a Fidesz elképzeléseiről még nem derültek ki részletek és a nagyszabású adó átalakításokat is csak 2011-re ígéri a párt.

Nézzük meg, részletesen, mit is foganatosítottak 1998 és 2002 között.:

A Fidesz-MPP már 1998-as kampányában ígéretet tett a Bokros-csomag előtti állapot visszaállítására, és családbarát intézkedések egész sorát helyezte kilátásba annak a kedvezőtlen demográfiai folyamatnak a megváltoztatására, ami röviden így jellemezhető: Magyarországon a nyolcvanas évek eleje óta alacsony termékenység magas halandósággal párosul. Az Orbán-kabinet ezért azonnali intézkedésként visszaállította az alanyi jogon járó családpótlékot, s újra bevezette a gyest, és az szja-kedvezményt.

A pozitív üzenetek ellenére 1999 – az Orbán-kormány működésének első teljes éve – minden idők legrosszabb népesedési statisztikáját produkálta: a 95 ezer alá eső születésszám azóta is mélypontnak számít az ország demográfiai történetében, ami ráadásul a halálozások számának növekedésével járt együtt, s így a természetes fogyás mértéke 1999-ben soha nem látott méreteket öltött (lásd táblázat). S ha a népszámlálás nem talál utóbb 200 ezer olyan „kallódó” polgárt, akik a korábbi felmérésekből kimaradtak, Magyarország lakossága papíron 10 millió alá csökkent volna.

Míg a Horn-kormány ideje alatt a születések száma egyszer sem került a lélektani 100 ezres határ alá, a jelenlegi ciklusban még a legtermékenyebb években is kevesebb mint 98 ezer újszülött látta meg a napvilágot. Ebből adódóan az 1998-as kormányváltástól napjainkig mintegy 30-35 ezerrel, azaz egy kisváros lakosságával kevesebb gyerek született Magyarországon, mint a szocialista-szabaddemokrata kabinet idejében.

A születésszámok tekintetében a 2000-es év megtörte ugyan a korábbi csökkenő trendet, de a növekedés mértéke ekkor is csak arra volt alkalmas, hogy visszaálljon az 1998-as állapot. A múlt év első 11 hónapjáról megjelent adatok azonban arra utalnak, hogy a 2000-es születésszám emelkedés csupán átmeneti jelenség volt. Feltételezhető tehát, hogy az akkori „csecsemőtöbblet” egy nem csekély hányada a korábbi évekről elhalasztott – illetve az „előrehozott” – gyermekek világra jöttéből adódhatott.

A főbb népmozgalmi adatok alakulása

Év	Népesség (január 1.)
	férfi	nő	összesen
1998	4 901 764	5 377 960	10 279 724
1999	4 884 396	5 369 020	10 253 416
2000	4 865 194	5 356 450	10 221 644
2001	4 851 012	5 349 286	10 200 298
2002	4 836 980	5 337 873	10 174 853
2003	4 818 456	5 323 906	10 142 362
2004	4 804 113	5 312 629	10 116 742
2005	4 793 115	5 304 434	10 097 549
2006	4 784 579	5 292 002	10 076 581
Forrás: KSH

A magyarság, mint a fenti táblázatból is látják rohamos mértékben fogyik, mivel a fiatalok a bizonytalan jövőre nem mernek családot alapítani, és az értékrend-válság is sújtja őket.

Év	Házasságkötések	Élve születések	Halálozások	Természetes szaporodás, fogyás (-) (fő)
		száma
1994	54114	115598	146889	-31 291
1995	53463	112054	145431	-33 377
1996	48930	105272	143130	-37 858
1997	46905	100350	139434	-39 084
1998	44915	97301	140870	-43 569
1999	45465	94645	143210	-48565
2000	48110	97597	1 35 601	-38 004
2001*	40997	89169	119273	-30104
*2001	január-november.			Forrás: KSH
Forrás: KSH.

A Fidesz-MPP családpolitikájában tetten érhető a kétarcúság is: miközben a használni a törvényi maximumot, motivációk között mindvégig ott volt a népességfogyás miatti aggodalom – amelynek enyhítésére még a bevándorlá­sok megkönnyítése is reális alternatíva­ként merült fel -, a kiválasztott családtámogatási eszkö­zök és módszerek azt is érzékeltették, hogy a kormány elsősorban egy jól kö­rülhatárolható körben, a FIDESZ-t szavazataival támogató középosztály­ban kívánja ösztönözni a gyermekválla­lást. (mintha a vidéki mezőgazdasági- és a városi ipari munkások nem a magyar nemzet részei lennének.)

Az alanyi jogon járó családi pótlék összege nem növekedett, így értéke négy év alatt harmadával csökkent. Ezt csak részben kompenzálta a legszegényebb családoknak folyósított kiegészítő csalá­di pótlék, ami voltaképp nem is új ellátá­si forma: a korábbi gyermekvédelmi tá­mogatás átkeresztelésével jött létre.

A kabinet jóval nagyobb gondot fordított az adókedvezmények karbantartására, amit viszont csak az adóköteles jövedelemmel rendelkező családok tud­nak érvényesíteni; ráadá­sul közülük is csupán a magas keresetűek képe­sek arra, hogy teljes körűen kihasználják a törvény által nyújtott lehetősége­ket (a családi kedvezmény révén adózás alól mente­sülő éves jövedelem egy eltartott esetén már 400 ezer forint, két eltartott­nál 643 ezer forint, három esetén 1,35 millió forint).

2001-ben az adóbevallást benyújtó szülők a gyermekek 84 százaléka után vettek igénybe kedvezményt, de csak mintegy kétharmaduk rendelkezett akkora jövedelemmel, hogy ki is tudta használni a törvényi maximumot.

Kormányzati retorika szintjén általá­ban a családbarát intézkedésekhez sorolódik az otthontámogatások ügye is. Más nézőpontot ad azonban a történéseknek – de erről általában nem esik szó FIDESZ-es berkekben-, hogy négy év alatt egyszer sem nö­vekedtek a „szocpol” támogatások (és elmondásuk szerint 2002-2006 között is csak az első gyer­mek után járó összeget emelte volna a FIDESZ).

Bár az építési és lakásvásárlási hitelek kamatainak drasztikus lefaragása forra­dalmi vívmánynak tekinthető, a kedvez­mény szintén csak a tehetősebb rétegeket hozta helyzetbe. Leginkább ők tudják ki­használni azt a lehetőséget is, hogy a parlament a kormány javaslatára szja-kedvezményeket állapított meg a kamattámogatásos lakáshitelek törlesztő részlete­ihez kapcsolódóan (mértéke a korábbi 20 százalékról az idén 40 százalékra nőtt, maximális összege pedig 35 ezer fo­rintról 240 ezer forintra ment fel).

A jelen helyzet

Magyarországon a jelenlegi szabályok szerint alanyi adózás van, egy család nem adózhat együtt. Hogyan változna meg különbözőképpen kereső szülők bevétele, ha a változás annyit jelentene, hogy a háromgyerekes családok egyszerűen nem fizetnek személyi jövedelemadót?? A Fidesz által elképzelt módosítás lehet ennél bonyolultabb és árnyaltabb is.

Matolcsy részleteket nem mondott az adórendszer lehetséges átalakításáról arra hivatkozva, hogy várhatóan csak júniusban készül el a Varga Mihály – leendő miniszterelnökségi államtitkár – vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése, amely azt méri fel, hogy milyen a gazdaság helyzete. Matolcsy ugyanakkor azt mondta, hogy adócsökkentés lesz, ami két lépcsőben valósul meg: idén megkezdődik az adócsökkentés, jövőre pedig életbe lép a családi alapú adózás rendszere.

A KSH 2003-as, családokról szóló adatai szerint 3,3 millió háztartás közül kétmillióban nincs gyerek. A fennmaradó 1,3 millió családban 2,2 millió eltartott gyerek él, hatoduk (426 ezer) a legszegényebb tizedben, alig huszaduk (103 ezer) a legjómódúbb tizedben. Csak minden nyolcadik családban van kettőnél több gyerek. A három- és többgyerekes családok háromnegyede az alsó három jövedelmi tizedben él.

Semmi változás a minimálbéreseknél

Amennyiben a háromgyerekesek valóban adómentességet kapnak, akkor egy félmilliós bruttó fizetéssel rendelkező, kétgyermekes szülőnek egyszerűen anyagi megfontolásból is érdemes végiggondolnia a harmadik gyermek felvállalását. Ezzel szemben egy minimálbéren bejelentett szülő csak pár száz forinttal járna jobban, mint most.

A mostani szabályok szerint a minimálbéres, három gyereket nevelő szülők fejenként 61 ezer forintot visznek haza, míg egy átlagos jövedelmű család esetében, közel 150 ezer forint ez az összeg (ebben benne van a 12 ezer forintos adókedvezmény is). Egy tehetősebb, bruttó félmillió forintot kereső szülő 286 ezer forint körül ad be a családi kasszába (feltételezve, hogy magas fizetése miatt épp lemarad az adókedvezményről).

Amennyiben a három- vagy többgyerekes családoknak nem kell adót fizetniük, a minimálbérből élő szülőnek – mivel minimálbérnél gyakorlatilag már most is nulla kulcsos a személy jövedelemadó – ugyanannyi pénzt kapnak, mint a felvetett adóátalakítás nélkül. Átlagos fizetésnél közel havi 166 ezer forintot vihet haza egy háromgyerekes szülő, a Matolcsy által említett modell esetében, ami 16 ezer forinttal több, mint most, a felső jövedelemkategóriába tartozó szülők pedig 416 ezer forintot kaphatnak, ami közel 130 ezer forinttal több, mint a mostani rendszerben. Félmilliós fizetésnél, az új rendszer 141 ezer forintos pluszpénzt hoz szülőnként, minden egyes hónapban, ami éves szinten, egy család esetében több mint 3,5 millió forint.

Különbségek a jelenlegi rendszer és a 3 gyerekesek adómentessége között, három jövedelemkategóriában

	Minimálbér (73 500 forint)	Átlagfizetés (199 800 forint)	Jól kereső (példa: 501 000 forint)
Jelenlegi adószabályok, 2 gyerek	60 236	137 797	274 724
Jelenlegi adószabályok, 3 gyerek	61 005	149 797	286 524
A Matolcsy által említett modell, 3 gyerek	61 005	165 834	415 830
A 3. gyerek utáni többletjövedelem a Matolcsy által említett modellben egy kétgyerekes szülőhöz képest	769	28 037	141 106
A jelenlegi és a Matolcsy által említett modell különbsége 3 gyerek esetén	0	16 037	129 306

Nem ilyen jó a helyzete az átlagbéren foglalkoztatott szülőknek, akik két gyermekkel jelenleg, havonta 137 ezer forintot vihetnek haza, a Matolcsy által említett modell szerint hárommal pedig 165 ezret kapnának. Ha mindkét szülő átlagbéres, akkor évente, a harmadik gyerekhez kötődő megtakarítás valamivel több, mint 700 ezer forint.

Az origo nyomán írta:

Iványi Sándor

Görögország vesztett, a Világbank visz mindent!!

Mint azt az elmúlt hetekben olvashattuk, Görögország államcsődöt jelentett be, miután fizetésképtelenné vált! Görögország Romániához hasonlóan évek óta azért küzd, hogy megszabaduljon végre a Világbank ,,segítő jobbjától”, azaz, törlessze adósságait, és végre stabil gazdasága legyen, világbanki hitelek nélkül. A Világbanknak azonban ez nem érdeke, hiszen:

A Világbank minden országot adósságba hajszolt, aki belépett hozzá.

Részben a CADTM-nek köszönhetően – “Összefogás a harmadik világ adósságának eltörléséért”, az egyik legismertebb szervezet adósság témában – ma már általánosan ismert, hogy az IMF/Világbank páros a fejlett országok és óriás, multinacionális cégeik érdekében járnak el. A fejlődő országokat “beszorítják” az adósság csapdába, és nem hagynak nekik semmilyen kitörési lehetőséget. Másik köztudottá vált CADTM elemzési eredmény, hogy összességében nem a fejlett országokból áramlik a tőke a fejlődők felé, hanem fordítva. Már több évtizede – a véget nem érő adósságtörlesztés címén – a fejlődők utalnak nettó több tőkét a fejlett, gazdag országokba (ez részben magyarázza gazdagságukat). 1980 és 2004 között, adósság szolgálat címén, 5 300 milliárd $ áramlott a fejlett országokba és bankjaikba, míg az adósság állománya 540 milliárdról 2 600 milliárd $-ra nőtt fel. Lásd: http://www.cadtm.org

Görögország megállapodott az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az államcsőd-közeli helyzetbe került görög államnak nyújtott támogatásról. A mentőcsomaghoz szigorú takarékossági program kapcsolódik, a részleteket egy vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra. A várható megszorítások miatt Athénban már szombaton is zavargások törtek ki. A várható megszorítások hírére zavargások törtek ki Görögországban, a rendbontók autókat gyújtottak fel, pénzintézeteket támadtak meg.

Papandreu szerint fennállt a veszély, hogy a probléma továbbterjed, még nehezebb helyzetbe hozza Görögországot, sőt az euróövezet más államait is. Ezért volt szükség a mielőbbi megállapodásra, amelyet “a semmiből építettek fel”. Hozzátette, több nehéz év vár a lakosságra, de elsősorban az állami szektorra, mert az a “nagybeteg”. Miközben az állami szférában a jövedelmeket és nyugdíjakat súlyosan érintik a takarékossági intézkedések, a magánszektorra azok hatása közvetlenül nem terjed ki – jelentette be.

Papandreu szerint “teljesen természetes”, hogy a megszorítások hírére közfelháborodás alakult ki. Szombaton Athénban óriási zavargások robbantak ki, a tüntetők pénzintézeteket támadtak meg, és Molotov-koktéllal mentek a rendőrségnek, amely könnygázzal reagált. A BBC athéni tudósítója szerint a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint hatalmas a düh a görögökben, akik úgy érzik, nem felelősek a válság kialakulásáért. A többség szerint a kormánynak a leggazdagabbaktól kellene megszereznie a gazdaság talpra állításához szükséges pénzt, nem pedig az átlagemebereket sújtó adóemelésekből.

Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei már vasárnap délután találkoznak Brüsszelben, hogy jóváhagyják a megállapodást, amely Papandreu fogalmazása szerint “lélegzethez és időhöz juttatja Görögországot a szükséges és jelentős reformok végrehajtására”. Délelőtt pedig a görög kormány tart ülést, amelyet a görög televíziók élőben közvetítenek. Az ülésen – és az azt követő sajtótájékoztatón – hozzák nyilvánosságra a megállapodás részleteit.

Bérbefagyasztás, adóemelés, nyugdíjcsökkentés, avagy népirtás puskapor nélkül.

A görög Bokros csomag:

A Dow Jones hírügynökség úgy értesült, hogy Görögország igen szigorú intézkedéseket léptet életbe a három évre szóló, 100-120 milliárd dolláros támogatásért cserébe. Egyebek között megszüntetik az állami alkalmazottak 13. és 14. havi juttatását, továbbá három évre befagyasztják az állami és a magánszektorban dolgozók bérét.

Az intézkedések között szerepel, hogy a 700 eurónál nagyobb nyugdíjban részesülők nem kapnak 13. és 14. havi nyugdíjat. A görög kormány vasárnap egyidejűleg azt is bejelenti, hogy két százalékponttal emeli minden termék áfáját.

Az intézkedésekkel a görög kormánynak az a célja, hogy két év alatt 10 százalékponttal mérsékelje az államháztartás GDP-arányos hiányát a tavalyi 13,6 százalékról, amivel az így megközelítené az EU által felső határként engedélyezett 3,0 százalékot.

Megszületett a megállapodás Görögország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között a többéves pénzügyi támogatási csomagról – jelentette be vasárnap Athénban Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök. A kormányfő szerint a cél a csődhelyzet elkerülése, de a megállapodáshoz kapcsolódó szigorú takarékossági program a görög lakosságtól is nagy áldozatokat kíván.

A neoliberalizmus azt állítja, hogy ,,az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot”.

Továbbá:

,,A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra. Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerű döntések születnek, és a polgárokat megszabadítják az állam feleslegesen túlgondoskodó kezétől.”

Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az embereket az állami rabszolgaságtól, – felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése – szükségesek ahhoz, hogy a felső tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni. A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott neoliberális közgazdasági elmélet nem más, mint egy profi, és igen hatékony ideológia eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához.

A cionista Izrael a Világbank segítségével – az USA után – ismét győzött egy nagy nemzet fölött!!!!

Kérdés: mikor lesznek olyan vezetői a nemzeteknek, akik egységesen fellépnek e világméretű gyarmatosítás ellen??

Iványi Sándor